Egyedülálló édesanyaként nem hamarkodta el a párkeresést Sáfrány Emese, aki kisfia, Nolen érdekében igyekezekett felelősségteljes döntést hozni a férfiakat illetően.

Mint ismert, a légtornász idén április elején a közösségi oldalán tudatta, hogy Hornyák Ádámmal négy együtt töltött év után elváltak útjaik, néhány hónappal később pedig – akarata ellenére – az is kiderült, hogy újra randizik. Az egygyermekes anyuka Zuber Krisztiánnal, azaz TNT Intivel alkot egy párt. Mivel közeli ismerősei révén maga is tisztában van azzal, milyen buktatói vannak annak, ha valaki szingli anyukaként kezd imerkedni, ezért mérlegelnie kellett, milyen hatással lesz a kis Nolenre, ha újra randizni kezd.

„Ebben tudatos voltam. Elhatároztam, hogy nem szeretnék randizgatni, mert elveszi azt az időt, amit Nolennel tölthetnék. Csak arra a valakire szeretném az időmet szánni, akit érdemesnek tartok. Nem titok, Inti volt az első, akivel találkoztam a szakítás után. Hallottam olyan történeteket, hogy valaki már fél éve együtt van az illetővel és még mindig nem találkozott a gyerekével.

Úgy gondoltam, nem jó, ha a hozzám tartozó csomaggal nem szembesül. Ha valaki szeretni akar engem, az szeresse a gyerekemet is, és tudja elfogadni a hozzám tartozó körülményeket: a fiamnak van egy apukája, akivel kontaktban vagyok.

Úgy voltam vele, jobb, ha mihamarabb túlesünk a nagy találkozáson. Láttam Intiben potenciált és tudtam, hogy ez egy működő dolog tud lenni. Szerencsére azóta tök jól megvagyunk és nagyon jól viszonyul Nolenhez , ami számomra nagyon fontos szempont”

– fejtette ki a Borsnak Sáfrány, aki bár kisfiát csak ritkán mutatja meg a közösségi oldalain, a minap mégis közzétett a kis Nolenről néhány felvételt a 24 órán át elérhető Instagram-történetében. Ezeken a videókon az látható, milyen elképesztő egyensúllyal rendelkezik a csöppség.

A légtornász azt mondja, arra is tudatosan figyel, hogy ne olyan szülő legyen, aki még a széltől is óvja gyermekét.

(Borítókép: Sáfrány Emese a Minden Gyermek Egyenlő Alapítvány gálaestjén Fotó: Index/Bodnár Patrícia)