16 év után véleményem szerint ezt nem érdemeltem

44 éves férfi vagyok, akinek nemsokára csak volt egy szép családja, és sok gondja, és tudja, üres lesz az élete hamarosan. Kéthetente két nap pedig a semminél csak leheletnyivel több…

A mai posztban megint egy újabb olvasói levél kerül sorra, ennek a beküldője Lukács álnéven fog szerepelni nálunk. Lukács nem írja, hogy bármelyik konkrét korábbi posztra reagálna, mindenesetre kaptunk az utóbbi hetekben jópár beszámolót válásokról, ajánljuk például Eliána levelét, ami remek ellenpontja Lukács történetének.

Lukács éppen válófélben van a feleségétől, és az elválás a gyerekétől különösen megviseli. Alább egy olyan levelet másolt be, amit eredetileg nem nekünk, hanem az ügyvédjének írt, de rengeteg dolog kiderül belőle arról, min megy most keresztül Lukács. Megindultságában egy trágárabb szót is használt majdnem – az adott szót nem mi cenzúráztuk ki, hanem így kaptuk a szöveget Lukácstól. Ha ön is írna saját tapasztalatairól, akár az alábbi levélhez kapcsolódóan, akár attól függetlenül, kérjük, küldjön e-mailt a következő címre!

„Vannak olyan férfiak is, akik igen mélyen érintettek egy válásban, és azt gondolják, mindent megtettek a családért. Sajnos egy dolgot nem, fáradtak, és önfejűek voltak ahhoz, hogy belássák, ők is hibásak.

Jelen esetben ne a tipikus válóokokra gondoljunk, mindössze a sok baj mellett sok munka, ergo fáradtság, elhidegülés, miközben szereti a feleségét, és rajong a kisfiáért. Utóbbiért rengeteget kellett/kell küzdeni, mert sajátos nevelési igényű, hogy a helyén legyen, fejlesztést kapjon, stb.

Alant továbbítom az ügyvédemnek írt levelet, azt gondolom, mindent elmond. Ilyen férfiak is vannak, hibáztam, de 16 év után véleményem szerint ezt nem érdemeltem, és legfőképpen a gyermekem sem. Szerintem a feleségem is hiányolni fog, bár lehet, hogy ezt csak én remélem...

Kedves XY!

Már korábban is, de tegnaptól bennem motoszkál, hogy elmondjam legalább Önnek, hogy képben legyen a házasságuk valós helyzetével. A sok baj, munka, és teendő mellett elhidegültünk, és sajnos ebben nagy részben én is felelős vagyok természetesen.

Nem értem, a feleségem miért bizalmatlan az irányomban. Azt kell gondoljam, mostmár kétségek nélkül, valaki(k) a háttérben munkálkodnak, majd kiderül magától, kik és miért. A feleségem nagyon sarkosan változott minden értelemben.

A klasszikus értelemben vett házasság felbontására alkalmas okok egyike sem jelent meg részemről soha, hadd ne soroljam fel. Anyagi sem. Soha nem vettem el egy forintot sem a közös kasszából, ez ma is így van. Ezt az anyagi gyanakvása miatt emelem ki.

Mindent alárendeltem a családomnak, sem barátaim, sem hobbim, sem kikapcsolódásom, sem egészségem nem kap időt minimálisan sem, de nem sajnáltam, tudtam, jó ügyért teszem, és egyszer azért véget ér.

Rengeteget tettem a gyermekemért, tudom, és emlékszem, miket kellett megtennem. Telefonok százai, utazások x száz órája, megalázkodás a gyermekemért, ami gyökeresen ellentmond alapvető elveimnek, orvosok keresése, beszélgetés velük, stb. Ez mind már apróság, ami nem történt meg az ő agyában, és én egy XXX alakká váltam a szemében, elképesztő!

Ezen válásból igen nehezen épülök fel. Az első házasságomnál tartott tovább alsónadrágom is, az a vicc kategória volt. Számomra a feleségem volt az igazi, soha nem gondoltam, hogy nem fogunk ebből a válságból is kilábalni.

Az életemet nélküle nem, gyermekem nélkül pedig egyáltalán nem tudom elképzelni, sokat sírok este hazafelé az úton, ez van.

Szóval ennek a kis kitárulkozásnak csak az a lényege, hogy agyilag felfogtam, érzelmileg és más síkon csak sokkolóan hat rám, ez nem is fog változni, nem az a dolog.”