Nem is tetszett és még korban sem passzoltunk

Viszonylag kevés melegrandi-sztorit olvastam a blogon, így részben ezért, részben pedig azért ragadtam tollat, mert ez is az elengedés része.

Mi tagadás, tényleg nem túl gyakori, hogy meleg vagy leszbikus olvasóink mesélnek a Randiblogban, pedig az ő leveleiket is várjuk: nálunk ők is anonim módon mesélhetnek! A fenti bevezetővel kezdődő, alább teljes egészében olvasható levél beküldője is természetesen álnéven szerepel itt: nálunk Vincének hívják, az életben valahogy máshogy.

Vince egy randialkalmazáson jött össze valakivel – az a tippünk, hogy a Tinder helyett ezúttal a Grindrről van szó. Többek között a nagy korkülönbség ellenére Vincének eleinte nem igazán tetszett az illető, de aztán mégis kapcsolat lett az ismeretségből. Azonban, amint az a bevezetőből is kiderül, a dolog nem végződött jól, illetve még le sem zárult teljesen. Persze a legérdekesebbeket nem lőjük le előre, hadd meséljen el Vince maga mindent szép sorrendben, úgy, ahogy történt!

Ha ön is szívesen megosztana valamit, kérjük, tegye! A Randiblog e-mailcímére bármikor beküldheti történetét, tapasztalatait.

„25 éves, budapesti, meleg srác vagyok, aki immár öt éve keresi a párját, eddig túlzás nélkül és enyhén fogalmazva is sikertelenül. Az a tapasztalatom, hogy az emberek sokan a nagy Ő-t keresik és abban a tévhitben élnek, hogy a nagy Ő már készen van, csak elbújt, és meg kell találni. Pedig a nagy Ő nem létezik. Nagy Ő-vé mi tesszük azt, akit választunk. Kérdés persze, hogy jól választunk-e?

Az én történetem (az egyik a megannyi randi közül) augusztusban kezdődött és futó kalandnak indult. Az ilyesmi sajnos nem ritka manapság és nem csak a melegek körében. Én személy szerint ritkán indulok úgy neki egy találkozásnak, hogy csak szex, de én sem vagyok fából. Tehát 2017 augusztusában járunk, amikor is egy randialkalmazáson keresztül találkozót beszéltünk meg egy külföldi férfival. Vele egyébként már egy-két hónapja leveleztünk olykor, de úgy tűnik, hogy augusztusra lettem elég érdekes egy találkára...

Egy forró nyári estén találkoztunk nála és nagyon jól éreztük magunkat együtt. Többször is azon az éjjelen... Majd egy „légy jó” búcsúzással részemről le is zártam a dolgot még aznap este, tekintve, hogy ez volt a koncepció, és hogy nem egy álompasit ismertem meg személyében! Nem is tetszett és még korban sem passzoltunk; ő jóval idősebb ugyanis...

Másnap megkaptam a „köszönöm az estét, nagyon jól éreztem magam, remélem, mihamarabb újra látlak” üzenetet, aminek, meg kell hagyni, nagyon megörültem, de talán csak a meglepetés varázsa volt ilyen örömteli.

Az ezután következő hetek nagyon jól teltek: elhívott randizni (igaziból!), bicikliztünk, moziba mentünk, főztünk, kézen fogva sétálgattunk a városban és rengeteget beszélgettünk változatosnál változatosabb témákban. A szex pedig pont olyan volt, amilyennek lennie kellett, nem volt bénázás, bizonytalankodás, tudtuk, hogy mi a jó a másiknak.

Gesztusokat tett felém: reggelit készített, ajándékkal készült a születésnapomra, egyik este, mikor elromlott a fűtésem, ő jött és megjavította.

Igazából mielőtt vele találkoztam, mondhatni letettem arról, hogy valaha egy ilyen férfival hoz össze a sors, és már nem erőlködtem, hogy keresgéljek, mert annyi barommal találkoztam már, hogy idő- és energiapazarlásnak véltem a párkeresést. Talán ezért is hajtottam magam bele ebbe a sztoriba ennyire. 

Körülbelül három hónapja folyt ez a valami köztünk, mikor megfogalmazódott bennem, hogy részemről kész vagyok szorosabbra fűzni a szálakat. Így hát felvetettem a témát neki. És ekkor jött a bumm! Elmondta, hogy csodálatos vagyok (szó szerint így), de ő még nem áll készen egy kapcsolatra, mert még szereti az exét, aki hétezer kilométerre él tőle és valójában már nincsenek együtt, de ő reménykedik, hogy egyszer hazajön, és újra együtt lesznek. Így hát ő barátság extrákkal kapcsolatot akar. Az ex srácnak egyébként van valakije odakint... Azt mondta, hogy ők ebben állapodtak meg. Hogy pontosan miben, azt már nem kérdeztem meg, mert potyogtak a könnyeim és kb. fél órán keresztül bőgtem a vállán. Azt is megtudtam, hogy ő volt neki az első és egyetlen kapcsolata! Hogyan szállhatnék én vele ringbe – gondoltam?!

Az agyamban persze napokig záporoztak a kérdések: nem vagyok elég jó, hogy továbblépjen velem? Ha még mást szeret, miért kellett ez az egész randizós romantikázós színjáték, a gesztusok, a bókok? Vagy az egész csak az én fejemben létezett? Ennyire hülye vagyok? Vagy ennyire vágytam egy kapcsolatra?

De nem haragudtam rá, sőt még vonzóbbá vált a szememben azáltal, hogy ennyire tud szeretni és kötődni valakihez… még ha nem is én vagyok a kötödés tárgya.

Úgy döntöttem, nem mondok le róla, sodródok, miután úgysem volt senki a láthatáron, de néhány hét alatt lelkileg padlóra kerültem a bizonytalanságban: ki tudja, hányadik vagyok a sorban ezek után? A legjobb esetben is csak a második. Most úgy állunk, hogy nem szexelünk csak találkozunk, beszélgetünk, és együtt alszunk. Napi kapcsolatban vagyunk instant üzeneteken keresztül és heti többször telefonon is beszélünk. Folyamatosan ő jár a fejemben és naponta látok, hallok, tapasztalok valamit, amit megosztanék vele. Tudom, hogy így nem fogom tudni elfelejteni, de elengedni sem tudom még. Él még bennem a remény!

Próbálok nem frusztrálttá válni és elfogadni, hogy neki nem én kellek. Az egyetlen dolog, ami bánt, az az, hogy nem volt velem fair.

Köszönöm, hogy ezt megoszthattam.”