Ritkán fogja meg valaki igazán, és ritkán is esik szerelembe Tóth Andi, jóllehet sokan azt feltételezik róla, hogy falja a férfiakat. Az énekesnő egy kezén meg tudja számolni, hány férfi volt az életében, s mivel régimódinak tartja magát, szerinte mindenképpen a férfiaknak kell kezdeményezniük. 

Nagyon nehezen nyitok, mert rengeteget sérültem. Emiatt hatalmas falakat húztam magam köré, amiket nehéz lebontaniuk a férfiaknak. (...) Annyira egyszerűek manapság a férfiak, de sajnos a nők is. Hihetetlen felszínesség uralkodik, amitől falra mászom. Az 'éld ki magad' mondattól pedig egyenesen undorodom. Arról nem beszélve, hogy mára teljesen felborultak a szerepek, és a férfiak elvárnák, hogy egy nő kezdeményezzen. Én ennél régimódibb vagyok, azt gondolom, egy férfi vegye be a várat. Ha nem, akkor hiába vagyok szeretethiányos lány, ezerszer inkább vagyok egyedül

– jelentette ki a Story magazinnak az énekesnő, aki két éve van egyedül. Mint kiderült, boldogan lenne családanya is, ha jönne az igazi, de nem rettentené el az sem, hogy fiatalon menjen férjhez.

Az énekesnő arról is beszélt, hogy kimondottan nehezen viseli idegenek közeledését és még sztárbarátai sincsenek. Mint mondja, három civil barátja van, amit nem bán. 

Nem is értem, mit utálnak, vagy mit szeretnek bennem, hiszen nem is ismernek. Egy kép, egy nyilatkozat vagy videó alapján alkotnak véleményt rólam. Fogalmuk sincs, hogy igazából ki vagyok, miből jövök, mikkel küzdök. Nem tudják, hogy szorongok, és nehezen viselem az idegenek érintését, még ha kedves rajongóról is van szó. Szóval nekem ezek a végletes érzelmes kicsit kamuszagúak, és pont ezért a szeretetet is nehezen tudom befogadni

– árulta el a fiatal tehetség, aki úgy érzi, nem jó korban és nem jó helyre született. Nem csak a magánélet, hanem a munka miatt is azt érzi, hogy kilóg kicsit. Fekete báránynak tartja magát, és lélekben úgy érzi, legalább 50 éves.