A facebookozók börtönbe vetnék Stohl Andrást

2010. május 11., kedd 18:35
Hajdú Péter után a szombat hajnalban ittasan balesetet okozó Stohl Andrásra szálltak rá a facebookozók. A színész tettét helytelenítők több csoportot és oldalt hoztak létre a Facebookon, a legnépszerűbbhöz három nap alatt közel 19 ezer szimpatizáns csatlakozott. A rendőrség egyelőre nem gyanúsította meg Stohlt, az eljárás továbbra is ismeretlen tettes ellen folyik.

Stohl András szombat hajnali balesete nemcsak a kommentelőket, de a facebookozókat is felháborította, ezért többen csoportot, oldalakat hoztak létre, hogy kifejezzék nemtetszésüket az ittasan karambolozó Stohl tette kapcsán. „Csatlakozz! – vagy Téged már kivasalt a gyökér állattya?” – szólít a csoport létszámnövelésére a három nap alatt 19 ezres nagyságúra duzzadt Akiket MÉG NEM gázolt el a részegen vezető Stohl Buci csoport alapítója. A színész ittas vezetését ellenzőket közösséggé kovácsoló csoport tagjai aktívak, óránként több üzenetet is váltanak, amelyben nemcsak a baleset óta született vicceket osztják meg egymással, de a karambolra vonatkozó nézeteiket is kifejtik. Miközben egyesek – meglepően visszafogott stílusban - Stohl börtönbe vetését, jogosítványának bevonását követelik, addig mások a 43 éves színész gyerekeit sajnálják.

Nem mindenki lincselne

A facebookozók csak mérsékelten érdeklődnek az eddig mindössze 1133 tagot toborozott Előbb lesz ennek a csoportnak 10.000 tagja, mint Stohl András börtönben! csoportért, amely nemcsak tagjainak számában, de aktivitásában is elmarad az előzőtől. A szintén vasárnap alapított csoportban kisebb a lincshangulat, mint az előzőben, a hozzászólók egy része még mindig elismeri Stohl színészi teljesítményét. „Én mint embert elitélem, de mint szinész és müsorvezető továbbra is nagyra tartom. És e kettő nem gondolom, hogy összefügg... Azért nem kellene mindenhonnan kirugni.!!!” – írja egyikük.

Akár fenyegetésként is értelmezhető az Akik szájba vernék Stohl Andrást csoport leírása: „Eleged van abból hogy azt hiszi azt csinál amit akar? Szájba kéne verni egyszer? Még előfordulhat.....” – véste fel a csoport alapítója az adatok közé motivációját, amivel egyelőre csak hat tagot tudott gyűjteni, de miután az üzenőfalra egy vélemény sem került, ők sem nevezhetők aktívnak. A „Váltsuk” le Stohl Andrást! oldal létrehozója úgy véli, „a társadalomnak el kellene gondolkodnia azon hogy kiket majmol, kiket sztárol. Milyen példaképül szolgálhat pl. Stohl András legútobbi ittas vezetésével és balesetokozásával a felnövekvő generáció számára. Mivel érdemli Ő ki azt amit a társadalomtól kap? A tehetség önmagában még nem jelenti azt hogy neki jár a megkülönböztetett figyelem és bánásmód!"

Stohl Andrást is megütnék

Valószínűleg az Úgy megütnélek Hajdú Péter, mert azt hiszed, neked minden szabad csoport - amelynek tagait Hajdú mégsem pereli be - mintájára jött létre az Úgy megütném Stohl Andrást gerinctelen tetű! Facebook-oldal, amelynek alapítója szofisztikált kifejezésmódjával eddig összesen 11 érdeklődött tudott magához vonzani. Az Akiket még nem ütött el Stohl András oldal akár a közel ugyanilyen névvel bíró csoport megfelelője is lehetne, bár jóval kevesebb, mindössze 128 szimpatizánsa van, leírásában viszont legalább a Velvetet tüntette fel forrásként.

