Keféltünk, mint a nyulak

„Szeretném megosztani veletek a szerelmi életem kivonatát. Úgy érzem, elég tanulságos, és remélem, tudok segíteni vele pár lánynak (nőnek). Elnézést, hogy Ádámtól és Évától kezdem, de szerintem elég fontos infókat tartalmaz, miért voltam egy rakás szerencsétlenség a szerelemben 15 évig.”

Ezt a bevezető bekezdést írta beszámolója elé Margó, aki ha nem is Ádámig és Éváig, de édesapja bizonyos döntéseiig vezeti vissza, hogy milyen élmények voltak akkora hatással rá gyerekkorában, hogy azok felnőtt életét is meghatározták. Margót természetesen igazából nem így hívják, és néhány további apró részletet is megváltoztattunk a sztoriban úgy, hogy a lényeget megőrizzük, de a szereplőket ne lehessen felismerni – a Randiblog ugyanis az a hely, ahol ön is kockázatok nélkül, nyugodtan mesélhet.

Ha szívesen megírná ön is akár teljes szerelmi életét vagy csak egy tapasztalatot, illetve kalandot, mi szívesen meghallgatjuk! Kérjük, írjon a Randiblog e-mailcímére! És akkor most jöjjön Margó története.

„Szüleim a Felvidéken, egy kisvárosban nőttek fel, én is még ott születtem. 5 éves voltam, amikor mindent hátrahagyva Magyarországra jöttünk. Tudomásom szerint már ekkor elég elhidegült kapcsolata volt anyámnak és apámnak. 8 éves koromban kiderült, apámnak viszonya van egy másik nővel. Választania kellett, hogy a nő vagy a felesége a két gyerekkel kell-e neki. Apám az új nőt választotta. Közben anyu szülei meghaltak, így itt „ragadt” Magyarországon, 2 gyerekkel, férj nélkül.

Úgy nőttem fel, hogy apám egy városban élt velünk, de csak megígérte, hogy átjön vacsorára, eljön az évzáróra, iskolás műsorunkra... Évente karácsonykor és a szülinapunkon láttuk, akkor is csak beugrott. Közben új családja lett, 3 lány (mi a bátyámmal ketten voltunk), és minden idejét velük töltötte. Természetesen egy darab szarnak éreztem magam, próbáltam felhívni magamra a figyelmet, de valahogy úgy éreztem végig, azért nem foglalkozik velünk, mert nem érünk annyit, mint a lányok, akikkel törődik.

Az apakomplexus első jele 14 évesen jött. Fülig szerelmes voltam a 40 éves, nős töritanáromba. Igazából egy lecsúszott bunkó volt, pont, mint az apám. Aztán szerelmes voltam a gimi egyik 30 körüli tesitanárjába. Neki sportautója volt, rockbandában dobolt, és természetesen kidolgozott felsőteste volt. Igazi tinibugyinedvesítő rosszfiú volt, aki ráadásul tinilányok között dolgozott. Minden lány belé volt szerelmes. Én próbálkoztam is nála, és mindig arról fantáziáltam, hogy bevág az öltözőbe egyszer, nekiprésel a falnak, és megdönget.

Az első pasim egy drogdíler volt... Egy csendes, visszahúzódó, kitűnő tanuló kislány voltam. És összejöttem egy 25 éves, szakközépből kibukott, speedfüggő gyökérrel. Vele vesztettem el a szüzességem, és együtt voltam vele majdnem fél évig. Nem a pénz miatt voltam vele. Hanem mert bejött a nagymenősége, hogy a törvény fölött áll, bármit csinálhat. Még velem is... Ha neki kedve volt dugni, akkor nem volt kifogásom, mennem kellett. Ha nem tetszett a ruha, ami épp rajtam volt, kigúnyolt, majd dobott nekem egy kis pénzt, hogy vegyek magamnak új ruhát, addig ne is találkozzunk. (Az egyetlen szerencsém, hogy sosem engedte, hogy szívjak a cuccából.)

Aztán különböző ciki kapcsolataim voltak gimi végéig. Egyik sem tartott tovább 1-2 hónapnál. Elkerültem otthonról, egyetemre mentem. Itt mintha elvágták volna az addigi kapcsolati életem, csak hosszú kapcsolataim voltak. 3 évig voltam együtt egy sráccal, aki folyamatosan megcsalt. Mindig kiderült, mert elég bénán csinálta. Állandóan veszekedtünk, de valahogy mindig az volt a vége, hogy én éreztem azt, én vagyok a hibás, hogy megcsalt engem.

