Foglalkoztunk az elmúlt hónapokban Brad Pitt és John Mayer egykori szerelmeivel, de igazságtalan, hogy csak férfiakról van szó. Ezért most a nemrégiben 74. születésnapját ünneplő cseroki-örmény énekesnő, Cher randipartnereit szedtük össze, ugyanis egy idő után, úgy tűnik, ő is csak magas körökből válogatott.

Cher, hivatalos nevén Cherilyn Sarkisian 1962-ben, 16 évesen döntött úgy, hogy szerencsét próbál Hollywoodban. Táncosként érkezett Los Angelesbe, és hamar nagyon népszerű lett, ezzel egy időben pedig megismerkedett első férjével, az énekes-dalszerző-politikus Sonny Bonoval. A 11 évvel idősebb férfi volt az, aki először igazán boldoggá tette őt, így amikor betöltötte a 18. életévét, feleségül is ment hozzá.

Házasságuk leginkább egy hullámvasúthoz hasonlított. Egy közös gyermekük született 1969-ben, Chasity Bono, aki ma már Chaz Bonoként ismer a világ, ugyanis néhány éve transzneműként coming outolt. Három évvel ezután jöttek a valódi problémák, amikor az énekesnő bejelentette, hogy szerelmes férje bandájának gitárosába, Bill Hammbe. Ez persze taccsra tette a házasságot, de továbbra is együtt dolgoztak, és csak újabb három év után váltak el egymástól, miután Cher beadta a válókeresetet, amelyben azzal is indokolta szándékát, hogy a férje visszatartja az őt megillető jövedelmet.

Ugyan Chaz felügyeleti jogáért is pereskedtek, amit végül az énekesnő kapott meg, a felek közeli kapcsolatban maradtak. Bono 1998-ban hunyt el síbalesetben. Volt felesége megható dicshimnusszal búcsúztatta őt a temetésén.

Még javában tartott a különválás Bono és az énekesnő között, amikor képbe került David Geffen. Cher szép summát köszönhet az üzletembernek, ugyanis elintézett neki egy 2,5 millió dolláros megállapodást a Warnerrel. A férfi egyébként később bevallotta, hogy meleg, így sokan nem hitték el, hogy szerették egymást az énekesnővel.

Én voltam az első, akivel megosztotta az ágyát és az életét. Az emberek nem hiszik el, vagy nem akarják elhinni, hogy mindez valódi volt. Pedig tényleg majd' megőrültünk egymásért

– állította Cher Tom King 2000-ben megjelent könyvében.

A pár két évig járt együtt, de még azelőtt szakítottak, hogy Cher és első férje hivatalosan is elváltak volna egymástól. A válás kimondása után alig pár nap telt el, és az énekesnő máris újra férjes asszony lett. Egészen pontosan Gregg Allmanhez, a The Allman Brothers Band énekeséhez ment hozzá, de a frigy néhány nap után szakításba torkollott, ugyanis Chernek sok volt a férfi alkoholhoz és drogokhoz fűződő viszonya. 1975-öt írunk.

Allmannek azonban esze ágában sem volt hagyni, hogy a felesége ilyen rövid idő után lelépjen, így inkább őt választotta káros szenvedélyei helyett. A házasság négy éven át tartott, ám amikor Cher és volt férje ismét közös munkálatokba kezdtek az újraindult Sonny and Cher Show keretein belül, az énekes beadta a válókeresetet. Hamarosan azonban kiderült, hogy az énekesnő várandós, így Allman a közelben maradt.

Elijah Blue születését mindketten csodának élték meg, de be kellett látniuk, hogy a szenvedély már kiveszett a kapcsolatukból. Allman úgy fogalmazott, azért adta be végül ő a válókeresetet, hogy ne Cher tegye meg.

Az énekes 2017-ben hunyt el. Rákkal küzdött, de végül nem tudta legyőzni a betegséget. Cher a közösségi oldalán posztolva búcsúzott második férjétől:

Ma szeretett Gregory-nk mellett vagyunk, holnap pedig elköszönünk. Szerény, jóságos, és szeretetre méltó férfi volt. A gyász mindannyiunk számára mérhetetlen

Az énekesnő ezután szintén egy zenész karjai között találta magát. 1979 és 1980 között nyitott kapcsolatban élt a Kiss gitárosával, Gene Simmonsszal. Mindketten életük egyik kiemelkedően jó szakaszaként emlékeznek erre az időszakra. Annak ellenére, hogy mindketten nyíltan beszéltek arról, hogy másokkal is megosztják az ágyukat, Cher állítja, hogy fülig szerelmes volt a gitárosba.

Egy igazán szabad szakaszát élem az életemnek. Azt hiszem, elég maszkulin módon kezelem a kapcsolataimat. Gene talán más nőkkel is találkoznak, és velük tölti az éjszakát, de reggel elküldi őket

– mondta annak idején a People magazinnak. Gene Simmons hasonlóképpen vélekedett. Olyannyira, hogy még a házasság is megfordult a fejében, holott többek között arról is híres volt, hogy éveken át minden nap más nővel aludt.

Megőrülök Cherért, odavagyok érte. Ő életem első szerelme, aki egy romlatlan lélek. Sosem ártott senkinek. Már beszéltünk a házasságról is, de nekem ez még új. Soha nem köteleződtem el. Egész életemben egy kígyó voltam. Hat éve űzöm az ipart, és eddig nem érdekelt, kivel vagyok

– mondta akkor még érzelmektől fűtve a gitáros.

A románc végül csúnya véget ért. Simmons és az énekesnő Malibuban éltek együtt, amikor karácsony közeledtével a gitáros megkérdezte szerelmétől, mit vegyen neki. Cher azt mondta, keresse fel Diana Rosst, a legjobb barátnőjét, ő majd segít neki ajándékot választani. Ross olyan jól segített mindebben, hogy Simmons végül őt választotta Cher helyett. A két énekesnő állítólag soha többé nem állt szóba egymással.

Cher ezután visszavett egy kicsit, és nemigen hozta nyilvánosságra, kikkel találkozgat, vagy él együtt. Természetesen randizgatott olyan híres férfiakkal, mint Val Kilmer vagy Tom Cruise, de egyikből sem lett komoly kapcsolat. Előbbivel a '80-as évek elején találkozgatott, Cruise-zal pedig a Fehér házban találkozott 1985-ben, majd később kezdtek el összejárni. A füst itt is nagyobb volt, mint a láng.

A fentiek után tényleg nehéz elhinni, de Cher az elmúlt évtizedekben sikeresen titkolta, egyedül él-e, vagy mással. Fogalmunk sincs arról, hogy az elmúlt 30-35 évben kivel volt boldog – valószínűleg mindenkinél jobban megtanult titkot tartani.