horoszkóp
shutterstock 566707630

Most először 2 év után nem a kapcsolatom végét tervezem

2018.02.17. 11:04

Timót álnevű olvasó levele ihletett meg. Ő azon morfondírozott, létezik-e nagy Ő, és hogy a mai világban az emberek a monogám és a független életmód közül valahol a kettő között vannak, mely nem okoz lelki megnyugvást. Már jó ideje olvasom a blogot, érdekel, hogyan látják az emberek a párkeresés és a párkapcsolatok buktatóit. Magam üdítő kivételnek gondolom, hiszem boldog párkapcsolatban élek, ugyanakkor 30 évesen úgy érzem, elég sokat tapasztaltam már párkapcsolatok terén, így szólnék a témához pár szót.”

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

Donát álnevű olvasónk jó összefoglalót ad arról levele bevezetőjében, hogy korábban Timót miket írt nekünk, de ha ön mégis előbb el szeretné olvasni azt a levelet teljes egészében, kattintson ide! Donát szintén a párkeresésről-társtalálásról szerzett tapasztalatait írja meg nekünk, illetve még egy fontos kérdést felvet: a partnert nemcsak megtalálni kell, hanem meg is kell tartani, legalábbis ha az ember hosszútávú kapcsolatra vágyik.

Nagyon sok érdekes, hasznos és fontos gondolatot tartalmaz Donát alábbi levele, bízunk benne, hogy ön is megfontolásra érdemesnek tartja majd. Ha úgy érzi, saját tapasztalatait ön is szívesen megírná, kérjük, tegye! A Randiblog e-mailcíme folyamatosan az ön rendelkezésére áll!

Egy kis összegzés, hogy a véleményem később érthető legyen. Kezdjük ott, hogy viszonylag későn, 19 évesen ugrottam bele az első komoly kapcsolatomba. Persze voltak előtte „barátnőim” rövidebb-hosszabb időszakig, de ezek általában pár hónapig tartottak csak. Az első komoly barátnőmmel közel 2,5 évet lehettünk együtt. Lila köd, nem láttam mást, csak a pozitívumokat, melyek után erőteljes pofára esés következett. Pár hónap alatt azért sikerült összekapnom magam. Ezután 2 évig csak futó kalandjaim voltak, nem is nagyon szerettem volna semmi komolyba kezdeni. Majd ismét komoly kapcsolatok következtek ismét ezekkel a 2,5 éves időperiódusokkal. Egyikből ki, kis egyedüllét, majd ismét egy újabb ugyanennyi ideig. Jól látható: valahol nekem is a Timót által említett második év után kezdett minden kapcsolatom megromlani. Jelenlegi párommal azonban most érünk ebbe a periódusba, ugyanakkor nem jelentkeznek a korábbiakhoz hasonló problémák. Hogy ez miért van, tán magam sem tudom, ugyanakkor sok mindenre felfigyeltem. Soha nem a személyek között kerestem a hasonlóságot, hanem az élethelyzetekben. Sosem voltam kapcsolatfüggő, jól elvagyok magam is, ezért mindig úgy kezdtem komoly dologba, hogy a múlt sérelmei nem nyomasztottak.

Minden kapcsolatomból úgy jöttem ki, hogy levonva a konzekvenciákat tisztában voltam vele, mi az, ami nem tetszett az aktuális kapcsolatomban. Nyilván az elején mindenki a legjobb arcát igyekszik megmutatni, ez az igyekezet viszont idővel enyhül és sokkal inkább magunkat adjuk. Mások vagyunk, mindenkinek más a fontos. Ismerkedtem személyesen és interneten is. Összegezve a fentieket látható, hogy ebben a bő tíz évben komoly és futó kapcsolatok váltották egymást, így elég sok nővel volt dolgom. Nem tartom magam macsónak, sokkal inkább átlagosnak, és ezeket a tényeket még véletlenül sem nagyzolásból írom. A tapasztalataim férfiszemmel a következők:

  • A mai rohanó gyors világban sok minden, így a párkapcsolatok minősége is megváltozott. Azt tapasztaljuk, hogy ha valami elromlik, lecserélhető és jön utána valami új. Bár még csak 30 éves vagyok, sokkal közelebb áll hozzám nagyszüleim példája, ami nem feltétlenül jobb választás, ugyanakkor több munkával járt. Az emberek már túlságosan önérzetesek lettek, épp ezért azt mondják, ha valaki nem képes így elfogadni, majd jön más, aki így szeret. Változásra képtelenek, kompromisszumokra meg főleg.
  • A férfiak értékmérője a skalp, amit megszereznek. A kölcsönös tiszteleten alapuló párkapcsolatban élő társaik papucsok, csak mert néha engednek a gyeplőn. A szingli élet menő, minden estét mással tölteni izgalmas.
  • Egyes nők legfontosabb feladata az életben szépnek lenni. Nem számítanak az emberi értékek, jól kell kinézni, szép ruhákban és menő helyekre kell járni. Ha ezt egy férfi ezt nem képes megadni, az gáz. Mindezt természetesen kifele kell kommunikálni (Instagram, Facebook, stb…), hogy mindenki láthassa mennyire boldog az illető.
  • Az említett példákból is látszik, hogy sokkal inkább felszínesek a kapcsolataink. Bár párkapcsolatban élünk, azzal ámítjuk magunkat, hogy nem vagyunk egyedül. De valóban igaz ez? Azt hiszem, a mai kortársaim nem a párkapcsolatukért dolgoznak, sokkal inkább magukért. Nem azért és úgy cselekednek, hogy a kapcsolatuk fejlődjön, sokkal inkább használják a partnerüket eszközként, mely segíti az egyént az előrejutásában.
  • Szörnyű és lehangoló az a kép, amit a mai párkeresők sugallnak. Mindenki egyéniség szeretne lenni, de ezáltal sokkal inkább kategorizálhatók. Példák, melyeket nem kell részleteznem: sugardaddyk, instagramkirálynők, kétségbeesett 30-asok, pávák, stb…

Én abban hiszek, hogy nem a nagy Ő-t kell keresnünk. Olyan embert kell keresnünk, aki mellett önmagunk lehetünk, de ugyanakkor rugalmasan. Nem foglalkozhatunk önző módon állandóan csak magunkkal. Én a saját kapcsolatomra úgy is tekintek, mint egy szövetségre. A szövetség együttműködést szül, az együttműködés pedig, mivel egy a cél, közös hasznokat hoz. Persze ez így leírva nagyon szép és jó, de konfliktusokat rejt és nehézségeket, melyeket meg lehet oldani. Ha akarjuk eléggé. Ha nem azzal ámítjuk magunkat, hogy jön egy jobb, aki majd jobban szeret és lesi minden kívánságomat. Aztán jön a kopp és egy újabb csere. Ez pedig egy végtelen spirál.

A mai világban a változások egyre gyorsabban következnek be. Ehhez pedig rugalmasság szükséges. Érdekes, hogy pont ez a rugalmasság hiányzik a kapcsolatokból. Boldognak lenni nem könnyű. Olyan célokat kell magunk elé támasztani, melyek kellőképp inspirálnak és kielégítenek, de kell, hogy legyen ennek egy lassúsága, ami alatt megtörténik. Ha instant kapjuk a kielégülést, mint a partnercserék esetében, az épp csak arra az estére jelent boldogságot, de reggelre ismét üresek és szürkék leszünk. Én sokkal inkább hiszek az állandóságban, az elégedettség szintjének megtartásában, és valami közösben, amit két ember felépít. Számomra nem a mennyiség az érték, hanem, ha úgy tetszik, a megtermelt javak. Egy összetartó kapcsolat, amiben lehet tervezni, egy társ, akire számíthatok.

Tudom, ez nem könnyű. Jelenlegi kapcsolatomban egy igazán erős egyéniséggel vagyok. Nehezen csiszolódtunk össze, lévén én is szeretem, ha az van, amit én akarok. Voltak időszakok, amikor az elején úgy tűnt, nem tudunk egymás mellett boldogok lenni, mert túl erős személyiségek vagyunk a másiknak, de átverekedtük magunkat a buktatókon. Persze kell ehhez az, hogy szeresd a partnered, hogy legyen miért végigcsinálni. De a legfontosabb, sohasem azt kerestem, én hogy juthatok keresztül egy konfliktuson, hanem hogy mi hogy oldhatjuk meg. Bár az összerázódás a jelenlegi partneremmel volt a legnehezebb, talán pont ezek a küzdelmek tartanak most minket egy egyenletes, élhető szinten. Persze ettől még nem biztos, hogy életünk végéig együtt leszünk, de a szilárd alapok szerintem fontosak a későbbi tervek végrehajtásához. Most először 2 év után nem a kapcsolatom végét tervezem, hanem valaminek a kezdetét.

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!