Mire a nő közelebb engedett magához, elpárolgott az érdeklődésem

Nagy figyelemmel olvasom a társkeresős sztorikat. Az exem igen jól tájékozott ilyen téren, és nagyon rossz véleménnyel van a társkeresőkön előforduló férfiakról. Azért is foglalkoztat a kérdés, mert egy hosszú párkapcsolat után éppen nyitásra készülök, és nem akarok senkinél felkenődni a falra, de én magam sem szeretnék csalódásokat okozni.

Veronika álnevű olvasónk arról mesélt nemrég, hogy szeretőt keres magának egy kifejezetten erre létrehozott oldalon, de gyakran belefut olyanba, hogy a férfiak biztató kezdet után egyszercsak, sehíre-sehamva alapon eltűnnek, mint egy szellem. Ezt angol szóval ghostingnak hívják, és a témához azóta hozzászólt már férfioldalról Oberon, de a mai posztban egy másik férfiolvasónk, Ignác következik.

Ignác azt írja, vele is előfordult már, hogy miközben ismerkedett egy nővel, a kezdeti lelkesedése egyre inkább kezdett kifulladni – az alábbi levélben mesél ennek a hátteréről is. De természetesen nem Ignácé az utolsó szó ebben a témában, várjuk az ön tapasztalatait is! Ha van kedve mesélni, nálunk anonim módon teheti ezt meg, ha ír az alábbi e-mailcímünkre!

„Hadd kezdjem azzal, nagyon ritka, hogy egy nő mindenki levelére válaszol. Úgy gondolom, megtisztelőbb egy elutasító levél is, mint a csönd. Más kérdés, hogy érettség kell ahhoz, hogy valaki a nemleges választ tiszteletben tartsa, és ne próbálkozzon tovább, ezzel szép lassan becsúszva a szőnyeg alá.

Az eltűnő férfiak kérdése elgondolkoztat. Bevallom, éreztem már úgy, hogy „leeresztett a lufi”, és mire odaértem, hogy a nő közelebb engedett magához, addigra elpárolgott az érdeklődésem. A klasszikus-modern válasz erre az, hogy a férfiak éretlenek, anyukát meg szeretőt akarnak felelősség nélkül, és ha nem passzol a nőre az ideál, akkor egyből lelépnek. Nem tudom cáfolni, hogy van ilyen. Fiatalabb koromban, amikor kerestem, de nehezen találtam, volt olyan, hogy megörültem egy lány érdeklődésének, bár tudtam, hogy nem ő az igazi. Mégis meggyulladt bennem a szalmaláng, és ez elvitt az első randiig, vagy tovább is. Amikor kiderült, hogy ez a lány számára még csak a kezdet, akkor kezdtem kifarolni a kapcsolatkezdeményből, amivel természetesen fájdalmat okoztam neki. Gyanítom, hogy ami Veronika számára csak szeretői kapcsolat, az sok férfi számára még mindig túl mély kötődésnek számít (ő maga fogalmaz úgy, hogy testi-lelki jóbarátot keres).

Szerintem sok férfi képes eljátszani az udvarlót, aki a nő tempójában végighalad a lépcsőkön, de titokban reménykedik, hogy minél hamarabb megkaphatja a jutalmát. Saját tapasztalatból és női elmondásból is tudom, hogy a férfiak szeretnék kettesével-hármasával venni a lépcsőket. A levelek, csetelések sora olyan, mint egy vizsgaidőszak, aminek bármelyik fokán el lehet bukni, és ezt egy jobbára ismeretlen emberrel végigcsinálni, valljuk be, stresszes és kimerítő lehet.

Régen, amíg a társadalom sokkal inkább szabályozta az ismerkedés módját és tempóját, a szeretői kapcsolatokat pedig legalábbis elvben elítélte, édesebb volt a tiltott gyümölcs, és ez a férfit-nőt egyformán átlendítette a nehézségeken. Ha mindent lehet, kevesebb a vesztenivaló és nagyobb a választék, akkor bizony válogatósabbak leszünk.

Úgy vélem, a nők ez ellen szeretnék bebiztosítani magukat azzal, hogy fokozatosan engedik közel a férfit, ám nem elég érzékenyek az árulkodó jelekre, és ha a formalitások stimmelnek, hajlamosak azt hinni, hogy minden rendben megy. Sokatmondó Veronika megjegyzése:

egy potya dugásért csak nem csetelne napokig órákat valakivel.

Elfeledkezik a férfi vadászösztönről, amelynek trófeája nem feltétlenül az aktus maga, hanem az a megerősítés, hogy képes megszerezni a nőt. És van olyan embertípus, akinél az is a jutalom része, ha mindezt elköteleződés nélkül kaphatja meg. Őket elriasztja, ha a másik fél a kötődés jeleit kezdi mutatni még akkor is, ha az ő számára ez magától értetődő, és nem vár azonnali viszonzást. Megint csak érettség kérdése, hogy egy ilyen ember mennyire tud különbséget tenni a másik fél elvárásai és saját parája között.

Ha az ismerkedés kisiklik, azt is érdemes szemügyre venni, mennyire működik egyáltalán a társkeresős ismerkedési modell. Nagyon nehéz megállni, hogy ne akarjuk kipipálni a szokásos köröket: de jó, hogy ennyi minden közös van bennünk (ez többnyire ilyenkor még illúzió), aztán mozi, virág, vacsora egy jó étteremben. Mit lehetne ezek helyett, vagy inkább ezek mellé kitalálni? Egy pár számára utólag is szép emlékek lehetnek a kezdeti találkozók, de ha valaki szeretőt keres, nem lehetne kicsit lazábban venni? Az albumba illő emlékek gyűjtése helyett pl. olyan programot választani, ami mindkét fél számára rejt valamennyi kockázatot. Ilyen helyzetekben hamarabb előbújik az ember valódi énje, ami akár érdekesebb is lehet, mint kiöltözve nézni egymást.”