Nem zárkózik el Jennifer Lopez és Ben Affleck attól, hogy kapcsolatukat eljegyzéssel erősítsék meg. Egyik közeli ismerősük azt állítja, hogy az énekesnő és a színész elég erősnek érzik újból fellángoló románcukat ahhoz, hogy hivatalosan is összekössék életüket.

Mint ismert, a popdíva és a hollywoodi filmcsillag a kétezres évek elején arra készültek, hogy összeházasodnak, ám nem sokkal az esküvő előtt, 2004-ben úgy döntöttek, külön utakon folytatják. 2021 tavaszán találtak újra egymásra, s boldogabbnak tűnnek, mint valaha. Rokonaikat az sem érné váratlanul, ha Affleck újra gyűrűt húzna JLo ujjára. 

Ben és Jennifer is nyitott az eljegyzésre és a házasságkötésre. Fülig szerelmesek egymásba. Szeretteik sem lepődnének meg azon, ha Ben újra feltenné szerelmének a nagy kérdést. Természetesen nem csak magukra gondolnak. Azt is számításba veszik, milyen hatással lehet a gyerekeikre az, ha új szintre emelik kapcsolatukat. Azt szeretnék, ha a gyerekek is boldogok lennének, és ha nem csak kettejük között lenne rendben minden

– súgta meg az Entertainment Tonightnak egy bennfentes, aki szerint Affleckék kapcsolata azért is olyan felhőtlen, mert nagyon sok bennük a közös. Mindketten virágzó karriert tudhatnak magukénak, mindkettőjük elvált, és expartnereikkel közösen nevelik gyermekeiket. 

Mint ismert, Lopez az Affleckkel való szakítás után Marc Anthony énekes felesége lett. Ikergyermekeik születtek, Maximillian és Emme most 14 évesek. Anthony és Lopez 2011-ben adta be a válókeresetet. Affleck 2005 és 2018 között Jennifer Garner színésznő férje volt. Három gyermekük született: a most 16 éves Violet, a 13 esztendős Seraphina, és a 9 éves Samuel.

( Female First )