Közölte, hogy szeret, és senkivel sem szexel már rajtam kívül

„Olvasgatom a cikkeket és látom, hogy szinte mind pasitól jön (már ami megjelenik) és szinte mind az online társkeresésről szól. Gondoltam minden hátsó szándék nélkül, megosztanám az én tapasztalataimat erről a szerintem teljesen elcseszett párkeresési opcióról. Nem észt akarok osztani, nem akarom megmondani mi a jó vagy mi nem… egyszerűen csak kicsit konkrétabban megosztanám amit én, mint nő éltem át.”

Natália álnevű olvasónk levelének a bevezetőjét olvasta ön most el, és Natália annyi érdekeset írt, hogy abból több poszt is simán kijött volna. Először is Natália női szemszögből reagál azoknak a férfiaknak, akik a Tinder nevű társkereső appon szerzett tapasztalataikat osztották meg itt a Randiblogban, aztán saját kapcsolataiból is leír hármat: mindhárom történet van olyan érdekes, hogy akár külön posztban is megállták volna a helyüket.

Ha Natália levelét olvasva ön is kedvet kap ahhoz, hogy reagáljon, kérjük, írjon nekünk! A Randiblog e-mailcíme folyamatosan az ön rendelkezésére áll, nálunk név nélkül mesélhet bármiről, ami társkereséssel vagy párkapcsolatokkal kapcsolatos.

„Mondhatjuk, hogy nem számít a külső, vagy a pénz, vagy a végzettség, vagy akár a nemiszerved mérete/formája… de igenis számít! Ahogy fordítva is! Ha egyszerűbb lenne a világ, csak 10-en keresnénk pont 10 másikat, de a világ nem így működik, és ez egyre szánalmasabb lesz, ahogy telik az idő. (És nem csak felettünk, hanem a világban.)

Én nettó 4 hónapot töltöttem a Tinderen. Azt kell mondjam, nem volt rossz tapasztalatom se… Sőt mindhárom pasira, akikkel kb. 1,5-2 hónapokat töltöttem, szép emlékekkel gondolok vissza, de ez a business nem a pártalálásról szól. Még akkor se, ha páran bízunk (bíztunk) vagy hiszünk (hittünk) ebben. És a csajok is idióták! Egy-két lány rettentően, és biztos lenne olyan Tinder-párom, aki rám is ezt mondja, mert nem válaszoltam vagy mert megírtam, hogy bocs de nem illünk össze és nincs kémia.

No de most a 3 tapasztalatról szeretnék regélni egy picit, ez nagyon jól leírja szerintem, hogy milyen típusú pasik (és tuti csajok) is leledzenek ezen a csodás alkalmazáson.

Az első

fickó szinte a regisztrációm pillanatában megjelent mint match, és szuperjó chatelések után kb. másfél hét elteltével találkoztunk is. Rettentő kellemes meglepetés volt, egy darab fotó volt fent, nem is volt feltétlen a zsánerem külsőre, de nagyon jókat chateltünk, óriásiakat röhögtünk, és úgy voltam vele, most talizzunk, mert ha nincs „kémia” (ejh most hány pasi forgatja a szemét…), akkor ne pazaroljuk az időnket. Szuper volt!

Randi randit követett, már ott tartottunk, hogy el se hisszük, de igen, ez egy kapcsolat és „járunk”, és milyen rohadt szerencsések vagyunk, hogy elsőre megtaláltuk egymást ezen az elcseszett alkalmazáson. Aztán jött némi munkahelyi és családi gond a srácnál és egyszerűen eltűnt. Egy hétre… Majd írt, hogy ne haragudjak, de ő az ilyen válságoktól ideges lesz (ki nem, kismókus?), és egyedül szokta megoldani, így most adjak neki időt (másfél hónapos kapcsolatról beszélünk).

