Keith Richards letiltotta a Rolling Stones valóságshowszereplését
A mogorva gitáros a zenésztársainak is megtiltotta, hogy vendégeskedjenek.
A mogorva gitáros a zenésztársainak is megtiltotta, hogy vendégeskedjenek.
Ambrus Attila elérheti, hogy tényleg ne kelljen dolgoznia, ha hajlandó elkezdeni szerepelni. Szabadulásakor azonnal mindene megvan ahhoz, hogy celeb lehessen.
A Give Me All Your Luvin' az American Idol következő epizódjában lesz először hallható.
Nincsenek barátai. Magányos. Egyedül nézi a Mob Wives-t esténként.
A brazil Big Brotherben élő adásban nézhette végig mindenki, ahogy az egyik szereplő megerőszakolja eszméletlen, 23 éves versenytársát.
Összeszedtünk 10 jelenetet, ami beleégett az agyunkba, válasszon, hogy melyik volt közülük a legemlékezetesebb!
A Duggar család egy realityben mutatja be életét, éppen a huszadik gyereküket várták a szülők, de az anya elvetélt. A magzatról képeslappal emlékeztek meg.
A Való világ legutóbbi párbajának vesztese három évig nevelte lányát, mielőtt örökbe adta. Szerinte a legjobb volt, amit tehetett vele.
Okos és szép embereket keresnek a következő Éden hotelre. Sok sikert.
A brit híresség mindent tekintélyes dekoltázsával szeret reklámozni, igen, nincs ez másként új műsorával sem.
A veterán kategória egyik játékosa maga is kasztingolással foglalkozik, de állítja, a VV5-ön nem dolgozott. Annál inkább az Éden Hotelen.
A Fordított világban összefoglalja villaélményeit, és leírja, miért ő győzött.
Az "Alekosz exei" lesz a legújabb kategória a Való Világ 5-ben.
Nem bírta tovább cérnával az egyik rákászhajó kapitánya egy amerikai valóságshow-ban: jól meglökdöste az egyik operatőrt. Az egészet felvette egy másik kameramann.
A Viasat3 nyilvánosságra hozta az Aranypart című balatoni valóságshow-jának exédenes névsorát. De még Playmate közönségdíjas is gyúr a Jersey Shore-os karrierre.
A Viasat3 hamarosan előrukkol az MTV-n olyan nagy sikert aratott vakációzós trash reality, a Jersey Shore magyar változatával, amelynek Aranypart lesz a címe.
Férfiak keresnek feleséget, az anyós meg beledumál, nagyjából ez a koncepció.
Az első hírekkel ellentétben nem ősszel, hanem már augusztus végén képernyőre tűzi a Való világ következő szériáját az RTL Klub.
Nyolcadik hetéhez érkezett a Nagy duett című TV2-es, énekes celebverseny. Dobrády, Balázs és Kasza utoljára fényezhetik a sztárokat, pedig sorsukról úgyis a nézők döntsenek sms-ben. Kövesse helyszíni tudósításunkat percről-percre.
Már csaknem húszezren követelik, hogy az érdi biztonsági őr szerelmi életét dokumentálja az RTL Klub.
Új szexi képek jelentek meg Kim Kardashianról. A képek leginkább egy farmer reklámra emlékeztetnek.