Egy utolsó patkány volt, mégis folyamatosan javulni akartam. Mindig a kedvében akartam járni, mert azt hittem, ha 100%-ig beleadok mindent a kapcsolatba, majd csak engem fog szeretni. 2,5 évig bírtam. Elfáradtam. Belefáradtam, idegileg, mentálisan, mindenhogy. Az utolsó fél évben már kb. nem is szexeltünk. Undorodtam tőle, haragudtam rá, de nem mertem ott hagyni, mert azt hittem, őt sem érdemeltem meg, mert akkor nem dugott volna félre. Végül ő dobott engem.

Majdnem egy évig egyedül voltam. Ekkor egy utolsó szerencsétlenségnek éreztem magam, aki senkinek sem kell. Ekkor jött a következő pasim. Egy ügyvéd. 10 évvel volt idősebb nálam. Volt egy nője, az elején még csak szerető voltam, de aztán elhagyta a csajt miattam. Egy vállalkozó ügyvéd, aki abból lett pénzes, hogy olyan féllegális munkákat vállalt el, amit senki más nem akart. Mindig öltöny-nyakkendőben volt, magas volt, izmos, jóképű... És egy hatalmas gennyláda volt.

Mégis már attól benedvesedtem, ha rámnézett. 1 éven keresztül csak dugtunk. Elmondom, pontosan mit jelent: reggel, munka után, és lefekvés előtt volt a minimum. Hétvégén napi 4-5 is volt átlag. Egy teljes évig. Szünet nélkül. Most egy kisgyerekes anyukaként leírom: keféltünk, mint a nyulak. Zuhany alatt, az autópálya mellett a hátsó ülésen, erdőben, a fitneszterem öltözőjében, erkélyen, lépcsőházban... És hatalmas dugások voltak, és mindig hatalmas orgazmusom volt.

Minden idilli volt, amikor egyszer rossz napja volt. Akkor már de facto ott laktam nála. Sírt, hebegett-habogott össze-vissza, és kiabált, hogy menjek el, hagyjam békén. Olyan érzésem volt, mintha egy több éve elfojtott sírás fakadna ki belőle. Összevesztünk. Olyan volt, mint egy 3 éves gyerek. Hisztizett.

És akkor jöttem rá, hogy ez a kemény csávó, aki büszkén mondja, hogy megérdemli a pénzét, mert „az erős mindig is elvette a pénzt a gyengétől blablabla”, és akinek macsó kinézete, nagymenő stílusa, és elvei vannak, egy hatalmas csődtömeg. Egy pillanat alatt összeomlott bennem minden. Egy gyenge embert láttam magam előtt, akinek szüksége van arra, hogy egy nő fölött uralkodjon. Aki kéri a tiszteletet, és aki azért volt mindig valakivel, mert félt egyedül. Még szerettem. De csak az emlékek miatt.

Többet nem volt jó a szex, nem volt orgazmusom, nem is kívántam többé a szexet. Ahogy egyre kevesebb lett a szex, ő úgy lett egyre inkább egy erős oroszlánból egy hisztis, magatehetetlenségét érző kisgyerek. Amikor szakítottam vele, már egy roncs volt. Én nem tettem semmit, hogy roncs lett, úgy gondolom. Persze akkor még magamat hibáztattam.

Aztán megint magam maradtam. Ezúttal 2 évig. Édesapám meghalt, de a halála előtt sokszor bementem hozzá a kórházba. Láttam a szemében, hogy sajnálja. Azóta még egy családot alapított, így összesen 5 gyereke volt. Igazából mindegyiket magára hagyta, amíg élt, így senki nem látogatta, csak én. Amikor meghalt, mégis haragudtam rá. Gyűlöltem, amiért inkább a nőket választotta a gyerekei helyett, és hogy egy idegi roncsot csinált a gyerekéből.

