Sosem gyanakodtam, hogy ha külföldön találkozunk, miért mindig csak más országokban

Az egész életem megkérdőjeleződött abban a pillanatban. Nem csak az elmúlt 3 év, hanem minden. Eltűnt a lábam alól a talaj, meg akartam szűnni létezni, hogy ne kelljen átírni minden emlékemet.

Eszter álnevű olvasónk levele kerül sorra ebben a posztban, és ez a levél egy beszámolót tartalmaz egy olyan kapcsolatról, amiben egy véletlen felfedezés mindent átrendezett. A fenti bevezetővel Eszter már sejteti is, milyen érzéseken ment keresztül ebben a bizonyos pillanatban, amiről konkrétumokat előre nem fogunk akkor elárulni, derüljön ki minden további magából a levélből!

Annyi álljon még itt, hogy ez a Randiblog Inbox posztsorozat, ahol olvasóink mesélik el tapasztalataikat, ahol olvasóink számolhatnak be egy-egy velük megesett történetről, ezért az ön levelét is várjuk, ha Eszterhez hasonlóan önnek is van mesélnivalója társkeresés, párkapcsolatok, illetve szakítás témakörében! A leveleket e-mailben várjuk az alábbi címre.

„

A vőlegényemmel egy szórakozóhelyen ismerkedtünk meg. Az elején még benne voltam érzelmileg a volt kapcsolatomban, ezért nem akartam egyből kialakítani egy újat, tehát vártunk. Vártunk 3 hónapot, míg odáig nem jutottam, hogy már be tudtam őt fogadni a lelkembe. Nem éreztem volna vele szemben tisztességesnek, hogy míg más visszhangja zakatol bennem, addig bevonjam őt ebbe az érzelmi karneválba. Mint kiderült, nem kellett volna olyan lelkiismeretesnek lennem vele.

A kapcsolatunk elején, mikor kimondtuk, hogy akkor megpróbáljuk együtt, neki jött hirtelen egy küldötti ajánlat. Hollandiában kapott lehetőséget, én pedig mivel egyetemre jártam, úgy tűnt, nem tudjuk másképp megoldani a helyzetet, csak távkapcsolat formájában. Naponta beszéltünk egymással, mindig elmesélte, hol van, mit csinál, jobban ismertem a napirendjét, mintha itt éltünk volna egymástól egy szobányira. Legalábbis én ezt hittem.

1,5 év után hazaköltözött, a kiküldetése lejárt, én pedig a világ legboldogabb embere voltam. Sosem gyanakodtam arra, hogyha külföldön találkozunk, miért mindig csak más országokban történik ez, és nem Hollandiában. Mikor hazajött, összeköltöztünk a fővárosban,1 év múlva megkérte a kezem, fél éve voltunk jegyesek, mikor borult az életünk.

Kiderült, hogy abban a másfél évben, amit Hollandiában töltött, valójában egy másik nővel élte az életét. Ez úgy derült ki, hogy a számítógépét használva beírtam a keresőbe valamit, amit elírhattam, és amire kidobott néhány találatot, közös képeket hollandiai helyszínekről, ölelkezve egy másik nővel. Minden vér kifutott az agyamból, és a világ elsötétült. Nem érzékeltem az idő múlását, miközben lassan a mozaikok összeálltak a fejemben. Ez nem történhet meg velem. Ez nem történhet meg velem. Ennek nem szabadna megtörténnie… És megtörtént.

1,5 éven keresztül hazudott nekem, és élt egy alternatív életet, míg én vártam rá. Míg bennem lelkiismeret-furdalást keltett már akkor is, ha csak elmentem bulizni valahova. Ez az ember elvárta tőlem, hogy ne találkozzam a fiú barátaimmal, szakítsam meg velük a kapcsolatot, mert bizalmatlan volt irányukban. Én hülye pedig megtettem mindent, amire kért, amit elvárt tőlem. S cserébe ő nap nap után egy másik nő mellett feküdt le aludni, arról nem is beszélve, hogy nyilván a szexuális élete is színesebb volt az enyémnél. Az egyik legrosszabb ebben az egészben, hogy a környezete és a barátai mindvégig tudtak erről a kettősségről, a szüleivel egyetemben, és nekem senki sem szólt. Senki nem avatott be abba, hogy az életem valójában nem is az, mint aminek én gondoltam idáig. Mint egy elbaszott Truman show, amiben mindenki egy kicsit sajnálkozva, de kedvesen viszonyult hozzám, a szerencsétlen, becsapott lányhoz, aki remélhetőleg sosem fogja megtudni, hogy milyen játékot űztek vele a tudta nélkül.

Mikor kiderült, és számon kértem a vőlegényemet, ő csak annyit tudott mondani, hogy azért nem akarta elmondani ezt a dolgot, mert félt, hogy nem tudnám neki megbocsátani ezt a sok-sok hazugsággal átitatott hónapot. Azt mondja, azóta nem nagyon beszélt a lánnyal, de ki tudja, mindez igaz-e. Most nem tudom, hogy felkeressem-e a lányt és megkérdezzem-e őt arról, vajon igaz-e mindez vagy ebben is hazudik „életem párja”. Azt sem tudom, hogy mit csináljak, hogyan folytassam az életemet és hogy képes leszek-e még valaha hinni bárkinek. És végül, a fiút még mindig szeretem. Tovább lehet ezen lépni valahogy? Még nincsenek válaszaim...”