Kerékpárokat, rántott csirkét és csokoládét loptak
A két fiatalkorú elkövetőt a térfigyelő kamerák buktatták le.
A két fiatalkorú elkövetőt a térfigyelő kamerák buktatták le.
A Red Peak Branding nevű cég munkatársai 2011. január elsején úgy döntöttek, kilakatolnak egy biciklit New York egyik utcájában, majd naponta fotózzák, hogy megörökítsék, mi történik a kerékpárral egy év alatt. Videó.
Meghalt az a kerékpáros, akit a 4-es számú főúton, Kenderes határában gázolt el egy autós kedden.
Személyautó gázolt halálra egy kerékpárost a 491-es főút Tiszabecs és Sonkád közötti szakaszán csütörtök este - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Segítségnyújtás nélkül távozott: a kerékpáros meghalt.
A helyszínen meghalt egy kerékpáros, akit elütött egy személygépkocsi kedden az 55-ös úton Mélykút közelében - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
Kerékpárral menekült a helyszínről, de a rendőr útját állta. Életkép a Salétrom utcából.
A hódmezővásárhelyi 12 éves lány nem nézett körül, mielőtt átgurult volna egy zebránál.
"Azt kérdezte, mit képzelek, hogy hozzáérek az autójához. Ekkor éppen vért köhögtem fel" - emlékszik vissza az esésre Vanik Zoltán fotóriporter.
Az eddig tisztázatlan körülmények között történt balesetben súlyosan megsérült biciklist a mentők kórházba szállították
Egy elektromos kerékpárt hajtó nőt gázolt halálra egy jármű hétfő este Nyíregyházán a Tokaji úton.
Három jó okunk is van rá, hogy ezt mondjuk.
Megküzdöttünk a viharral, de nem szeretnénk megismételni. Mindig vigyenek magukkal meleg holmit!
Jól karbantartott, felpimpelt és kölcsönzött bringával a Balatonon suhanni jó.
Elindultunk a Balatonra, bringával, vonattal. És marha nehéz zsákokkal. A férfi technikát visz, a nő nem(csak).
Egy fenntarthatóbb civilizációért tüntettek, sokan csak egy szál napsütésben.
Többségében férfiak próbálták pucérsággal felhívni a figyelmet a kerékpárosok jogaira Peruban.
Autóval sem tudták utolérni a szemtanúk azt a cserbenhagyó kerékpárost, aki Berettyóújfalun egy idős asszonyt ütött el a biciklijével.