Bezárta az ajtót kulccsal, egymásnak estünk

Sziasztok, Kordélia vagyok!

Ezzel a megszólítással kezdi a levelét az alábbi néhány bekezdés beküldője, de természetese a bemutatkozásban lecseréltük a nevet egy véletlenszerű álnévre, ahogy szoktuk. Kordélia ugyanis, mint sokan mások őelőtte, egy titkot mesél el nekünk egy kollégájával kapcsolatosan. Ennyiből és a címben idézett mondatból valószínűleg már ön is sejti, hogy miről lesz szó ebben a posztban, szóval hadd emlékeztessük önt alább a címünkre, és arra, hogy az ön levelét is várjuk ide, ha mesélni vagy válaszolni támad kedve, aztán jöjjön is Kordélia története!

„Pár évvel ezelőtt egy helyen dolgoztam egy helyesnek mondható fiúval. Persze neki is volt kapcsolata, nekem is, de éreztem a vonzalmat, azt is, hogy ő is vonzódik hozzám. Próbáltam nem foglalkozni vele, de ahogy ketten maradtunk, nem ment, hogy ne foglalkozzak vele. Sokat beszélgettünk, ölelkeztünk, sőt egy idő után már vártunk, hogy ketten legyünk.

Egyik nap a főnökünk megkért minket, hogy menjünk fel egy szobába dobozokat odébb rakni, polcot felszerelni, függönyt felrakni, rendet rakni a szobába. Tudtam, éreztem, hogy a rendrakásból nem lesz semmi. Ahogy beértünk a szobába, bezárta az ajtót kulccsal, egymásnak estünk, csókolóztunk, simogattuk egymást érzékien. Utána szerelmeskedtünk, ami meglepőn nagyon jó volt, sőt túl jó, élveztük mindketten. Ez háromszor történt meg összesen, mindegyik nagyon jó volt, persze titkokban tartottuk az egészet.

A fiú az akkori barátnőjével szakított. Lett egy új munkahelye, új kapcsolata, nem sokkal később nekem is lett új munkahelyem. Utána csak írtunk egymásnak vagy hívtuk egymást, de ez valahogy mindig szóba jött, ez a három alkalom. Bánja, hogy lett új párkapcsolata, akivel együtt van most, rövid időn belül állapotos lett, most lesz az esküvőjük, amire persze meg vagyunk mi is hívva a párommal, de szerintem nem megyünk el. Sokat írunk most is egymásnak, de nem tudom, mi lesz ebből, nem akarom tönkretenni se az ő, se az én kapcsolatomat.

Ki tudja, mi lesz ebből még.”