kamarasnorbert.png

Hazai sztárpárok megvitatták: Mikor és hányszor mondhatjuk ki, hogy szeretlek?

2021.12.01. 14:19

Bár a párunk iránt érzett szeretetünket sokféleképpen kinyilváníthatjuk – mondjuk öleléssel, csókkal és odafigyeléssel –, az mindig nagy mérföldkőnek számít a szerelmeseknél, amikor az egyik fél úgy dönt, hogy szóban is kifejezi érzelmeit azzal, hogy kimondja azt a bizonyos "sz" betűs szót. Ez egy párkapcsolatban óriási jelentőséggel is bírhat. De a szeretlek szó érték, vagy csak dobálózunk vele? Három hazai sztárpár elmondta, mi erről a véleménye!

Szabó-Kulcsár Edina és Csuti

Az egykori szépségkirálynő és férje a Nyerő Páros című sztárpárshow idei szériájában árulták el, hogy házasságuk válságba került. Bevallották, hogy azért mondtak igent az RTL Klub népszerű műsorára, mert úgy látták, ennek köszönhetően megmenthetik házasságukat. Kapcsolatukat több dolog is próbára tette az utóbbi időben, de tesznek azért, hogy szerelmük lángja ne hunyjon ki. Szabó-Kulcsárék most az RTL Klub Fókusz című műsorában meséltek arról, ők mit gondolnak a szeretlek szó használatáról.

Ha tettekben ezt meg tudjuk mutatni és ki tudjuk nyilvánítani a másik felé az érzéseinket, szerintem az sokkal többet ad egyébként, és sokkal többet mond minden szónál 

– mondta a modell-üzletasszony. Csuti úgy vette ezt, mintha neje azt mondta volna: jobb lenne, ha kevesebbszer mondaná, és érzelmeit gyakrabban fejezné ki tettekben. Arra, hogy kettejük közül ki mondta ki előbb, hogy szeretlek, mindketten másképpen emlékeznek,

Kamarás Norbert és Kármán Odett

A Nyerő Páros idei évadának győztesei viszonylag eltérően vélekedenek a dologról. Az Éjjel-Nappal Budapest Lalija úgy érzi, ma már nincs akkora súlya a szeretlek szónak. Kedvese, Odett azonban szereti hallani.

Nagyon sokszor szoktam mondani Norbinak, hogy szeretlek, mert szeretem neki mondani, kimutatni. Norbi kevésbé [teszi], nem mondja olyan sokszor, mint én

– fejtette ki a fiatal lány. Kamarás hozzátette, lehet, hogy csak ritkán súgja oda párjának, mennyire szereti, de úgy véli, minél kevesebbszer hangzik el, annál nagyobb súlya van így a szónak.

Ha minden nap mondjuk, minden egyes helyzetben, reggel, délben, este, hogy »jaj, de szeretlek!«, akkor egy idő után már meg sem hallod. Akkor már olyan lesz, mintha csak annyit mondanék, hogy Odett

– tette hozzá a realityszereplő, aki szerint sokan akkor is kimondják az "sz" betűs szót, ha nem is éreznek úgy.

Dudás Miki és Szigligeti Ivett 

A világbajnok kajakozó minden nap szerelmet vall kedvesének, Ivettnek, jóllehet ez az ő családjukban sem volt annyira magától értetődő.

Ez úgy jön. Reggel, mikor elmegyünk, telefonon, mikor letesszük, meg este, mikor elalszunk. Egymásnak is [mondjuk], a gyereknek is, meg a kutyának is

– fogalmazott világbajnok kajakozó, akit kedvesével a Nyerő Páros 2020-as szériájában láthattunk. Dudás úgy látja, a szeretlek szó régen "tartalmasabb" volt, ezt nagyszüleitől is így tapasztalja.

A párkapcsolati szakértő, Bánitzky Kata szerint azonban nem szabad túl nagy jelentőséget tulajdonítani egyetlen szónak, vagy messzemenő következtetéseket levonni belőle, mert mindenkinek más a szeretetnyelve. 

Többet kellene mondanunk?

Egy kutatás szerint a legtöbb párkapcsolat lángja általában azért huny ki, mert a felek valahogy megfeledkeznek arról, hogy kimutassák érzelmeiket, és egy idő után már nem mondják ki azt a bizonyos "sz" betűs szót sem. A YouGov nevű vállalat 2071 brit felnőtt megkérdezésével készített reprezentatív kutatást ezzel kapcsolatban. A felmérésből kiderül, hogy azok, akik nem olyan túl régóta alkotnak egy párt, sokkal kifejezőbbek. A válaszadók mintegy 50 százaléka – akik legalább 2, maximum 5 éve vannak együtt – naponta legalább egyszer mondják párjuknak a szeretlek szót. A több mint 10 éve párkapcsolatban élők mindössze 33 százaléka mondja még mindig mindennap párjának, hogy szereti. Akik pedig több mint 50 éve élnek együtt, még kevesebbszer: ebben a kategóriában a megkérdezettek 18 százaléka mondja párjának minden nap, hogy oda van érte – írja a Cosmopolitan.

de vannak veszélyei!

Noha sokan teljesen természetesnek veszik ezt a szót, és majdhogynem minden nap használják is, vannak olyanok, akik félnek kimondani, nem tudják jól fogadni, vagy hallani sem igazán szeretik – mutatott rá a femcafé. A legtöbben arra intenének, hogy óvatosan használjuk ezt a szót, mert nem jó, ha mindennapossá válik – s egy idő után elveszíti az értelmét –, ugyanakkor az sem jó, ha sosem mondjuk. 

9 mondat, ami felér egy szeretlekkel

Kétség sem fér ahhoz, mennyire jól is tud esni az, amikor a párunk kimondja azt a bizonyos "sz" betűs szót, de ezen kívül is van még néhány olyan szó és mondat, amelyek legalább ennyire fontosak. Nem csak a szerelmünktől! 

  • Itt vagyok, ha szükséged lenne rám.
  • Vigyázz magadra!
  • Segíthetek?
  • Épségben hazaértél? 
  • Sokat jelentesz nekem.
  • Megbocsátok neked.
  • Büszke vagyok rád.
  • Bocsánat!
  • Hiányzol nekem.