A sor végén, egy érdeklődővel kullog az akik nagy szinésznek tartják Stohl Andrást még mindig..., éppúgy, mint a Stohl Buci a Császár Utód oldal, miközben a Nem szeretem, amikor gyanútlanul sétálgatok, erre Stohl Buci elgázol:@ Facebook-oldalt már 62-en lájkolták.

Közepesen volt ittas

Stohl András szombat hajnalban okozott balesetet, amelyben egy személy súlyos, egy másik pedig könnyebb sérüléseket szerzett. A 43 éves színész elismerte az ittas vezetést, viszont a baleset után eltávozott a helyszínről, valamint tanúk előtt állítólag arra kérte barátnőjét, vállalja magára a karambolt. A rendőrség nemrég sajtóközleményben tudatta, Stohl közepesen volt ittas a baleset időpontjában, ám a hivatalos szervek egyelőre nem gyanúsították meg a színészt közúti baleset gondatlan okozása miatt, az eljárás továbbra is ismeretlen tettes ellen folyik. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből az is kiderül, vizsgálják, hogy Stohl az alkoholon kívül más szert is fogyasztott-e. Az eredmény egy hét múlva várható.

stoHrisafisGabor (5)

Stohl András számára munkái tekintetében sem pozitívak az előrejelzések: a Duna TV elhatárolódott a színésztől, de Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója is közölte, elítéli Stohl tettét. Kirúgásról nem beszéltek, a Nemzeti Színház weboldalán csak annyit tettek közzé, hogy a színész szereplésével kitűzött két ifjúsági előadást elhagyják, ezen kívül azonban június 2-ig nem térnek el a kiadott műsorrendtől. A Nemzeti Vágta sztárfutamán való részvételét, az X-Faktorban való szereplését és a Kaszás Attila-díj kiosztójának házigazdai feladatait már Stohl mondta vissza.

Újabb cikkünk ebben a témában:

Stohl András nem emlékszik, mikor kapta a drogot - 2010.09.21.
Lezárta a rendőrség a színész ellen indított nyomozást, akár öt év börtönbüntetést is kaphat a súlyos testi sértést okozó ittas vezetés miatt.

Kommentek

  • 2010.05.11 21:15:45Quentin vagyok Montargis-ból

    2010.05.11 19:35:07baba jaga
    Na, megint megjött egy mindenhez értő megmondóember.

    Ezek közül csak az nem igaz, hogy ezért letöltendő járna.
    Ja, meg hogy közepes színész lenne. Merthogy generációja egyik legjobbja.

    Egyébként tényleg büntessék meg. Csak ne a munkahelyei - pláne ne az itt ordibáló, vért-börtönt-akármit kívánó ökrök, téged is beleértve -, hanem a bíróság. Merthogy az az illetékes.

  • 2010.05.11 21:26:47testlife

    A facebook-os csatlakozás arra jó, hogy egy terepre vonja az internetes gyűlöletkultúrát éltetőket, jó alkalmat kínálva ezzel egy társ.tud. vizsgálódásra. Ami persze fölösleges. Értsd: "szociológ". De mindenesetre együtt a sok "gyűlölök, tehát odatartozom" pavlovi reflexe nyomán öntudatlanul fecsegő egyén, aki azt hiszi, nem szánalmasabb és szomorúbb Stohlnál az, aki azt bizonygatja, hogy "én bezzeg nem csinálnék ilyet", ahelyett, hogy nemcsinálna egyebeket is, ha már ilyen jó fej. Pl. nem csinálná, hogy örül saját gyűlöletrohamainak és igazságosztó faszságainak, és bosszúvágyát igen látványos ószövetségi emelkedettséggel közzé is teszi.

  • 2010.05.11 21:27:47jorosz5

    Az lenne a legjobb, ha az országból is elhúzna jó messzire a francba a családjával együtt. Még hogy tehetséges ez a primitív tahó. Inkább szánalmas.

