Rengeteget szokás arról beszélni, hogy a nőknek milyen nehéz, mert a magazinokban csak tökéletesen sovány csajok láthatók, narancsbőr, kilófelesleg, bőrhiba nélkül. Az általánosan elfogadott vélemény szerint többek között az anorexiát is ez váltja ki rengeteg lányban. Valamiért arról azonban nem szokás beszélni, hogy a férfiak elé szintén követhetetlen példát állít a média az izmos, magas, szőrtelen és gazdag férfi személyében, és hogy a férfiak között is van, aki nem tud elvonatkoztatni ettől az ideáltól, és ennek gyakran vannak az anorexiához hasonlíthatóan káros következményei. Hát ha eddig nem volt szó róla, akkor beszéljünk róla mondjuk most! Vigyázat, ez egy véleménycikk, simán lehet, hogy nem fog egyet érteni.

Miért nincs férfiban plus size trend?

Sok-sok éves trend a plus size: csomó (ruházati vagy médiában mozgó) cég direkt teltebb modelleket alkalmaz a szokásos soványak helyett. Az üzenet egyértelmű: „mi együtt érzünk veled, szegény, frusztrált nő, aki alkatilag képtelen vagy úgy kinézni, mint a modellek többsége. Ezért mi nem a soványságot sulykoljuk tovább ideálként, hanem normális, kerek nőket teszünk a reklámokba, címlapokba”. Ez az üzenet sokaknak szimpatikus, és jó bizniszt lehet vele csinálni. Érdekes módon ennek ellenére a férfimodellek körében nem terjedt el a plus size manökenek alkalmazása. Olyat most már láttunk, hogy egy teltebb nőre rámondták, hogy szép, olyat viszont még nem, hogy egy nem izmos férfira ugyanezt mondták volna. A férfiakra nincs is a túlsúlyt olyan szépítően kifejező szó, mint a nőknél pl. a „molett”. A férfiak a plusz kilóktól nem tudnak „teltkarcsúak” lenni, őrájuk csak az a szó van, hog kövérek és kész.

A férfiakat is az őrületbe kergetik az ideálok

Chuck Palahniuk már 1996-ban foglalkozott ezekkel a kérdésekkel, amikor megírta a Harcosok klubját. Az 1999-es filmverzióban az ideált Brad Pitt képviselte, viszont a moziváltozatban a főhős nem diliházban végzi, mint a könyvben.

Már a Harcosok klubja is rengeteg kérdést felvetett arról, hogy a férfiak hogyan tudhatnának megfelelni a rájuk nehezedő, sokszor egymásnak ellentmondó elvárásoknak, és a helyzet azóta csak bonyolódott, különösebb válasz azonban azóta sem született.

Pedig ahogy van egy bizonyos nőideál, ugyanúgy létezik az emberek fejében egy elég pontos kép arról is, hogy hogyan kell egy férfinak kinéznie. És ahogy a nők többsége számára ez az ideál normális életvitellel nem elérhető, ugyanúgy a férfiak nagy része szintén ha belegebed, akkor sem lesz összetéveszthető Hugh Jackmannel, Ryan Goslinggal vagy a Kockahas blogban általános bugyinedvesedést okozó bármelyik modellel. Ettől függetlenül a férfiszépségideál ugyanolyan könyörtelenül kirekesztő, mint a női: aki nem izmos, magas, vállas, szőrtelen, szemüvegtelen, tökéletes bőrű, illetve aki negyvennél idősebbnek látszik és/vagy kopaszodik, mégis vetkőzni merészel, attól undorodnak vagy kinevetik, esetleg mindkettő.

Az ideált mellesleg nem (csak) a média tartja életben (kényszeríti ki), hanem a társadalmi megszégyenítés (is), amiben az elvárásnak meg nem felelő személyek részesülnek teljesen hétköznapi szituációkban. Szóval a férfiak külsejére ugyanúgy vonatkozik egy többé-kevésbé kötelező elvárásrendszer, mint a nőkére, csak miközben a hölgyek esetében trendi lett szembemenni ezekkel az irreális követelményekkel, addig a férfiaknál szó sincs ilyen trendről, sőt, egyre többen próbálnak megfelelni ennek az ideálnak. Ez pedig azt jelenti, hogy egyre nagyobb a nyomás azokon a férfiakon, akik nem akarnak vagy nem tudnak megfelelni a külsejükre vonatkozó elvárásoknak. Ma már nemzetközi közbotrányt okozna, ha valaki akkora bunkóságra vetemednek, hogy mondjuk egy molett nőt kifiguráz a túlsúlya miatt. Férfit hájért cikizni viszont nem ciki; nem izmos, vézna alkatú férfiakat kiröhögni vagy az alacsonyakat lehobbitozni nem botrányos, a plus size modellek (néhány visszhangtalan kivételtől eltekintve) mind nők.

A női anorexia férfi megfelelője nem a férfi anorexia, hanem a túlzott gyúrás

Akkor fordult többé-kevésbé a sovány modellek ellen a közhangulat, amikor bebizonyosodni látszott, hogy sok lányban és nőben anorexiát vált ki, hogy a média az extrém vékonyságot állítja be számukra ideálnak. Sokan nem képesek ezért elfogadni saját testüket, rondábbnak, kövérebbnek látják magukat, mint amilyenek valójában, és annyira undorodnak saját testüktől, hogy bizonyos esetben halálra éheztetik magukat. Az anorexiában nincsen semmi menő vagy szép, az ilyen testképzavaros nőknek segítségre, kórházi kezelésre van szüksége, különben egész egyszerűen nem maradnak életben.

