Épségben földet ért az ejtőernyőző szamár
Az ejtőernős állattal egy magánstrandot hirdettek egy orosz tengerparton, fizikailag rendben van, de nem tudják, mekkora lelki trauma érte.
Az ejtőernős állattal egy magánstrandot hirdettek egy orosz tengerparton, fizikailag rendben van, de nem tudják, mekkora lelki trauma érte.
A férfi egyszer a második emeleti ablakból dobta ki az állatot, majd pár nappal később látták, ahogy részegen a rugdossa, és a falhoz veri a kutyát.
Az ismeretlen tettes eddig 25 kutyát mérgezett meg.
Koelster ártatlannak vallotta magát, és ügyvédje közölte, hogy az ügyben az újságírói szándékon van a hangsúly.
Hét román férfi ellen állatkínzás miatt indult eljárás.
A Cinnabun nevű kilenchónapos pitbull szuka három hétig volt ismeretlen helyen, és valaki nagyon kegyetlenül bánt vele.
A tulajdonost időközben a rendőrség megtalálta, másik lovát lefoglalták. Az állatait elhanyagoló gazda ellen állatkínzás miatt folyik eljárás.
Az állat testét sebek borították, és annyira le volt gyengülve, hogy magától nem tudott felállni.
A család állítása szerint a férfi az egyik kutyájukat vasvillával szúrta át, a másiknak a szemét szúrt aki, a harmadikat pedig olyan súlyosan megsebesítette, hogy már nem lehetett megmenteni.
Állatkínzás miatt nyolc hónap - két év próbaidőre felfüggesztett -börtönbüntetésre ítélt a Kecskeméti Városi Bíróság hétfőn egy férfit, aki nem gondozta megfelelően a lovát, ezért az állat elpusztult.
A rendőrségi eddigi adatai szerint a 39 éves férfi vasárnap délután házának közelében íjjal több alkalommal rálőtt egy vadászkutyára.
A három éves keverék eb orrát egyszerűen levágták, valószínűleg egy késsel. Az orrban sok idegvégződés van, ezért az orvosok szerint az állat rendkívüli kínokat élhetett át.
A férfi haverjai kamerája előtt dobta le kutyáját egy hídról, a netre kikerült felvétel azonban akkora nemzetközi felháborodást okozott, hogy a netezők lenyomozták és feljelentették.
Az Oscar-díjas Benicio Del Toro levelet írt Puerto Rico kormányzójának, Luis Fortunónak, hogy állítsa le a Bioculture nevű cég guayamai telepének építését, ahol kísérleti célokra tenyésztenének majmokat.
1700 állatot találtak egy autó csomagtartójában közlekedési rendőrök Olaszországban.
Állatkínzás miatt egy év végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a bíróság azt a két hajléktalan férfit, aki augusztus végén megkéselt egy kutyát Óbudán, az Ürömfű utcában.
Ezer dolláros nyomravezetői díjat ajánlottak a philadelphiai állatvédők annak, aki bármilyen információval rendelkezik a vicces kedvű köcsögről.