Megbeszéljük, hogy ez volt az utolsó, majd spontán szexelünk egyet

Mindig kíváncsisággal és véletlenszerűen kerülök az oldalatokra, és olvasva a sok történetet megcsalásról, szexről, szenvedélyről, egyre erősödött bennem a gondolat, hogy érdemes lenne nekem is megírnom az én történetemet. Talán ezzel erőt adva másoknak, talán csak magamnak… Na de vágjunk bele.

Ha ön is véletlenül talált most meg minket és először olvassa a Randiblog Inbox posztsorozatot: itt olvasóink által beküldött történeteket jelentetünk meg, természetesen álnéven, és minden olyan más adatot is megváltoztatva, amelyből a szereplők esetleg felismerhetőek lennének. Ez utóbbinak különösen nagy jelentősége van ebben a mai posztban, mivel Mariann egy olyan kapcsolat történetét írja le, amiről rajta és a férfin kívül senki nem tud.

Amint a cím fölött lévő címkékből sejteni lehet, egy munkahelyi kapcsolatról lesz szó most, Mariann és kollégája között alakult ki egy olyan viszony, ami idővel szexuális színezetet kapott. Azt persze nem meséljük el előre a bevezetőben, hogy hogyan kezelték a helyzetet, és hogy mi lett a történet vége: ezt Mariann maga roppant izgalmasan írja meg a levelében.

Ön is szívesen megosztana vagy elmesélne valamit? Nagyon örülnénk, ha ön is írna nekünk, erre szolgál alábbi e-mailcímünk, ide várjuk a történeteket.

„Szóval új munkahelyen kezdtem, mindössze 22 évesen. Igyekeztem beilleszkedni, mint mindenki egy új környezetben. A szomszédos helyiségben dolgozott egy nálam 12 évvel idősebb, de jóképű, fiatal srác, akiről ismerkedésünkkor hamar kiderült, hogy nős és van egy gyereke, nekem pedig pasim, akivel együtt élek. Ráadásképpen egyébként nem messze dolgozott az említett feleség.

Nyárra már egyre többet beszélgettünk, azelőtt hónapokig nem érdeklődtünk úgymond egymás iránt, majd ez hirtelen megváltozott, amikor mindkettőnk számára kiderült, hogy kalandvágyó és nagy szexuális éhséggel megáldottak vagyunk. Elindultak a privát titkos beszélgetések, e-mailek, enyhe flörtölések a munkaidőben. Majd ez jegelve is lett viszonylag hamar, igazából máig nem tudom, miért. Talán egyikőnk sem akart semmibe belebonyolódni. De azért ez nem volt ilyen egyszerű.

Nap mint nap láttuk a másikat, így a vonzalom és a kémia csak fokozódott. Mentek közöttünk a kétértelmű beszólogatások, hogy „mi lenne ha”. Persze itt szerelemről szó sem volt már az elejétől kezdve, csupán szexről.

Aztán úgy adódott, hogy egyszerre végeztünk egy este. Míg általában ő később ment haza, most pont egyszerre indultunk el. Szinte mondanunk sem kellett semmit, csak egymásra néztünk és tudtuk, mindketten arra gondoltunk, hogy itt az egyedüli alkalom arra, hogy megtegyük azt, amire hónapok óta sóvárogtunk: lefeküdjünk egymással. Addigra már annyit húztuk egymás agyát, hogy már magamban eldöntöttem: lesz, ami lesz, egyszer élünk, akarom őt egy alkalomra. Azt hiszem, akkoriban múlt el a kapcsolatomban az a bizonyos rózsaszín köd, ráadásul együtt laktunk, így kezdett picit ellaposodni a dolog, ahogy mondani szokás. Ez még inkább közrejátszott abba, hogy a kis szürke hétköznapjaimba egy csepp szenvedélyt varázsoljon ez egyszer ő.

Vonakodott, mire én kijelentettem, döntse el, igen vagy nem. Igennel válaszolt, így megbeszéltük, nem messze egy utcában felvesz kocsival.

Azt hiszem, itt nem kell mondanom, mi történt. Egymásnak estünk... bár furcsa volt számomra egy idegennel úgymond, ráadásul ilyen helyzetben. Még sosem csináltam ilyet, így, ebben a formában. Viszont tetszett ő és vonzott nagyon. Gyorsan túl estünk az egészen, de szenvedélyből nem volt hiány. Emlékszem, beleborzongtam a csókjába.

Miután vége lett, megbeszéltük, hogy ez egyszeri alkalom volt, megkaptuk, amit akartunk, és maradjunk is ennyinél. Végtére is mindketten kapcsolatban voltunk, ő több okból is kifolyólag elmondta, sosem hagyná el a családját, de én ugyanígy vélekedtem a barátomról. Furán hangzik, de túlságosan is szerettem és szeretem a mai napig is ahhoz, hogy elhagyjam más valaki miatt.

