Higgyétek el, létezünk mi, értelmes férfiak, de NEM a neten!

Számos alkalommal olvasok az online társkeresés gyötrelmeiről, hozzáteszem, egyetértek a keserű tapasztalatot szerzett férfi és női társaimmal kapcsolatban. Három éve élem az egyedülálló férfiak életét, de nem azért, mert alkalmatlan lennék emberi kapcsolatokra, egyszerűen nincs energiám „turkálni” ebben a mocsárban meghatározhatatlan ideig, mert mire találnék egy számomra megfelelő partnert, elveszik a kedvem az egésztől.

Amint az az oldalsó keretesben is olvasható, ez itt megint a Randiblog Inbox, azaz a Velvet azon posztsorozata, amelyben olvasóink által beküldött leveleket jelentetünk meg. Ma Sebestyén kerül sorra, akinek természetesen az igazi neve valami más, és aki a Randiblog Inbox egyik legnépszerűbb témájához, az online társkereséshez kíván hozzászólni. A címből és a fenti bevezetőből már lehet is sejteni, hogy mit.

Nem árulunk el előre semmit azzal, ha elmondjuk, hogy Sebestyén nem híve az internetes társkeresésnek – ami az ő levelét különösen érdekessé teszi az az, hogy miért nem. Volt egy esemény ugyanis nemrég az életében, aminek következtében Sebestyén rengeteg dolgot másként lát, mint korábban. Ön egyetért vele? Várjuk az ön tapasztalatait is, méghozzá az alábbi címre!

„Röviden szeretném leírni saját példámból kiindulva, hogyan lavírozom a társadalmi kapcsolatok útvesztőiben. Természetesen ez nem gyógyír és a tuti megoldás, viszont egyszerű: az emberi kapcsolatok nem az interneten kezdődnek. Nem élek remeteként, voltak és lesznek továbbra is kapcsolataim, bátran állítom, hogy egyáltalán nem könnyű a valós életben társat keresni (találni), legalább olyan nehéz, mint a netes randizás, de!

Ne felejtsük el, hogy a valós emberi kapcsolatok adottak, csak körül kell néznünk magunk körül. Ha nincs, igenis keressünk. Fektessük ebbe energiát, 41 évesen nekem sem könnyű – tisztelt szebbik nem képviselői, abban igazatok van, hogy sok köztünk a hulladék, sokszor én szégyellem magam miatta. Higgyétek el, létezünk mi, értelmes férfiak, de NEM a neten! Én személy szerint távol tartom magam ettől a posványtól.

Sajnos az én esetemben az élet nagyon csúnyán közbeszólt és tavasszal átestem egy súlyos gerincvelőműtéten, bár még lábadozom orvosi szempontból, de most már teljes értékű emberként élek és dolgozom. Tudjátok, mire tanított meg mindez, mármint az egész folyamat? A tudat, hogy mi növekszik bennem, mit okozhat, az orvosok zseniális munkája, ami a konkrét bénulástól mentett meg? Az életmódváltás, hogy a szakmámat el kellett hagynom és váltani teljesen másra? Felfogtam, hogy esélyt kaptam egy másik, legalább olyan életre mint előtte.

Imádok tanulni, fogékony vagyok új, általam nem ismert dolgokra, ezt felismerve az új munkahelyem kiemelt a szürke tömegből, és elismerésük mindennél többet ér számomra. Miként hatott ez az emberi kapcsolataimra, a párkeresési szándékaimra? Nos sokkal nyitottabb lettem mindenkivel szemben, és ez nagyon jó! Minden megváltozott pozitív irányban, úgy érzem, tartalmasabb az életem, jól érzem magam! Furcsa módon ezt a betegségemnek köszönhetem, nem siránkozom rajta, hogy miért pont velem történt ez, megtörtént és kész, ennyi, továbbléptem, persze vigyáznom kell magamra egész hátralévő életemben.

Egy életem van, szeretem a női társaságot, talán jobban is, mint az átlag, igen, szinte ég bennem a vágy, hogy szinte mindenkit megismerjek. Drága hölgyeim, higgyétek el, egymásra találhatunk odakint a való életben!”