Nagy pozitívum, hogy az anorexiáról most már szó van, a többség talán fel is ismeri, ha a környezetében előfordul, és remélehetőleg segítséget nyújt. Sőt, nem titok az sem többé, hogy az anorexia férfiaknál is elő szokott fordulni. Sokan valószínűleg ezzel elintézettnek is tekintik a testképzavaros férfiak problémakörét: köztük is vannak anorexiások, akiken szintén segíteni kell. Nem nagyon szokás azonban azt feszegetni, hogy amíg az általánosan elfogadott ideál a nőknek a soványságot írja elő, addig a férfiaknál egyáltalán nem azt sulykolja a társadalom, hogy legyenek soványak, hanem éppen ellenkezőleg, azt, hogy legyenek nagydarabok, izmosak. Ha az anorexiát az ideál túlságos hangsúlyozása következményének fogjuk fel, akkor a női anorexia férfi megfelelője nem a férfi anorexia, hanem mondjuk a túlzásba vitt gyúrás.

Az ilyen eseteket simán meg is tárgyalja a média, nem lehet mondani, hogy ne lenne szó olyan férfiakról, akik mániaszerűen túlzásba viszik a gyúrást. Ők azok, akik a testépítést különböző káros szerekkel gyorsítják meg, amitől egyrészt hegynyi izmaik nőnek, és emiatt a többség számára ugyanolyan visszataszítóan néznek ki, mint egy anorexiás nő, másrészt a szerek kifejezetten károsak tudnak lenni a szervezetre, ugyanúgy, ahogy egy anorexiás nő tönkreteszi az egészségét az extrém koplalással. Az extrém módon túlzásba vitt, szerekkel súlyosbított gyúrásnak ugyanúgy horrorisztikus eredményei lehetnek extrém esetben, mint egy túlzásba vitt fogyókúrának. Pedig azok a férfiak, akik így tették tönkre magukat, szintén nem akartak mást, mint megfelelni a rájuk érvényes elvárásoknak, illetve messze túlteljesíteni azokat.

A nőket sajnáljuk, a férfiakat kiröhögjük

A bizarr az egészben az, hogy amíg az anorexiás nőket manapság már páciensként és áldozatként kezelik, addig az egészségtelenségig gyúró férfiakat jobbára csak kiröhögni szokás. Kétféleképpen is jól látszik, mennyire máshogy kezelni a társadalom a nőket és a férfiakat. Ha egy nő tönkreteszi magát, miközben meg akar felelni az elvárásoknak, akkor a nőnek próbálnak segítséget nyújtani és a médiát okolják. Egyrészt szimpatikus a nők irányában érzett közösségi empátia, másrészt kicsit lekezelő tud lenni, ahogy a felelősség egy részét áttolják a médiára, mintha a nőknek nem lenne saját akarata és csak gépiesen követné, amit a magazinokban lát.

Ezzel szemben egy túlgyúró férfit csak kiröhögni szokás, empátiáról szó sincs, sőt, a dolgot csak még röhejesebbé tenné a közvélemény szemében, ha az adott férfi még segítségért is fordulna valakihez. Segítség? Pszichológus? Ugyanmár, csinálja csak, ő tudja! Ha egy férfi ilyen őrültséget követ el, akkor sem kezd senki bűnbakot keresni: a férfiaknál nem a média a hibás, hanem minden felelősség egyedül a férfié, aki volt olyan ostoba, hogy képes volt szintollal tönkretenni magát. Wáháhá.

Ne mondja, hogy ön még nem látott ilyet

Természetesen a túlzásba nem vitt fogyókúra egy nagyon jó dolog, senki sem beszél a diétázás ellen csak azért, mert anorexiások is vannak. Ugyanígy alapvetően és önmagában az edzés, a gyúrás remek dolgok, és a testépítésnek sem velejárója, hogy az illető tönkreteszi magát a konditeremben. Eszünk ágában nincs a sport ellen beszélni, csak a túlzásba vitt, és szintetikus szerekkel kiegészített sport ellen.

Ön valószínűleg ahhoz a szerencsés többséghez tartozik, akinek nem okoz feldolgozhatatlan belső problémát, hogy csak úgy-ahogy felel meg az ideálisnak tekintett eszményképnek. De hogy mégis mennyire elterjedt ez a jelenség, ahhoz elég elmenni egy átlagos konditerembe. Biztosan jár oda két-három szekrényméreten rég túlnőtt férfi, akik persze nem feltétlenül szedtek egészségre káros szereket ahhoz, hogy így feldagadjanak, de hogy további gyúrásra bizonyosan nincs szükségük, az tuti. Mégis nap, mint nap ott vannak.

És gyakran látni az ilyen helyeken olyan, tipikusan vékony testalkatú fiúkat is, akiknek egyszerűen olyan az anyagcseréjük, hogy természetesen úton képtelenek hetven kiló fölé súlyosodni. Vajon kinek a hibája, hogy ők nem tudják elfogadni, hogy milyen testalkat jutott nekik – a sajátjuk vagy a médiáé? Vajon normális, hogy ők zabálókúrákat tartanak és heti öt-hatszor órákat töltenek a konditeremben, majd centivel méricskélik a bicepszüket? Vajon ők lesznek-e a következők, akik valamilyen egészségre káros izomtömeg-növelő szerhez nyúlnak? Ha igen, vajon velük is úgy kell foglalkozni, mint az anorexiás lányokkal? Lehet, hogy a férfiaknak is majdnem ugyanakkora gondot okoz a külsejük, mint a nőknek, csak a férfiak nem szoktak beszélni róla?