Kimondva egymásnak egyszerűnek tűnt, de szinte már másnap leesett mindkettőnknek, hogy ezen lehetetlen csak így túllépni, pláne hogy az erős vonzalom kettőnk között jelen volt, így akarva-akaratlanul is egész nap a történtek jártak a fejemben, amikor csak ránéztem.

Aztán megtörtént a dolog közöttünk még egyszer. Nem sokkal rá még egyszer.

Az egész átment egy végeláthatatlan körforgásba: megbeszéljük, hogy ez volt az utolsó, nem folytathatunk viszonyt, mert ott a lelkiismeretünk, a kapcsolatunk, és különben is. Majd mint akik ezeket elfelejtik, spontán szexelünk egyet. E-maileket küldünk egymásnak, kielemezve benne az aktust, az érzéseinket, mindent. Szemezések, mosolyok, apró egymáshoz érések. Majd besokallás, hogy ezt nem tehetjük (általában az ő részéről, mert engem addigra már túlságosan magába szívott ez az egész).

Megszámlálhatatlanul sokszor mondtuk ki, hogy vége, majd kezdtük újra. Az alatt a 2 év alatt, míg együtt dolgoztunk, sosem bírtunk ellenállni a másiknak. Közelebb kerültünk egymáshoz, apró ajándékokkal leptük meg a másikat, figyelmességek, lelkizések. Szóval az egész már nem csak a lelketlen kufircról szólt. Persze sokáig egyikőnk sem vallotta be a másiknak, hogy ez talán több, mint csak szex. Fontos lett nekem ő, és azt hiszem, bizton állíthatom, hogy én is fontos lettem neki.

Majd úgy alakult, hogy kaptam egy munkalehetőséget. Borzasztóan örültem, viszont görcsbe rándult a gyomrom, ha arra kellett gondoljak, őt elveszítem ezzel együtt. Féltem attól, hogy most mindennek vége szakad közöttünk, és bár a szívem mélyén jól tudtam, nekünk nincsen közös jövőnk, és jobb lenne ennek véget vetni… egyszerűen képtelen voltam arra gondolni, talán sosem látom őt többé.

Átmentem az új helyre, és megnyugvásomra nem távolodtunk el egymástól, csupán csak még közelebb kerültünk. A távolság és egymás hiánya kihozta belőlünk, vagy leginkább csak belőle azokat a gondolatokat és érzelmeket, amiket azelőtt talán nem mert nekem leírni. Azt sosem írta, hogy szeret. Ahogyan én sem neki, márpedig belül, még magamnak sem beismerve éreztem, hogy ez szerelem. Óvatosan fogalmaztunk mindig a másiknak, de voltak apróbb részletek, amelyekből én is tudtam: pontosan ugyanúgy érez, mint én, de ez egy veszett ügy, mi sosem lehetünk együtt.

Eltelt egy hónap így, éjjeleket át levelezve a másikkal, szervezve a találkozónkat. Meg is beszéltünk egy időpontot, de közbejött neki egy hirtelen betegség. Én borzasztóan aggódtam érte. 3 nappal később jött a hidegzuhany: véget szeretne vetni a viszonyunknak. Szemléltetve, hogy most nem viccel, és nem adja meg a lehetőségét annak, hogy visszaessen, kitörölte a telefonszámomat és megszüntette az emailfiókját, ahol leveleztünk. Hirtelen megszűnt vele minden kapcsolatom, amibe én valósággal belebetegedtem. Borzasztó nehéz volt otthon megjátszanom, hogy minden rendben van, de nem volt más választásom. Még mindezek után is szerettem a barátomat, és úgy éreztem kicsit, talán két férfit szeretek egyszerre. Lehetetlen, de valóban így éreztem.

Másfél hónap csönd, és azután, hogy véletlenszerűen meglátogattam a munkahelyén, újrakezdődött minden közöttünk. Tulajdonképpen én ezt akartam. Már egy ideje csak sodródtam, úgy fogtam fel a vele való találkozásokat, hogy ez csak egy kis néha szórakozás, kikapcsolódás, valami plusz az életünkben. Mindkettőnknek rendben volt otthon a szexuális életünk, mondtuk, de nem volt. Nekem nem. És szerintem neki se. Borzalmas leírni is, de eljutottam odáig, hogy már otthon is csak rá gondoltam, igen, szex közben is előfordult. Mégsem akartam véget vetni egyik kapcsolatnak sem és ő sem.

