Rengeteg ctrl+c ctrl+v bókot kaptam

Megindított Ivó levele.

Az emailben érkező reakciók szerint az elmúlt hetek egyik legnépszerűbb, legfelkavaróbb posztja Ivó álnevű olvasónké volt. Közöltünk már több választ is, ami erre a posztra érkezett, de nem hagyhattuk ki az alábbi levelet sem, ami a fenti három szóval kezdődött. A beküldőnek a Jolán álnevet dobta a gép, és Jolánról elég annyit tudni elöljáróban, hogy 31 éves, és hogy Ivóhoz hasonlóan ő sem talál magának társat az internetes társkeresőkön. Hogy miért? Ezt nem egyszerű kibogozni, de ha ön is szívesen beszáll a beszélgetésbe, kérjük, írjon nekünk ön is levelet!

„Sok Velvet Randiblog olvasóhoz hasonlóan én sem tudom, hol van a társam. Annyiszor mondták már, ne görcsölj, majd jön. Jó, oké, nem görcsölök. Lazítok. De ez szinte lehetetlen. Ha valaki tudja a receptet a görcsök ledobására, szóljon! Biztos ismeritek az érzést, amikor „mindenkiben a Nagy Ő-t keresitek”. Azt, amikor meglátsz valakit, hogy akkor most őt tuti azért rendelték ide, hogy megismerjétek egymást. Aha, csak baromira nem így van. Vannak nekem is jobb időszakaim, amikor kevésbé keresgélek, csak hagyom az eseményeket és megtörténjen, aminek meg kell. De nem történik semmi érdemleges. Rólam: 31 éves nő vagyok. Az időm nagy részét aktívan töltöm. Úszok, futok, imádom a kézilabdát, szívesen beülök és kiülök. Szeretek beszélgetni finom ételek, egy limonádé vagy pohár bor mellett. Élményeket is szívesen gyűjtök, utazok és otthon vagyok, ahol jól érzem magam. Tudok pihenni és kikapcsolni is... Barátaimmal és családommal sok időt töltök. Járok színházba, moziba, mindenfele. Szívesen ismerek meg új embereket és fedezem fel az ismeretlent. Szeretem a munkám, sokat dolgozok, de kerülöm a karrierista jelzőt. Tényleg nyüzsgök, szóval nem azzal van a gond, hogy a 4 fal között keresem a társam. Rendben vagyok. Csak vágyom, hogy megtaláljam azt a férfit, akivel megértjük egymást.

Na de akkor jöjjön a feketeleves. Először is, tisztelet a kivételnek, mert biztos van!

Tinder. Erről kár is sokat beszélni, mert ugyanazokat írták előttem sokan. Annyi különbséggel, hogy szerintem egyre gázabb stílust képviselnek a jelenlevők. Tudom, tudom, számtalan jó példa van. Láttam én is sikersztorit, de nekem nem jött össze.

Nos amikor a tinderentúl végre felregisztráltam egy komolyabbnak tűnő oldalra (kettőre is), konkrétan komfortzónán kívüli élményem volt (5-6 fotót feltettem, kitöltöttem, amit még jónak láttam, profil 90-100%, előfizettem). Start. Jöttek a mosolyok, kedvenc jelölések, lájkok. Kedvenc kérdésem, a Te miért vagy itt? Gondolom, az emberek többsége azért regisztrál, mert társat keres. Na meg nyel egy hatalmasat, hogy kikerüljön egy „társkereső” oldalra. Persze, tudom, sokan nem ezért vannak fent. Hiszen a blogon is rengeteg sztori látott már napvilágot.

Itt említem meg, hogy népes baráti köröm legtöbb tagja nekem is házas, vagy 1-2 éven belül őket ünnepeljük. A közeli barátnőim őszinték, mert mindig elmondják a kapcsolataikról, hogy „nem is tudom, mi lenne, ha mi nem ismerjük meg egymást… az egyetemen, a gimiben, a melóban stb…” Mindannyian hálásak, és ezzel egyet is értek. De én itt maradtam… petrezselymet árulok. És ez nem is áll messze a valóságtól. Ugyanis van némi árukereső érzésem. Szó szerint kiteszem magam a piacra és, mintha az Amazonról, Aliról, vagy bármelyik online shopból lehetne válogatni, úgy keresgélünk. „Ezek is tetszhetnek még” vagy „Ezt is neked ajánljuk” – aha, csak épp kicsit személyesebb logikával. Amúgy tényleg kb. ugyanaz a motor van mögötte, mint a webshopokban, némi Linkedin beütéssel fűszerezve. Nekem ez nem jött be.

Nem jött be, mert nem szeretek vadidegenekkel írogatni napokon keresztül. Feltesszük egymásnak a „Milyen napod volt? Milyen volt a hétvége? Mit csinálsz hétvégén? Mivel foglalkozol? Mivel töltöd szívesen a szabadidődet?” kérdéseket. Tetszőleges sorrendben. Egy ideig türelmesen válaszoltam. Volt, aki eltűnt, volt, akivel telefonon beszéltünk órákig, volt, akiről kiderült, hogy csak unatkozik, és volt, akinek szerintem pszichológusra volt szüksége, hogy végre valaki meghallgassa. Voltak randijaim. Egyébként a többség a közelében sincs a képeken önmagához, hiába tölt fel 6 fotót (itt meg is jegyezném, hogy az 1-2 kép nagyon kevés).

Ha valaki, akkor én tényleg adtam esélyt az online és offline társkeresésnek is. Volt olyan randipartnerem, akivel mai napig is tartjuk a kapcsolatot, kialakult egy barátság, szinte azonnal tudtuk, hogy a kémia nem működik közöttünk, de beszélgetünk, időnként ráírunk egymásra.

Itt jut eszembe a következő gondolat… A Facebookra való áttérés. Mindent visz. Több olyan történetem van ahol a Facebook-bejelölés után már nem is beszéltünk. Legutóbb én kerestem rá a „levelezőtársamra”. Nem kell nyomozónak lenni, hogy lássam, nagyon nem egyezünk. A Face sokat, túl sokat is elárul. Na de ez már megint egy másik dolog. Biztos velem van a baj. Az önbizalmamnak egyébként nem is tett jót (sok férfi azt gondolja, hogy ezért regisztrálunk).

Rengeteg ctrl+c ctrl+v bókot kaptam, de jött olyan is, hogy miért néztem meg az oldalát, ha látom, hogy nem engem keres? Olyan is volt, aki azt írta, miután küldtem egy mosolyt, hogy nem engem keres, mert nem iszik alkoholt és különben is, majd jelez ő a nőnek. Köszi… alkesz vagyok, mert havonta kétszer iszok bort és elmegyek Füredre, Szegedre borfesztiválra? Többek között az ilyen kedves visszajelzéseknek köszönhetően kevés levél ment ki tőlem. Nekem nem jött be.

De ismétlem, biztos velem van a baj. Lényeg a lényeg, egyedül vagyok és nem tudom merre induljak tovább. Szeretnék hinni a szerelemben. Köszönöm, hogy leírhattam az érzéseimet és elolvastátok! Mindenkinek, aki hasonló cipőben jár, sok sikert!”