Rájöttem, hogy megvan a közönségem

„Nem hittem, hogy egyszer én is írni fogok, de eljött ennek is az ideje. Nagy ritkán rákattintok egy-egy címre, ami olvasói levelekhez visz. Így találkoztam Áhim levelével is. Szóljon néhány gondolat neki és minden hasonló cipőben járó férfinak, de nőtársaimnak is” – így vezette be mondanivalóját Enikő nevű (álnevű) olvasónk.

Enikő egy korábbi levelet említ, és ha önnek az álnévről nem ugrik be, hogy melyik névről van szó, akkor nem csodálkozunk, és máris emlékeztetjük önt. Áhim arról mesélt, hogy ő éppen ha szeretne, szexre még csak meg tud kapni csajokat, de nem erre vágyik, hanem egy tartós párkapcsolatra, amire viszont ezekkel a nőkkel nem képes.

Enikő alábbi levele azért nagyon érdekes, mert nagyjából ő is ugyanerről számol be, holott nála nyilván ellenkező a felállás, azaz nőként keres férfit párkapcsolatra. És bár egyet ért Áhimmal, hogy nehéz találni egy normális kapcsolatot, Enikő azt mondja, ez mégsem lehetetlen. Ön mit gondol? Ha van kedve, meséljen ön is, írjon nekünk saját tapasztalatairól a Randiblog e-mailcímére!

„Kedves Áhim!

Azt írod, álságos, felszínes világban élünk, ahol őszinteség nélküli köröket kellene futnod, amihez nincs gyomrod. Leírod, hogy tulajdonképpen minden rendben van veled, mégsem jött eddig igazán össze, maximum (szex)haveri szinten. Arról is írsz, hogy mi a helyzet a „csajok nagy részével”, akiknek vonzó, ha egy férfi semmibe veszi őket.

Tudod, mi zavar és szomorít el igazán? Hogy neked (és már hasonlóképp nyilatkozó férfitársaidnak) elegetek van a csajok nagy százalékából. És hogy nekem (és már hasonlóképp nyilatkozó nőtársaimnak) elegünk van a pasik nagy százalékából. És ez a két csoport, mármint ti és mi sírunk, panaszkodunk, dühöngünk, leveleket, cikkeket, könyvet írunk – közben pedig sosem vagy csak véletlenszerűen találkozunk. Pedig nem nézünk ki rosszul, értelmesek, intelligensek vagyunk és van humorunk, talán még pénzünk is.

Kedves Áhim, hogy van az, hogy csak csajokkal találkoztál eddig? Nem pedig nőkkel? Hogy a felszínességet, vetítést, farokméregetést tartod normálisnak, általánosnak?

Szándékosan használtam fentebb a „csaj” és „pasi” kifejezést. Én nem vagyok csaj, legalábbis nem az általad is használt értelemben. Nő vagyok, de ne a kisujjat eltartó módra gondolj – egyszerűen a „csaj” kifejezés nekem kicsit túl egysíkú. Klasszikus sztori az enyém, mondhatni: átlagnál magasabb, átlagnál karakteresebb arcú vagyok – nem az a tipikus szép lány, a szó barokkos értelmében, pisze orral és mézszőke hajjal.

Kamaszéveim alatt én voltam a lányhaver, aki jól kijött mindenkivel, de nem tartozott azok közé, akik fél évente váltogatták a kapcsolataikat. Persze volt kamaszszerelem, próbálkozás, de a végén mindig inkább barátként maradtam a porondon. Emiatt kialakult bennem egy attitűd – határozott, karakán lettem, ésszel és szavakkal ragadtam meg a hallgatóságot, tökélyre fejlesztettem az odamondogató, pikírt humort. Illet ez a külsőmhöz is, így nagyjából harmóniában voltam önmagammal – de persze hiányzott azért egy társ nekem is.

Elkezdtem társkeresőzni. Leginkább kíváncsiságból. Érdekelt, ki az én valódi közönségem. De úgy döntöttem, ha eddig nem, hát most sem kötök kompromisszumot. Húztam néhány határt. Az egyik és legfontosabb volt, hogy az illető felvegye a verbális kesztyűt és ha beszélgetni kezdünk, vegye a lapot, értse a stílust és visszadobja a labdát. Ebből kiderült ugyanis műveltség, intelligencia, stb.

Hát, mit mondjak, a társkereső tényleg húspiac (főleg egy fiatal, gyerek nélküli nőnek), eleinte inkább mennyiség volt, mint minőség. Aztán jött néhány érdekes történet. Olyanokat ismertem meg, akikről először nem gondoltam volna, milyen izgalmas értékeket rejtenek magukban. Volt egy rakás tanulságos, emlékezetes, pozitív, egyébként később sehová sem vezető randim. És rájöttem, hogy emiatt és ennek ellenére megvan a közönségem. Csak nagyon kell keresni.

Most talán azt gondolod, persze, nőként könnyebb. Biztos vagy benne? Az elmúlt évek alatt rájöttem, hogy én sosem leszek az a típus, akinek egymás után esnek be a szerelmek és tartós kapcsolatok. Aki 10 ujjára talál 100 férfit. Elfogadtam. Vagyok most én. Határozott, talpraesett, kemény, felvágott nyelvű, céltudatos. Művelt, intelligens, kicsit néha talán öntelt is. Kapásból öt sértés eszembe jut, amivel illethetném magam, de amit kívülről ezért kaphatnék, az az, hogy fent ülök a magas lovon. Nem csodálom, ha valaki megriad.

Rajtam kívül pedig van száz és száz hasonló nő. Rögtön név szerint mondok neked húszat csak az ismerőseim közül. Értelmesek, jólelkűek, attraktívak, egyediek. Csak valamiért nem férünk be a „csaj” kategória alá, amitől egyébként ti, férfiak (nem pasik) egyébként is fejvesztve menekültök... De ha ti nem a csajokat keresitek, mi pedig nem a pasikat, akkor ti és mi miért nem találkozunk?

Tudod, valahol megértelek. Én ugyanakkor már megnyugodtam. Mert tudom, innen és a saját tapasztalataimból is, hogy léteztek. Csak kicsit tovább tart, amíg egymásra találunk. Kedves Áhim, te se add fel. Csak ne azon az ajtón kopogtass, ahol eddig.”