Kovács Lázár nem töri magát, hogy lássa a fiát
A séf csak a tartásdíj összegét fellebbezte meg, a gyereke láthatásáról nem rendelkezett.
A séf csak a tartásdíj összegét fellebbezte meg, a gyereke láthatásáról nem rendelkezett.
A Blikk információi szerint Kovács Lázár továbbra is csak 30 ezer forintos tartásdíjat fizet, ez viszont nem sok mindenre elég, így Bíró Andrea fiával hazaköltözött a szülőkhöz.
Idén feltűnően sok hírességünk érezte jövőbeli sikere egyik zálogának a nagyobb, vagy feszesebb melleket, ráadásul több műtétnek is szemtanúja lehet az egész ország.
Az elsőfokú bíróság szeptember elsején bírálja el a Bíró Andrea által, rágalmazás és becsületsértés miatt benyújtott viszontvádat.
Zeneexpresszes cimborája készített neki új dalt, viszont a mellei még nem gyógyultak meg.
Kovács két alkalomról, egykori szeretője két éves románcról beszél.
Bíró Andrea a 86-oson utazott egy férfival.
Kovács Lázár egymás után két tárgyaláson vett részt, exszeretőjével azonban továbbra sem tudtak megegyezni sem a gyermekelhelyezés, sem a tartásdíj összegének ügyében.