Úgy döntöttem, örömlány leszek

Nem tudom, hogy idevaló-e a történetem, de ahogy a Mózes nevű úriember írta, kevés a pozitív levél a női és a férfi oldalról egyaránt. Én most egy számomra pozitív történetet szeretnék veletek megosztani.

Ha ön rendszeres olvasónk, talán rémlik önnek, hogy Mózes felvetése egy pár héttel ezelőtti posztban az volt, hogy ne csak mindig a magányosak, csalódottak, átvertek, megcsaltak és kiábrándultak írjanak a Randiblog Inbox rovatnak, hanem jöjjön pár levél olyanoktól is, akik boldogok. Nos, amint azt a címből ön is tudja már, az alábbi történet onnan indul, hogy a beküldője, Etelka elsősorban anyagi okokból úgy dönt, hogy prostituáltként fog dolgozni.

Az út innentől kezdve nem szokott egyenesen a boldogsághoz vezetni, szóval már ebből sejteni lehet, hogy egy nagyon érdekes és különleges levélről van szó. Ezúton is köszönjük Etelkának, hogy írt, és bátorítani szeretnénk önt is, hogy ha boldog (vagy ha éppen nem), kérjük, ossza meg velünk a tapasztalatait társkeresésről-szerelemről! Az ön történetét szintén várjuk a szokásos címünkre, amit a következő dobozban és a poszt legalján talál meg.

„Nagyjából hét évvel ezelőtt különböző okok miatt (elsősorban pénzhiány), úgy döntöttem, örömlány leszek. Elkezdtem lakást keresni, ahol csinálhatom, végül összeálltam egy korombeli csajjal, ketten voltunk egy lakásban. Erről is írhatnék eleget, hiszen azért vannak érdekes arcok, életek, kívánságok, és még kamusok is, ahogy egy rendes társkeresőn.

Mindegy, ezzel nem is untatnálak titeket.

Teltek-múltak a napok, hetek, igazából ha belegondolok, elég jól elvoltam, nem láttam bele a dolgokba semmit, hagytam, hogy menjenek a dolgok, ahogy tudnak.

A meló mellett volt egy kapcsolatom egy nős férfival, aki nem tolerálta a dolgot, de el sem akart engedni, így szinte nap mint nap veszekedtünk.

Az egyik nap egy alapos veszekedés után mentem „dolgozni”, hát mit mondjak, senkihez nem volt kedvem aznap… Akivel együtt dolgoztam csajszinak elmeséltem, hogy mi volt, jó barátok voltuk.

Egyszer csak megcsörrent a „céges” telefon. Egy pasi bejelentkezett, mondta, fél óra múlva ott van. Kolléganőm szedelőzködni kezdett, ha valakihez jöttek, a másik elment vásárolni, szoliba stb., ne zavarjon.

Megérkezett a pasi, jóképű, magas sportos stb. Hát mit mondjak, jólesett végre egy normális férfi. Nem szoktam a nevüket megjegyezni, hiszen rengeteg Józsi, Béla, Gábor, Attila van, így inkább valami ismertető néven mentettem el a nevüket.

Neki egy elég jó autója volt, így az lett a neve.

2 órát maradt, majd elment.

Nem gondoltam volna, hogy újra keresni fog, de úgy három hét múlva újra keresett. Mivel közel laktunk egymáshoz, megbeszéltük, hogy egy közeli panzióban fogunk ezentúl találkozni.

Nem bújtam ki a szerepemből, természetesen nem ingyen, maradt minden a régiben. Egy-két hónapig ment ez így, közben e-maileztünk, nap mint nap cseteltünk, több ezer levelet váltottunk.

Egy igazi úriember volt szó szerint, mindenben. Aztán egyszer elhívott kávézni, és előállt egy ajánlattal. Hagyjam abba munkát, keressek valami mást, ő pedig mellette finanszíroz engem egy nem kicsi összeggel. Volt egy kikötése (nekem is) mégpedig az, hogy mindig őszintén megmondjuk, hogy mi van, nem kamuzunk. Megbeszéljük a dolgokat mindig. Majd leestem a székről: az ajánlat egy évre szólt és kérte, hogy most döntsek.

Nem volt egyszerű, hiszen mi a garancia arra, hogy nem kamu és hát fizetni fog, vagy meggondolja magát, én pedig ott maradok egyedül, pénz nélkül, pasi nélkül...? Este még volt egy vendégem, és a pénz is kellett.

Rábólintottam, lesz, ami lesz alapon. Kikísért az autómhoz, a kezembe nyomta az összeg felét és közölte, ne menjek többet dolgozni, majd keres, és elment.

Én néztem ki a fejemből, nem is értettem. Kb. egy hónap múlva összeköltöztünk. Azóta eltelt kicsivel több mint hat év, és azóta is együtt vagyunk.

Azóta van egy saját lakásom, neki egy háza, nem lakunk együtt, de nagyon sok időt töltünk együtt. Végig tartotta a szavát, és én is.

Nem kamuztunk, és mindent elmondtunk egymásnak, még ha fájt, akkor is. A kapcsolatunk lehet, hogy a szexszel kezdődött, de azóta kiteljesedett.

Nem mondom, hogy nem voltak nehézségek. Élni és élni hagyni elvét éljük most is, ahogy az elején. Nem kapok tőle minden nap virágot, de amikor a szemébe nézek, abban benne van az egész világ.

Egyszer megkérdezte őt egy csaj az edzőteremben, hogy a pasik miért gondolkodnak másképp az együttlétről, mint a csajok. Ezt válaszolta:

Amikor ti nők megismertek egy pasit, azt akarjátok, hogy alfahím legyen, vicces, menő, belevaló, tetsszen a csajoknak, udvaroljon, udvariaskodjon. Amikor már megvan, akkor meg legyen mindig veletek, üljön otthon, ne menjen sehova, ne nézzen rá senkire, és őt se nézzék meg. Ha ilyen pasit akartok, ilyet válasszatok.

Ebben tökéletesen egyetértek vele.”