Én egész türelmes voltam (magamhoz képest), egy hétig vártam, majd rájöttem, hogy egy érzelmileg és lelkileg labilis csávót sikerült kifognom, és ez bármikor így lesz, ha neki „gondjai” akadnak. Így döntöttem: most szállok ki, mert itt az ideje, hogy magamra gondoljak, és igenis én BOLDOG akarok lenni, nem pedig azon izgulni, a csávó mikor kattan meg és tűnik el, hogy egyedül feldolgozza a problémáit. (Végül is én vagyok a párja, jó tudni, hogy rám nincs szüksége, és amúgy is, én ne lássam őt gyengének… hát kedves férfiak: elhiszem, hogy elbujdokoltok, de ezzel eltaszítjátok a nőt, akár tetszik, akár nem!)

A második

szinte varázsütésszerű volt. Erről a srácról se volt fent se túl sok, se túl előnyös kép, de valahogy éreztem, hogy meg akarom ismerni, és ez minden üzenetváltással egyre biztosabb lett. Aztán találkoztunk… eszméletlenül olyan volt a pasi minden szempontból, amire vágytam, egyből tudtam: külső, életöröm, vicces, laza, nem otthonülős, őszinte (kis csacsi én), és NAGYON volt kémia is rögvest. Pillangókkal a gyomromban meséltem a barátaimnak, hogy jesszusom, na most megvan! Ez a csávó olyan, mint én fiúban és hihetetlen, hogy megtaláltam! És minden szuper volt…

5 hetet töltött az életemben, ebbe egy nyaralás is belefért, amit úgy gondoltam tuti nem él túl a kapcsolatunk, de mégis! Minden nap beszéltünk, én meg egyre boldogabb voltam, és kis naivan azt hittem, megvanalottóötöskisanyám. Aztán egyszer csak a saját cuki kis testemen tapasztaltam meg, mi is a ghostingolás, amiről előtte rengeteget hallottam, de olyan rettentő szerencsés voltam, hogy velem sose. Padlót fogtam. A „beszélgetésünk” vége az lett, hogy egy chatelés során megkérdeztem ezt a férfiistent, hogy mikor talizunk legközelebb (előző nap randiztunk immár sokadjára), és soha többé nem jött válasz…

Azért amikor a Tinderen újra belefutottam egy hét múlva (amíg megvolt, jegeltem a Tindert), gondoltam, a jó nénikédet, bejelölöm megnézni, mi is járhat a fejében, egyáltalán volt-e pofája jobbra húzni. Meg gondoltam, ha volt neki, hát hátha kapok legalább valami magyarázatot. És láss csodát: MATCH! Nem ámítom magam, gondolom a random mindenkit jobbra húzunk áldozata lettem (újra), és lehet, hogy még a nevet se olvasta el. Egy napot vártam, majd töröltem és tiltottam is. (Igen… én ilyen tiltós vagyok, ha valaki kihúzza a gyufát!) De ezt a másodikat azért már tényleg megszenvedtem. És kezdett körvonalazódni bennem, hogy fos ez az egész Tinder úgy, ahogy a programozójának kipattant az okos kis kockafejéből.

A harmadik

srácot már kb. tizedjére dobta fel a Tinder. Nem nagyon tudtam, mit kezdjek vele, mert tetszett is meg nem is (ráadásul már bocsi és nem degradálás, de a tipikus „díszfasz” kategóriába tartozott a képek alapján), és bár nem vagyok rossz nő, de ez a típus nem igazán a bejövős, meg a cickók is genetika gyárban készültek nálam, de úgy voltam vele, mit veszíthetek, nem is hiszem, hogy jobbra húzott volna… És de: match.

Sőt, 1 óra múlva jött az üzi, és itt is egy intenzív chatelés indult, majd tali. A srác közölte, hogy rengeteg nő megfordul az ágyában, szilikonos, majdnem szilikonos, házas, szexmániás akármi. Mind szuperjónő, de nem lehet velük beszélgetni, nincs kötődés blablabla… És ez az, ami velem van, mert velem minden olyan könnyű és természetes és szuperjól érzi velem magát és ilyen alapanyag kell egy kapcsolathoz. Na mondom, ez egy aranyhalnak tűnő életveszélyes piranha, de ilyennel a „valóságban” úgyse sose – adjunk hát neki egy esélyt. És ebből is lett másfél hónap.

