Gyógyszert kell szedjek, mert ő óvszerrel nem hajlandó

„Segítségeteket szeretném kérni párkeresés ügyében! Megkérni titeket, hogy olvasóitok közreműködésével adjatok tanácsot számomra! Vegyétek rá azon urakat, akiket keresek, hogy billentyűzetet ragadjanak miattam és természetesen hasonló cipőben járó hölgytársaim miatt is! (Vagyunk egy páran.)”

A Mietta álnévvel ajándékoztuk meg az alább olvasható levél beküldőjét. Mietta társat keres, és jó sokat ír eddigi tapasztalatairól, sajnos a tapasztalatok zöme negatív. De ha az internetes társkeresés nem működik, hova fordulhat egy harmincas nő? Mietta figyelmébe ezt a korábbi posztot ajánlottuk, illetve ajánljuk, de hátha önnek vannak további ötletei vagy tanácsai! Ha ön is mesélne valamit a témában vagy üzen valamit Miettának, kérjük, írjon a Randiblog e-mailcímére!

„Röviden a történetem:

35 éves, pár nélkül „bolyongó” hölgy vagyok, aki megteremtette önerejéből az önellátáshoz kapcsolódó anyagi jólétet (lakás, autó, középvezetői állás). Hosszú távú kapcsolataim voltak az életemben, hiszek benne és keresem a Nagy Őt, aki „fehér lovon” bevágtat, és nekem teremtetett.

Társkereső oldalakon regisztráltam már egy párszor, sajnos vagy szerencsére 2-3 hétnél tovább sosem bírtam. Töröltem magam két hét után, nem bírtam tovább.

Miért van az, ha az adatlapomon direkt feltüntetem, hogy bizonyos tól-ig korhatárba beleeső emberek keressenek, (mivel van egyfajta elvárásom a korát illetően) mégis akár 10-15 évvel fiatalabb vagy öregebb férfiak is írnak?

Miért van az, ha feltüntetem, hogy gyermektelen férfiakkal ismerkednék, amit letagad és az első találkozásunk alkalmával közli, hogy 2 gyermeke van, és elvált, de hogy a mentségére szóljon megnyugtat, hogy már nem vele élnek? Hát köszönöm!

Miért van az, amikor azt írom az adatlapomon, hogy anyapótló és bejárónői állást nem kívánok gyakorolni a kapcsolatban (ami nem azt jelenti, hogy nem tartanék rendet a lakásunkban, és nem szeretek gondoskodni másokról, hanem egész egyszerűen csak annyit, hogy önellátó legyen az a férfi, akivel szeretném megosztani az életemet). Tudjon egy közüzemi számlát értelmezni, és határidőben befizetni, illetve ne várja el, ha egész nap ő otthon volt, hogy én a munkából hazaérvén mosogassak, illetve pakoljak össze a lakásban.

Miért van az, hogy amikor azt írom az elvárásaim közé, hogy ne dohányozzon (mivel nem tudom tolerálni), olyan úriember ír vissza, akit épp cigarettával látok a fényképen?

Miért van az, hogy az első találkozás alkalmának a végén a férfiak nem merik őszintén megmondani, hogy „Nem egymást keressük”, hanem inkább gerinctelenül azt mondják, hogy majd hívjuk egymást, ami azt jelenti, lefordítva a nők nyelvére, hogy ő nem kívánja érvényesíteni ezen jogát, de ha én ragaszkodok hozzá, akkor felhívhatom?

Miért van az, hogy egy első szimpatikus telefonon történő esti beszélgetést követően soha többet nem hallok felőle, de egy „Jó éjszakát, szép álmokat!” – azaz egy pozitív kicsengésű mondattal búcsúzik el a beszélgetésük végén ahelyett, hogy azt mondaná, jót beszélgettünk az elmúlt órában, de nem érezi, hogy „Egymásnak lennénk teremtve”?

Miért van az, hogy az első szimpatikus találkozásunkat követően (mindketten pozitív töltetűnek gondoltuk, főleg én), másnap reggel egy „Jó reggelt” mondatot, este pedig egy „Jó éjszakát” mondatot tud csak kipréselni magából, semmi többet? (A Jó reggelt mondatát természetesen nem hagytam szó nélkül, és egy frappáns „ Pálinkás jó reggelt!” vagy egy „Madárcsicsergős jó reggelt!” vagy valami hasonlót válaszoltam. Estére sem jött meg a kedve sem a csacsogáshoz, sem ahhoz, hogy érdeklődjön, hogy milyen volt a napom, vagy mikor érnék rá találkozni vele, csak egy erőltetett „Jó éjszakát” mondatot tudott írni, ilyenkor másnap se történik változás az esetek többségében, ami azt jelenti, hogy ismét csak belejelentkezik, hogy még él, de semmi több)?