Ment ez így még hónapokon keresztül. Találkozgatások, levelezések, videóchat, telefonok. Minden létező platformon izgattuk a másikat, amikor lehetőségünk volt rá, és mindezt olyan ügyesen (ezt is borzalmas leírni), hogy soha senki sem jött rá. Legfőképpen az a két érintett személy, akiket nem akartunk, hogy rájöjjenek. Borzasztó ügyesen játszottunk a tűzzel, annak érdekében, hogy néha 1-2 lopott órát együtt tölthessünk.

Persze mint mondtam, közelebb kerültünk egymáshoz és a túlfokozott érzelmekhez hozzátartozott a féltékenység is. Leginkább az ő részéről, alaptalanul. A birtoklási vágya rengeteg vitát szült közöttünk, mígnem volt egy nagyobb vitánk egy félresikerült mondatom miatt. Akkor úgy tűnt, megint vége lesz, ezúttal végleg.

Hajthatatlan volt és makacs, olyan dolgok miatt haragudott rám, aminek igazán nem volt jelentősége, sem oka. Én akkor még mindig úgy gondoltam, nem tudom elképzelni nélküle az életemet, így szinte könyörögtem, hogy bocsásson meg. A legszánalmasabb módon alázkodtam meg előtte azért, hogy „visszafogadjon”, és ez meg is történt. Boldog voltam ismét, úgy éreztem, így teljes az életem.

Megint eljött az életembe egy munkahelyváltás, sokat dolgoztam, és rengeteg volt a stressz. Ő ugyanúgy keresett, érdeklődött, nem változott semmi.

Majd hirtelen azon kaptam magam, hogy már mondvacsinált indokokat gyártok, csak ne kelljen vele találkoznom. Ezzel egyidőben otthon is megváltozott valami. A szex valahogy újra olyan volt, mint régen, sőt minden más is. Úgy éreztem, mintha kinyílt volna a szemem, mintha újra beleszerettem volna a páromba. A „szeretőmmel” való találkozó lehetősége egyre kevésbé izgatott. Pedig mély érzelmeket és szenvedélyesnél szenvedélyesebb aktusokat éltünk meg együtt.

De valami megváltozott bennem. Besokalltam az állandó szervezkedéstől, hazudozástól. Attól, hogy nem lehetek felhőtlenül a párommal. Attól, hogy a tudta nélkül hülyére veszem és megcsalom évek óta, mikor ő a legcsodálatosabb férfi, akit csak kívánhatok magamnak. Úgy éreztem, az utolsó veszekedésünk alkalmával megtört valami bennem, és csak akkor kezdtem el ráébredni arra, hogy mennyire lealacsonyodtam egy románc miatt, és mennyire nagy hülyeséget követtem el újra és újra évekig.

Majdnem 4 évig tartott a románcunk.

Tavaly véget vetettem neki. Hogy hogy fogadta a szakítást? Hidegzuhanyként. Mint én anno, amikor ő szakított meg velem minden kapcsolatot, annyi változással, hogy én meghagytam neki a kommunikációs lehetőséget e-mail formájában. Igazán csak miatta, mert sajnáltam. Jó ember és nem akartam őt megbántani, de mindenkinek így a legjobb végtére is, és egyszerűen már nem éreztem ugyanazt, így nem akartam őt becsapni.

Talán furán hangzik, de ez egy nagy lecke volt számomra, és ráébredtem arra, hogy ezt túl sokáig csináltam, és semmi értelme. Ráébredtem arra, hogy szeretem a páromat, ennyi idő után is. Vele tervezem a jövőmet és utálom magamat minden egyes percért, amikor megcsaltam őt. Nem ezt érdemelte, és így a tudta nélkül is minden nap hálát adok azért, hogy helyesen döntöttem. Ő ír nekem néha e-mailen. De már nem úgy beszélgetünk, mint régen. Elfogadta, hogy míg neki már megvan a saját élete, és minden, amit csak kívánhat magának valaki, addig ez a fejezet az életemben még előttem áll.

A sok sérelem és ellentét közöttünk, amit régen nem láttam, ma már kristálytiszta számomra. Sokat köszönhetek neki, de sok fájdalmat okozott, ami miatt szintén úgy érzem, későn jöttem rá arra, hogy nekünk nem egy az utunk.

Szóval ez lenne az én történetem, ami happy enddel zárul, mert helyes útra tértem és sosem lennék képes többször egy megcsalásra. Így most azokhoz szólok, akikben felmerült a gondolat: kétszer gondoljátok meg, mielőtt belebonyolódtok hasonlóba! Nekem lelkileg egyáltalán nem érte meg, így ha csak egy mód van rá, inkább gondolkozzatok el azon, mi nem jó az életekben, de játsszatok tisztán! Mert ez egy rossz út.”