Szombat este debütált Judy Nero Megcsalók című pornószíndarabja a Syma Csarnokban. Az Erotika Parádé színpadján a teljesen amatőr fiúnak gondjai voltak a merevedéssel, Tommyboyéknak pedig a szöveggel. A rendező és a producer elégedett, a nézők pedig örültek, hogy nem tartott sokáig az egész.

Szombat este az Erotika Parádé Kiállítás Vásáron debütált Judy Nero Megcsalók című pornószíndarabja, amely nem aratott osztatlan sikert a Syma Csarnokban. A két felvonás dacára is csak fél óra volt az egész, de ebből a műélvezetből bőven elegendő volt ennyi is. A darab egyetlen elfogadható jelenete, Alexandra Diamond és Christina Ventura leszbishow-ja volt, de ehhez nem kellett volna az olvasópróbánál is gyengébb színvonalú körítés, mert ilyet azért láttunk már ezen a színpadot az elmúlt két napban.

A szexmentes részekben a Való Világból ismert Tommyboy és Elvis, valamint a Nagy Fogyás Kálmánja mutatta meg színészi képességeit, ami már a szöveg megjegyzésénél elérte felső korlátját. Jól érzékelhető volt, hogy az egykori valóságshow-szereplők saját szókincsükkel töltötték meg a dialógusokat, de mint utóbb kiderült, Judy Nero ezt nem bánta. "Az igaz, hogy nem tartották magukat a szöveghez, de a néhány alapmondatot, aminek mindenképpen el kellett hangzania, azt elmondták. Amúgy meg örülök, hogy így beleélték magukat."

Klikk

Kókadó mélypont

A színdarab mélypontját az egyetlen heterojelenetben érte el, ahol a szereplőválogatáson legjobbnak bizonyult amatőr fiatalember lépett fel a még szintén pályája elején járó Kyra Blackkel. A közönséghez nem szokott férfinak problémái akadtak azzal, hogy Kyra simogatására merev péniszt produkáljon. A jelenet során többször is felcsillant a remény, hogy hátha, de aztán mindig lekókadt, így még a dugás sem jött össze. Ahogy lejöttek a színpadról, egyből elkezdődött az egymásra mutogatás, hogy ki tehet arról, hogy nem állt fel. "Nem volt elég készséges a csaj és nem szedek drogokat" - dühöngött a színfalak mögött élete első pornófellépése után a férfi.

Van, amire születni kell

Judy Nero és a producer Tomor András szerint is erre a szakmára születni kell és akkor közönség ide vagy oda, áll a farok, mint a pózna. "Ez agyban dől el, a srác egyszerűen nem működött. Azon kívül egyébként teljesen elégedett vagyok a darabbal" - fogta rövidre Tomor András. Judy Nero szerint sem kell drog a merevedéshez. "A pornószínész attól pornószínész, hogy akkor áll a farka, amikor állnia kell. Akinek ez nem megy, annak nem való ez a szakma" - ferjtette ki a színész-rendező, aki egyébként maga választotta ki a srácot a castingon.

Klikk

Darab próbák és nyomtatott szövegkönyv nélkül

A darabot látva egy cseppet sem lepődtünk meg a kockás papírra kézzel írt szövegkönyvön. Tegnap még a szereposztás sem volt biztos, arról nem is beszélve, hogy összesen kétszer gyűltek össze próbálni a premier előtt. "Nem tudtunk többször próbálni, mert a darabban játszó celebek nagyon elfoglaltak és nem volt többre idejük. A forgatókönyvet időben megkapta mindenki, úgyhogy az alapján tudtak készülni" - meséli a már több szexfilmet is rendezett pornószínésznő egy kézzel írott kockás lapot lóbálva, melyről kiderült, hogy az maga a szövegkönyv. "Én, mint minden művész, hülye vagyok, nem tudok leülni és begépelni a forgatókönyvet" - magyarázta Judy Nero szellemi terméke kissé furcsa megjelenési formáját. Az is lehet, hogy Nero művészi hitvallásával néhány rendező pályatársa vitába szállna.

A premier után a rendező és a producer is elégedettek voltak. Mi is, mert nem volt hosszú és még tanultunk is belőle: létezhet színdarab színészek és próbák nélkül is.