Janet Jackson szerint normális fiatalabb pasikkal randizni
A 44 éves Janet Jackson szerint a kor nem állhat a szerelem útjába.
A 44 éves Janet Jackson szerint a kor nem állhat a szerelem útjába.
Már négy évvel túl van azon a ponton, amit még a Beatlesben nyugdíjas éveknek jelöltek meg, de még mindig nem jött el a pihenés ideje.
„Decemberre valószínűleg eggyel többen leszünk, és meglátjuk, mit hoz a sors. Nem sok változik, csak jön valaki még” – nyilatkozta a 42 éves énekesnő.
„Még a szüzességem is idősebb hölgy vette el. Ő középiskolás volt, én meg általános iskolába jártam” – próbálta igazát bizonyítékokkal alátámasztani.
A 16 éves tinisztár állítása szerint szívesen randevúzik nála idősebb nőkkel, persze a negyven feletti jelentkezők már nem biztos, hogy labdába rúghatnak nála.
A modell májusban tölti be a 40-et, és amint azt a Live magazinnak elmondta, ahogy telnek az évek, úgy nyugszik le, így már nem zavarja, ha nincs ott minden buliban.
A 37 éves színésznő úgy érzi, hogy Magyarországon egyelőre nem nehezedik túl nagy nyomás a színésznőkre a hollywoodi kolléganők életét megkeserítő fiatalságkultusz miatt.
A nők 21 évesen a legkelendőbbek, a férfiak viszont csak 30 után vesztenek népszerűségükből. Kegyetlen tények az életkorról.
A 43 éves egykori szupermodell reméli, hogy két gyerek után (Presley, 10 és Kaia,7) még mindig szexinek tartják.
A színésznő kifejezetten szeret 60 éves lenni, és nem érti, mások miért hazudnak a korukról.
A Fókusz stábja három ötvenév feletti zenészt vitt el egy kivizsgálásra hogy kiderítsék, vajon mennyire viselte meg Orbán József, Nagy Feró és Takács Tamás szervezetét a szakmájukból adódó kissé hektikus életvitel.
Több kutatás adatait vetettük össze. Eszerint mégis számít a papír, főleg ha nő képzettebb és fiatalabb.