Ekkor már elhittem magamról, hogy én el vagyok baszva. Hogy felesleges belevágnom egy kapcsolatba, mert kiderült, a bunkó, belül gyenge, kívül macsó, elnyomó férfiak a zsánereim, abból pedig többet nem kérek. Befogadok egy kutyát, és ő lesz a társam. (Be is fogadtam egyet). Nem jártam el sehova, 2 évig nem szexeltem, de nem is hiányzott. Nem is masztiztam már. Hiányzott egy társ, de féltem magamtól, féltem a csalódásoktól, nem bíztam magamban, nem hittem el, hogy valaha lehet normális kapcsolatom. És mint a romantikus filmekben, ekkor jött a semmiből a jelenlegi férjem, a kis pici lányom édesapja.

Véletlenül ismerkedtünk meg egy közös barát buliján. Az elején csak barátok voltunk. Mindig meghallgatott... Még sosem hallgatott meg egy férfi sem. Figyelmes volt, vicces volt, teljesen független mindenkitől. És érzelmes. Tényleg jóbarátok voltunk. Elmondott nekem mindig mindent, hogy mi bántja. Azt hittem, egy teljesen gyenge ember, hiszen így kimutatni az érzelmeit... Ez nekem teljesen új volt. Nem is néztem férfinak. Egy férfi nem ilyen. Egy férfi erős, egy férfi nagydumás, aki lebeszéli 5 perc alatt a nőkről a bugyit. Egy férfi nem sír. Furcsa egy szituáció volt. Sokszor volt közös programunk, jól éreztük magunkat, de nem jártunk.

Egyszer becsiccsentettünk közösen. Este valahogy úgy alakult, hogy elcsattant egy csók. Egy hosszú csók. Másnap én el akartam felejteni, de ő felhozta. Ő kapcsolatként akarta folytatni. Én megijedtem, így abban maradtunk, néha találkozunk.  Előtte úgy éreztem, mint aki egyedül van a világban, de a férjem... Olyan volt, mintha a lelkitársam lenne. Sosem hittem a lelkitársban, hogy van olyan, de úgy gondoltam, ha lenne is, egy olyan ember lenne, akivel őrült jó a szex, ránézel, és elfolysz, közben meg elvagytok egymás mellett. De igazából a szexet sem tudtam vele elképzelni. Nem volt kifejezetten jóképű, vagy kigyúrt, mint eddig minden pasim. Mégis, úgy döntöttem, megpróbálom a kapcsolatdolgot még egyszer. Furcsa egy kapcsolatnak indult. Nem kívántam a szexet.

Előtte minden kapcsolatom alapja a dugás volt. Ha az nem volt jó, akkor szar volt minden. Most vele nem volt rossz a szex. Csak olyan átlagos. Aztán elkezdett telni-múlni az idő. Nem tudom pontosan, mikor volt az a pillanat, amikor elértem a lejtő elejét, de onnantól fogva hihetetlen volt minden. Nem tudom, melyik volt előbb, a tyúk, vagy a tojás, de a lényeg az, hogy picivel jobb lett a szex. Megbíztam magamban, hogy képes vagyok egy kapcsolatra. Még jobban megbíztam benne. Még jobb lett a szex. Még magabiztosabb lettem, még közelebb engedtem magamhoz, amitől még jobban élveztem vele a szexet... És beindult egy ördögi kör, aminek a végén totálisan beleszerettem.

Még mindig hordom magammal a csomagot, amit apámtól kaptam gyerekkoromban. Sokszor elbizonytalanodom, hogy nem érdemlem őt meg, és majd tuti el fog hagyni. Talán sosem múlik el, de még ezzel együtt is boldog vagyok. Van egy csodálatos férjem, akivel szeretjük egymást 5 éve, van egy 11 hónapos kislányunk. Sosem hittem a romantikus filmekben, a nyálas dalszövegekben, de a mi kapcsolatunk más. Egyedi, amihez nincs más hasonló a földön. Olyan, mintha őt kerestem volna egész életemben, és azért nem voltam eddig boldog, mert ő nem volt mellettem. Így érzem.

És ha most visszagondolok, 7-8 éve még cikinek gondoltam volna egy ilyen kapcsolatot, most pedig boldogabb nem is lehetnék. Csak nem hittem benne, mert el sem tudtam képzelni, hogy van ilyen. Pedig higgyétek el nekem lányok, hogy van ilyen... És most tényleg én vagyok a világ egyik legboldogabb anyukája, egy férj mellett, akit sosem tudtam volna leképzelni magam mellé társnak.

Remélem, ez egy olyan sztori, ami tanulságos lehet másnak is. Bár igazából már az is jó volt, hogy ezt leírtam.”