Amikor azt mondta, külön szeretne menni, először persze letaglózott

A ma megjelent cikkre válaszolok, melyben Santál kért tanácsot

– így kezdődik az alábbi levél, ami a Randiblog szokásos e-mailcímére érkezett Bence álnevű olvasónktól. Santál beszámolója a pénteki posztban olvasható, és ő azzal kapcsolatban kért tanácsot, hogy vajon mit lehet tenni, ha a párja szereti és nagyon figyelmes vele, de ő valahogy néha mégis bizonytalan, hogy a kapcsolat működni tud-e majd hosszú távon. Érdemes ide kattintva elolvasni Santál levelét, igaz, Bence válasza csomó olyan érdekes és fontos tapasztalatot és gondolatot tartalmaz, amik az előzménytől függetlenül megfontolandók mindenki számára.

Bence a saját tapasztalatai alapján ad ugyanis tanácsot Santálnak, és elsősorban egy kapcsolatáról mesél, illetve arról, hogy annak hogyan és miért lett vége, illetve hogy mi következett ezután. Ha önnek szintén lenne megosztanivalója, ha szívesen vinné tovább a beszélgetés fonalát, kérjük, írjon nekünk ön is! A címünket az alábbi doboz tartalmazza, de a poszt legalján, Bence levele alatt is megtalálható a keretesben.

„Kedves Santál!

Az előző kapcsolatomban – hiába szerettem a páromat – nem tudtam igazán megnyílni neki. Vagy nem voltam elég érett hozzá, hogy megtegyem, vagy az is lehet, hogy mással ez könnyebben ment volna.

Az érzelmeimet valamennyire ki tudtam mutatni, csak nem voltam képes beszélni a mélyebb, fontosabb dolgokról, ezért azokat nem tudtuk megbeszélni, és így nem is haladtunk sehova, ami ahhoz vezetett, hogy szép csendben ellaposodtunk és inkább egymás mellett éltünk, mint együtt. Ez nem jelenti azt, hogy nem voltak közös programjaink, akár kettesben, akár a baráti társasággal, de egy igazi, jól működő kapcsolathoz ennél több kell.

Majd amikor azt mondta, hogy külön szeretne menni – először persze letaglózott, ám mégsem ért teljesen váratlanul –, akkor úgy éreztem, hogy hiába szeretem még, el kell engednem (és nem ragaszkodni hozzá), hiszen mi nem fogunk tudni úgy működni, ahogy egy jó kapcsolatban kellene, leginkább miattam. És ha ő ezt akarja, pont azért, mert szeretem, és a legjobbat szeretném neki, el kell engedjem, hogy megtalálhassa az a társat, akivel kiteljesedhet (persze ez nálam is így van).

Hát nem volt könnyű menet, férfiként is sok könnyembe került.

Az elmúlt időszakban sokat foglalkoztam a lelki világommal, hogy ne féljek megnyílni, még akkor se, ha ettől sebezhetőnek érezheti magát az ember. Persze az abszolút tőlünk függ, hogy mit hogyan élünk meg. Szépen végig lehet gondolni, s megérteni, hogy mi miért történik, ki miért reagál úgy, ahogy, velünk kapcsolatban. Könnyebb, ha jól ismerjük az illetőt, tán még azt is tudjuk, mik a családból, környezetéből hozott mintái, akkor már nagyjából sejtjük, hogy mit miért csinál. S ha elsőre fáj is egy adott dolog, mindig van benne tanulnivaló. Persze ettől még nem könnyebb...

Ezeket azért írtam le, hogy lásd, miért válaszolok.

Amit megtanultam, és biztosan másképp szeretnék, az az, hogy a leendő párommal mindent, még a kényesebb témákat, olyan dolgokat is meg tudjunk beszélni, ami a másiknak elsőre rosszul eshet, de ha ő is nyitott erre, és szeretjük egymást, akkor megfelelően tálalva meg lehet beszélni, hiszen tudjuk, hogy pont azért hozzuk fel a témát, mert szeretjük egymást. Na, most a részletekbe inkább nem megyek bele, hosszú levél lenne...

Persze nincs mindig nyitott állapotban az ember, lehet, hogy időt kér, hogy

ne haragudj, most nem vagyok kész erre, mennyire sürgős ez neked?

– ha belefér, beszéljünk róla egy (pár) óra múlva (vagy holnap) , addig kipihenem/összeszedem magam. (Ezt tán egy podcastban hallottam, megszívlelendő.)

Szóval én arra biztatlak, hogy mondd el neki, hogy milyen gondolatok járnak a fejedben, hogy mitől félsz. Ha szeret, akkor inkább bátorítani fog, s nem butának tartani. Ez most jelen pillanatban a te félelmed, vagy ne éltesd (dolgozd fel, s tudd, hogy igazából nincs értelme egy olyan dolgon aggódni, ami nem is biztos, hogy meg fog történni – ez nagyobb meló, és nem könnyű), vagy mondd el neki (ez sem könnyű, pont a félelmed miatt), s így megtudod, hogy ő mit gondol erről.

Én magamból indulok ki, ha az én párom (akit valóban szeretek) ezzel állna elő, én átölelném és elmondanám neki, hogy szeretem. És biztos átbeszélném vele a dolgokat, hogy jobban megismerjem, és megértsem, miért vannak ilyen érzései, és ha tudok, segítsek neki ebben.

Szerintem az őszinteség megéri. Durván hangozhat, de ha az őszinte érzéseid elriasztják, akkor hosszútávon vélhetően nem lesz igazán jó kapcsolat.

Éld meg a szerelmet, kevesebbet agyalj, ha mégis lesz egy teóriád vele kapcsolatban, inkább kérdezz rá, ne erősítsd magadban feleslegesen, lehet, hogy nincs is úgy...

Azt kívánom nektek (és persze mindenki másnak is), hogy szeressétek egymást, őszintén, tisztán, játszmák nélkül, emeljétek fel egymást, szárnyaljon a lelketek, és hozzátok ki egymásból a legjobbakat!”