A srácnak EQ-ja (és nem IQ-ja!) nem sok volt, de tényleg próbálkozott a maga egyszerű módján, bár látszott, hogy a nőket kb. tényleg csak különböző szexpozíciókban tudja bárhogy is kezelni vagy épp pakolni. De én ugye okos lány vagyok, meg szeretem a kihívásokat, és el is voltam vele egy darabig. 4 hét után a srác közölte, hogy szeret, és senkivel sem szexel már rajtam kívül (mekkora megtiszteltetés!), és bemutatott a barátainak, és tényleg úgy éreztem magam, mint egyszeri lány a vásárban, hogy most mi is folyik itt kéremszépen?

Aztán a hiszti és az egó nála is felülemelkedett a kapcsolatot akarok témán (meg gondolom, valami szilikon beemelkedett az ágyába), és szép lassan elkezdett távolodni (legalább nem ghostingolt). Én meg mondtam, hogy kösz, segítek, meg amúgy se illünk össze, szóval hagyjuk abba most, ha nem akarod! Erre előjött a díszfaszösztön, és közölte, hogy ő ennél többet nem tud nyújtani, és ne vigyük túlzásba az érzelmeket (jelzem, nem én kezdtem a szeretlek dumával pár héttel előtte). És bevallom, picit fájt is, mert mégiscsak voltak szép pillanatok, és mégiscsak volt, hogy hittem benne, és mégiscsak 2 hónapnál már a betonszív is elkezd dobogni.

De elfogadtam, sőt, meg is könnyebbültem, mert végül is ezt az egészet azért csináltam, mert boldog akarok lenni, és ez vele sose ment volna. Meg a másik kettővel se, és valószínű ha még mindig húzgálnám, akkor is valami hasonló lenne mindnek a vége, max. pepitában.

Na most csak hogy summázzam a dolgokat:

• 30 eleje vagyok, és szinte mindig visszaírtam azoknak akik rám írtak! Sőt volt olyan, hogy közöltem, hogy bocsi, de már valakivel kezdek belemelegedni, így most nem tudok veled társalogni!
• A Tinder egy nagy színház, ami két dologra biztos jó: unaloműzésre és egy-egy szexpartner találására. És nem is csak azért, mert mindenki arra használja, egyszerűen csak ahogy előttem is sokan megfejtették, a kereslet-kínálat és a túldömpingelt mindenki a tökéleteset keresi elcseszett illúziója miatt. Nem kell semmit sem megoldani, mert ha megsértődsz vagy nem válaszol vagy nem tetszik, 5 perc és ott van 10 új opció.
• Másrészt kedves férfiak, akárhogy szépítjük, a nők bonyolultak! De ti sem vagytok piskóták! Sőt! És mindegy, hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás, tisztességesen tinderezni nem lehet, mert nincs rá igény, bárki bármit mond.
• Mondhatom én is meg te is, hogy komoly szándékokkal és kapcsolat céljából húzgálod a fotókat, de mindannyian tudjuk, hogy ez csak egy zsibvásár, és az, hogy lesz-e belőle valami, kb. csak a szerencsén múlik (meg a szerencsés kémián…).
• Párt találni, vagyis inkább társat, rohadt nehéz ügy, és ezen egy darab online felület se tud könnyíteni, max. a merítést tudod nagyobbá varázsolni.

Amit én javasolnék:

• vagy törődj bele, hogy így működik a virtuális húspiac, és csináld, amíg jól esik (mert hátha…),
• vagy igenis menj oda a munkahelyeden, az utcán, a BKV-n, a szórakozóhelyen vagy isten se tudja hol, ahol meglátod azt, aki tetszik, és adj egy esélyt a dolognak, mert nagyobb bajok, mint a Tinderen meg társain nem történhetnek, max. jobban el tudsz bújni előlük és könnyebben színleled azt, amit épp mutatni (sem) szeretnél. Nézd a jó oldalát, ha egyből kosarat kapsz legalább nem kell aggódni hogy visszaír-e...”