Havi 500 ezerért legyek a „barátnője”

„Zulejka vagyok, 27 éves. Egy vidéki városban lakom és egy nagyvállalatnál dolgozom. A férfiak véleménye szerint (nem mindegyikre gondolok) szép és csinos nő lennék. Ha már írtál arról milyen nehezen találsz jóra való nőt magadnak, én leírnám azt, az én szemszögemből nézve milyen a társkeresés. Ugyanis hasonlóan hozzád én sem találom a mai világban a társam, mint te, kedves Valérián.”

Ez a bevezetője egy levélnek, ami még az óévben érkezett a Randiblog e-mailcímére, és ami teljes egészében alább olvasható. Valérián természetesen egy korábbi levélíró, amit ő küldött be, azt itt lehet elolvasni. A témánk továbbra is a társkeresés, illetve annak nehézségei: Zulejka alább beszámol, milyen férfiakkal hozta össze eddig a sors, és hogy milyen következtetéseket vont le ezekből a találkozásokból-kapcsolatokból. Folytatná ön szívesen? Válaszolna? Semmi akadálya! Írjon nekünk akár most azonnal!

„Pedig nem vagyok plázamaca, akivel nem lehet semmiről beszélgetni a rucikon és a sminken kívül, igyekszem nőiesen (nem kurvásan!) öltözködni, ismerem a mosás-főzés-takarítás fogalmát és nem vagyok csalfa. Elvárásaimból sincs annyi, hogy regényt tudnék írni belőle: a vonzalom, úgy gondolom, az mindenkinél alapdolog. Ami a külsőségeket illeti, a macis alkat ugyan nem jön be, de nem őrülök meg a kockás hastól. Nem nézem, milyen vastag a pénztárca, vagy hány lakás van a férfi nevén (volt már olyan pasim, akinek nem volt lakása és/vagy kocsija). Fontosabb számomra az, hogy egy férfi ápolt legyen, érzelmi és szellemi intelligenciával rendelkezzen, biztonságot tudjon nyújtani nekem és esetleg a közös családunknak, valamint, hogy NŐ lehessek mellette. Lássuk be, ezek nem egetrengetően nagy elvárások a részemről.

A férfiak között többen vannak olyanok (tisztelet a kivétel(ek)nek), akikkel egy tisztességes nő nem tud mit kezdeni. Az eddigi tapasztalataim kicsit kezdenek már engem is kiábrándítani. Ilyenkor fogalmazódnak meg bennem kérdések is, amikre eddig nem találtam választ. Mielőtt tovább folytatnám, leszögezném, tudom, hogy nem vagyok tökéletes, mert apró hibáim igen is vannak, mint mindenkinek. Ezek tudatában voltam mindvégig minden kapcsolatom alkalmával, az adott partner pedig vagy elfogadta, vagy nem. De az éremnek ugye két oldala van, így cserébe én is alkalmazkodtam az adott pasi dilijeihez, ha egészséges keretek között voltak, mint nekem.

Ami az eddigi tapasztalataimat illeti:

Egyszer volt olyan pasim, akinek próbáltam mindent megadni testileg-lelkileg, hogy boldoggá tegyem, viszonozni pedig mindig elfelejtette. (Miért vagytok önzőek?) Ismerősi körömben pedig olyanra volt példa, hogy nős férfi próbált szeretőt becserkészni magának. Az sem volt ciki neki, hogy nyíltan közölje, neki amúgy felesége van. De velem is megesett már ilyen. A volt munkahelyemen egy bútorboltban voltam eladó. Egy gazdag, 30-40 év közötti orvos vásárolt nálunk és én szolgáltam ki. Fel is akart szedni magának, de mivel láttam a karikagyűrűt az ujján, inkább jót mosolyogtam és visszautasítottam. Ehhez képest jött másodjára is vásárolni.

Egyszer kaptam olyan ajánlatot is, hogy havi 500 ezerért legyek a „barátnője”. Lehet, hogy hihetetlen, de nem fogadtam el. Hogy miért? Mert sok nővel ellentétben nekem még fontosabb a tartásom és a becsületem. (Ez most komoly, hogy a pénzes pasik azt hiszik, hogy meg lehet venni egy nőt kilóra, mint a húst? Minden férfi a farkával gondolkodik?) Az utcán sétálva pedig sokszor jártam már úgy, hogy barátnője/felesége kezét fogva engem bámult és flörtölgetni akart volna velem a pasi. (Minek vagytok olyan nővel, aki nem is érdekel titeket? Inkább megcsaljátok?) Nos, köszi, inkább én is egyedül maradok. A társkeresőket meg se próbálom. Nem akarok felesleges köröket futni, mivel a férfiak java része is csak kalandozgat rajtuk, vagy nyíltan, vagy titokban.

Mielőtt bárki nekem támadna, a kérdésekkel nem ítélkezni akarok a férfiak felett, hogy mit miért csinálnak. Egyszerűen csak az adott helyzet hozta őket magával, és átfutottak az agyamon. Előfordulhat ugyanis, hogy bizonyos esetekben a női oldalról is vannak hibák, amiért a pasik így cselekednek. De ebben az esetben nem értem, miért nem beszélik meg a felek a problémáikat. De ez már egy másik téma, amit órákig lehetne boncolgatni. Ezt meghagyom a párkapcsolati terapeutáknak.

Végezetül, talán a levelem kicsit vigasztaló lehet azon férfiak számára, akik már feladták (hozzád hasonlóan), hogy vannak még értelmes csajok, akik egyedül várják a társukat.”