Sajnos beleszerettem a legjobb barátom barátnőjébe

Márk leveléhez írnék

– ezzel a rövid bevezetővel kezdi a levelét olvasónk, Zsigmond, aki a múlt vasárnapi történetre reagál, amelynek a beküldője Márk volt. Márk egy kapcsolatban élő kolléganőjével kezdett viszonyt, és a nő a kapcsolatuk alatt férjhez is ment a másik férfihoz. A kapcsolatnak mostanra igen csúnya vége lett, és Márk segítséget kért, hogy mit lehet tenni ilyenkor.

Nos, Zsigmondnak ezúton is köszönjük, hogy megírta a saját történetét, mert ebből kiderül, hogy ő szintén volt egy hasonló helyzetben, igaz, nem egy kolléganőjével, hanem, amint az a fenti címből is kiderül, a legjobb barátja barátnőjével keveredett viszonyba. Amíg Márk számára egészen friss most ez az élmény, addig Zsigmond története már jópár évvel ezelőtt zajlott, így Zsigmond azóta le tudott vonni minden fontos tanulságot és konzekvenciát: a levele attól különösen érdekes, hogy ezeket is megírta benne.

Ha ön is szívesen írna hasonló helyzetekről, vagy ha ön esetleg éppen ellenkező állásponton van valamilyen oknál fogva, kérjük, küldje be ön is saját történetét-tapasztalatait a Randiblognak e-mailben! Címünk az alábbi.

„Sok évvel ezelőtt sajnos beleszerettem a legjobb barátom barátnőjébe. Őt 8 éve ismertem, a barátomat 20.

Állítólag kölcsönös volt a dolog, és viszonyunk volt egy éven keresztül. Az elején mindig az volt a mondás, hogy csak még egyszer, csak még egyszer, de aztán nyilvánvalóvá vált, hogy ez a dolog nem fog csakúgy megszűnni.

Mindeközben a barátom el akarta jegyezni, és egyáltalán nem tudtam, mitévő legyek. A nő beleegyezése nélkül nem akartam neki elmondani, ugyanakkor magam miatt is, de őmiatta is le akartam beszélni a dologról, ami nem sikerült.

Elutaztak pár napra, és már jegyesekként tértek vissza. Köpni-nyelni nem tudtam. A nő azt mondta, vége van közöttünk, de ez talán egy hétig tarthatott, mielőtt újra akart.

Egy idő után már folyamatos volt a veszekedés arról, hogy fel kell bontania a kapcsolatot a barátommal. Kérleltem, hogy mondja el neki az igazat vagy hadd mondhassam el én. Végül kerek-perec sarokba szorítottam, hogy vagy ő mondja el, vagy én.

Ekkor megtette, és szakítottak, de az igazi pokoljárás csak ezután jött. Nem viccelek, nagyjából két hetente szakított, ment vissza hozzá, majd szakított vele és jött vissza hozzám. Pár hetente előadta hogy soha többé nem beszélhetünk és felejtsem el, hogy aztán sírva könyörögjön nem sokkal később. Sokkal többször ment ez le, mint amit be bírnék vallani. Elképesztő mennyiségűt fogytam én is, és kizárólag cigarettán éltem. A munkámat nem tudtam végezni, kiléptem. Otthon vergődtem a leeresztett függöny mögött, és azt vártam, mikor ír és mi jöhet még.

Aztán egy nap hívott, de mikor felvettem, a (korábbi) barátom szólt bele, hogy

soha többé ne keresd.

Azóta megházasodtak, én velem pedig soha többet nem beszéltek.

A történet tanulsága csak annyi, hogy a képlet baromi egyszerű. Semmilyen érzés, semmilyen romantikus pillanat, sőt semmilyen szavak nem megbízhatóak. De egy dolog mindig hajszál pontosan mutatja az igazságot. És azok a tettek.

Sose azt figyeld, mit mond neked a másik, vagy hogy keresi-e a társaságod, sőt, akár az intim társaságod... Ezek nem jelentenek semmit. Az, hogy élvezi, amit nyújtasz neki, még nem jelenti azt, hogy szeret, vagy tisztel, vagy érdekli a sorsod.

De a cselekedetei pontosan meg fogják mutatni, mi a helyzet.

Persze sokszor hiába minden, mégha tudod is hogy megütöd a bokád, belemész, mert ilyen a szerelem. De legalább nem lepődtél volna meg semmin. Az, hogy nem hagyta el a férjét, mondjuk legkésőbb 4-5 hónapon belül, az abszolúte beszédes.

A munkahelyedet mindenképp ott kell hagynod, ha lelki békére vágysz. Tudom, nehéz szembenézni vele, de nem szeretett soha, sőt, valószínűleg szánalmasnak tart most. Jobb ha elkerülöd, és ha véletlenül előkerülne, nagyon gyorsan lerázod.”