A méret! Hát igen! Szeretek magas sarkú cipőt felvenni, ezért szeretném, ha a párom az elegáns cipőm felvételét követően is legalább akkora legyen, mint én! Ez egyszerűen csak ízlés kérdése, igen, lehetne azt mondani, hogy válogatós vagyok még ezen a téren is, de nem érezném magam jól egy nálam alacsonyabb férfival!

Romantikus vagyok, keresem azt az embert, akivel az év 365 napján úgy érzem, hogy élek, a szó legszorosabb értelmében véve ÉLEK! Tisztában vagyok vele, hogy az élet nem felhőtlen, vannak olyan periódusok, amikor a „völgyben” sétálgatunk és természetesen, olyan periódusok is, amikor „hegynek felfelé” baktatunk, de miért nem találok egy hozzám illő pasast, akivel „jóban-rosszban”, de életem hátralévő részét le tudnám élni?

Segítsetek nekem megtalálni ezt a férfit, legalább oly módon, hogy hol keressem! Hiszek abban, hogy nem kell keresni, mert úgyis megtalál, ha egymásnak vagyunk szentelve, de mégis realista vagyok, mivel a munkahelye és a lakása között autóval ingázó hölgy vagyok, aki szabadidejében tollasozni jár, télen síelni, illetve szabadidőmben franciául beszélgetek/tanulok heti két alkalommal a tudásom szinten tartása végett, az angol nyelvismeretem mellett.

A társkereső oldalak csődöt mondtak, legalábbis számomra. Volt olyan levélíró a társkereső oldalon, aki az első levelében (nulla ismeretséggel) azt ecsetelte bemutatkozó szövegében, hogy gyógyszert kell szedjek, mert ő óvszerrel nem hajlandó csinálni, a levélét olvasván körbenéztem, hogy biztos kandi kamera vesz engem, és szerepelni fogok valami vicces műsorban. Mit képzelnek magukról a férfiak?

Jó kislány voltam egész életemben, szabálykövető, nem züllött életet élő nő, aki még soha nem volt berúgva (mert egész egyszerűen úgy is jól tudom érezni magamat, hogy nem iszom alkoholt, és nem az alkohol oldja fel a gátlásaimat, hanem egy megfelelő ember), aki még soha nem szexelt alkohol mámorában egy férfival, főleg egy olyan férfival, akit aznap este ismert meg (emiatt el is ítélnek a kollégáim, hogy hogy tudok élni így).

Visszatérve a célomhoz, szeretnélek megkérni titeket és olvasóitokat, hogy adjatok tanácsot hol tudnék ismerkedni, vagy milyen programokon vegyek részt, ahol intelligens, gyermektelen, humoros, romantikus, határozott, egzisztenciával rendelkező jóképű 35-42 éves, 175 centiméter feletti komoly kapcsolatot kereső férfiakkal találkozhatok, akik szívesen megismerkednének velem, egy csinos, humoros, céltudatos (hasonló tulajdonságokkal felruházott) nővel.

Pozitív dolgok, amik miatt, vagy amik ellenére sem tudok „elkelni”:

• tudok főzni (akár töltött káposztát is), ez a mai világban már nem jelent semmit, tudom,
• a lakásomat magam újítottam fel, festés, laminált parketta lerakása, és tudom a fúrót, a dekopírfűrészt is használni egyedül segítség nélkül,
• tudok vezetni (úgy vezetek, mint a férfiak, legalábbis azt mondják az ismerősök) és háttal parkolok minden parkolóhelyre,
• racionális gondolkodással megáldott nő vagyok (habár egyetlen nem racionális döntésem az életemben, amikor megvettem egy új francia autót, mivel rám mosolygott),
• csinos, 167 centiméter magas, 52 kg súlyú, nemdohányzó gyermektelen személy vagyok,
• elegendő pénzt keresek, hogy minden évben a megtakarításaimból, távoli helyekre tudjak elutazni,
• közgazdászként középvezetőként dolgozom (de nem munkamániás), és szeretem az Excel táblázatokat „buzerálni”,
• a legfontosabbat a legvégére hagytam, kihívást jelentő vagyok.”