13 év után még mindig kapuccsinóra hívott meg, holott utálom

Én ma olvastam itt először életemben egy cikket, Kalliszta és Ladiszla történetére Frigyes sztoriját, amire pár sorban én is reagálnék.

Ezúton is üdvözöljük új olvasóink között az alábbi levél beküldőjét, Annát, akitől a mai posztban sorra kerülő levelet kaptuk! Anna egy olyan témához szól hozzá, amit korábban Kalliszta feszegetett ebben a tavalyi levelében és Ladiszla szintén ebben a júniusi posztban: ők olyan női olvasóink, akik úgy érezték, a férfitől, akivel élnek, nem kapnak elég gyengédséget, nincs elég szex a kapcsolatban. Frigyes a múlt hétvégén tette hozzá a saját tapasztalatait a gondolatmenethez a férfioldal képviseletében, az ő levele itt olvasható, és Frigyes azt a kérdést is felteszi, hogy ilyenkor mire lehet várni, mi változhat meg.

Anna alább megpróbál Frigyes kérdéseire válaszolni, illetve szintén arról számol be, hogy sosem volt elég neki a törődés, illetve gyengédség, amit a férjétől kapott. Az ő levele azonban annyival továbbmegy a korábbiakon, hogy Anna le is írja, miért lehetett mindez, miért alakult úgy a kapcsolatuk a férjével, ahogy. Reméljük, az alábbi néhány bekezdés után ön is úgy érzi majd, hogy szívesen megosztaná a tapasztalatait-gondolatait a többi olvasóval: nálunk mindig mindenki álnéven szerepel, így nyugodtan megírhat bármit. Amennyiben van kedve folytatni a beszámolók sorát, kérjük, e-mailben írjon nekünk, méghozzá az alábbi címre!

 „22 év házasság után mentünk szét a férjemmel. Igen, azért, mert különbözünk. Különböztünk az első perctől kezdve. De annyira, mint tűz és víz. De a családnak, társadalomnak való megfelelés sokszor mindent elnyom. 20 évesen is bajom volt, hogy nem kapok figyelmet. 13 év után még mindig kapuccsinóra hívott meg, holott utálom. Én bújós vagyok, szeretem az intim együttlétet, neki erre semmi igénye nem volt. 6 éve nincs közöttünk már egyáltalán semmi, külön alszunk. Neki így teljesen jó. Ha megbeszéltünk valamit, egy óra múlva elfelejtette. A névnapomat is... rendszeresen.

Nem, nem vagyok kapcsolatfüggő. Magamat hibáztattam, hogy biztos akaratos vagyok, stb. Aztán egyszer csak rájöttem, hogy nem illünk össze. Egyáltalán nem. Már teher az egész mindkettőnknek.

Épp ezért, Frigyes kérdésére a válasz: nagyon nagyon meg kell nézni, hogy tényleg ki mennyire passzol össze a másikkal, mert utána egy szenvedés lesz az egész kapcsolat. Az én helyzetemben már nem sajnálom sem őt, se magamat, hogy szétmegyünk. Így lesz jó. Inkább leszek egyedül boldog, mint egy házasságban rohadtul magányos.

A mai eszemmel már tudom, nem lett volna szabad hagyni, hogy eddig húzzuk. De volt egy ígéretünk, hogy holtomiglan-holtodiglan, és ezt tartottuk. Alapvetően jó ember a férjem, de nekem kevés, én pedig neki sok vagyok. Az sem igaz, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Két ember akkor tud összhangban élni, ha közös az érdeklődési kör, egy cél felé haladnak, és egyformán megértik egymást az ágyban.

Ma már nem erőltetek semmit. Nem akarok közös programot csinálni, nem kampányolok dolgok mellett, ha a másiknak úgyis mindig minden mindegy.

Utószóként annyi, hogy nem nehéz a nők kedvében járni, csak meg kell találnod azt, aki értékeli amit érte teszel. Mert te legalább teszel valamit.”