Bűnözőnek adta ki magát a neten, lecsukhatják
Csupán érdekesebbé akarta tenni magát világhálós naplójában egy sanghaji férfi azzal, hogy bűnözőnek adta ki magát, ám börtönbe kerülhet emiatt.
Csupán érdekesebbé akarta tenni magát világhálós naplójában egy sanghaji férfi azzal, hogy bűnözőnek adta ki magát, ám börtönbe kerülhet emiatt.
A héten Venezuelában lép majd fel a legendás énekes, Julio Iglesias. Egy hotelben szállt meg, ami nem volt jó ötlet: kirabolták a szobát.
A tizennégy éves nashville-i fiú az eddigi nyomozás szerint úgy száz házba törhetett be, ezen kívül zsebtolvajként is eredményesen dolgozott.
A román tolvaj nem lopott semmit, mert a zárakkal nem bírt, és éjjel 2-kor el is aludt, annyira berúgott.
A 30 éves férfi P. Diddy ruháiban aludt a hamptoni házban.
R. Szabó Ágnes elmondta, hogy a múlt héten a helyszínen végzett nyomozati munka során feldúlva találták a rendőrök a házat.
A külföldi tehetségkutatók főítésze szombaton este éppen Jonathan Ross műsorát nézte a tévében, amikor egy hatalmas robajt hallott.
A nő több tízezer forintot zsákmányolt mindkét alkalommal.
2,2 millió forintnyi értéket vittek el, talán személyes holmikat is.
A tizenkét éves fiú mobiltelefont és ékszereket lopott, a matekfüzetét viszont a helyszínen felejtette.
A 21 éves amerikai egyetemista nem érezte akadálynak, hogy zárva van az étterem, a videó alapján komoly szakértelemmel hozta össze vacsiját.
Több autó megrongálódott Budán szombat délelőtt, miközben a rendőrök üldöztek egy betörőbandát.
Rájött, hogy Péter meg akarja fektetni a nőjét, ezért megindult az objektumba, hogy közölje Veronikával: szereti.
Előbb zongorázott, azután tévét nézett egy betörő az Egyesült Államokban.
Két amerikai lány nagy nyári bűnözőkalandja ért véget 29 betörés után, amikor állításuk szerint az egyik házban egy oroszlán állta az útjukat.
A társaság legfiatalabb tagja 15 éves, a legidősebb 29 éves.
Az énekesnő kanadai házába törtek be, amíg ő Floridában volt.
Tavasszal több székesfehérvári intézménybe betört két férfi, rongáltak is.
Kissé ködös a Blikk cikke, ami azzal a címmel jelent meg, hogy egy őrült nő támadt Hajdúékra, aztán kiderül, hogy támadásról valójában szó sincs, legalábbis nem a házaspár felé.
Morogva harapdálta az ott lakó nő nyakát, mondván, ötszáz éve él és most már enne.
Szombaton törtek be Nádai Anikóhoz, ő már lemondott a helyszínelésről, keddre mégis megérkeztek a rendőrök.
Gyerekek törtek be egy salgótarjáni iskolába, ahonnan tornaeszközöket loptak el - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel pénteken.