  • 2010.05.11 21:34:25Walaki01

    Véleményem szerint,ha egy átlag embernek,ennyi lenne a rovásán,(totálkárosan vezet és nem az első eset,köztudottan kokainista,tehát kábszeres)Úgy bezáratná a bíró,hogy a műanyag lakat is berozsdásodna az ajtaján.De ő celeb,a sztárügyvédek majd kimosdatják,oszt jónapot.Azt viszont nem értem,hogy egy ilyen embertől,hogyhogy nem vonták még be a vadászengedélyt és a fegyvereit?Azt várják,ott is lőjön le valakit részeg-öntudatlan állapotban?

  • 2010.05.11 21:36:42queensryche

    Kezd unalmassá válni a sztori. Már túl vagyunk a 'mindenki elküldi a kurva anyjába' stáción is, most már keressünk lassan más témát. Majd, ha megkapja a büntit, visszatérhetünk egy 'Megúszta!' poszttal, vagy mit tudom én, de most már váltsunk...

  • 2010.05.11 21:37:08Komoly!?

    Hogy ez nem megy sittre az is BIZTOS!!!!!

  • 2010.05.11 21:39:28villamos alóli kacaj

    Nem lehetne inkább a Hajdú Petyát lecsukni a Stohl helyett?
    Az legalább nem ért semmihez. Észre se vennénk, hogy nincs.

  • 2010.05.11 21:46:11flippant

    Ha bekerül a sittre a tag tutira többször fogják a szappant előtte leejteni a zuhanyzóban. Ilyen celeb nem olyan gyakori a sitten mert mindet kimentik a jó ügyvédek.

  • 2010.05.11 21:52:42hatmillió vegetáló országa

    Remélem nem kell hetekig még erről a sz.-ról olvasni, mint a fűtőtestre aggatott brazilról, meg a vörös ripacsáról.

  • 2010.05.11 21:55:52heyJude

    kedves cikkszerző Szilvia, nem 'legútobbi', hanem 'legutóbbi'.
    Vagy el kéne olvasni azt a kurva cikket, mielőtt megy az enter vagy nem kéne erőltetni ezt a szakmát.

  • 2010.05.11 21:56:11wrong

    ezjó, Sthol Buci a Császár utódja...:D:D:D

  • 2010.05.11 22:07:29Zenador

    2010.05.11 19:32:13frankó néró

    Én is így látom! Sajnos ez a realitás Magyarországon. Undorító...

  • 2010.05.11 22:18:13GregMarton

    Kedves cikkíró,

    Én vagyok az alapítója az "akik szájba vernék Stohl Andrást" csoportnak, és szeretném jegyezni, hogy a cinikus kommenteket nem nagyon kéne erőltetni... Láthatóan egy Stohl rajongóval állunk szemben aki elfogult... Nem véstem drágám... írtam... sőt gépeltem... itt felénk már nem vésünk...

    Mellesleg nem is online kell aktívnak lenni... Szájba kell b..ni hogy tanuljon a kis buzi...

    Édesanyámat majdnem megölte egy részeg köcsög pár éve... szerinted nem forr a vérem az ittas vezetőktől?

    kiváncsi lennék mi lenne a "motivációd" ha lenne negatív tapasztalatod ittas vezetőkkel... Csak azért fogja megúszni mert egy f...sz...pó "celeb" ha civil ember áthajt a piroson a rendőr odajön emberkedni... ezzel a szarházival meg nem csinálnak semmit... És csodálkozol hogy emberek unják? Engem nem basztat a rendőr mert vagyok elég nagydarab, de mást igen... ok nélkül...

  • 2010.05.11 22:27:56GregMarton

    ja igen... és mostmár 33-an vagyunk, és az már egy elég szép adag állas buci fiúnak :)

  • 2010.05.11 22:31:39Bacu

    Még két nap és kiderül, hogy Buci csak kólát ivott előtte, és a szembejövő bácsi volt a hibás, mert áttért a másik sávba...

  • 2010.05.11 22:32:23spat

    Arra lennék kíváncsi, hogy az Alföldi Róbert hogyan tarthat a szerencsétlen nyomorult kis adózók pénzén egy ilyen "színművészt".

    Miért kell nekünk/nekem is fizetni az ő drága italait, amivel a véralkoholezreléket pumpálja magába.

    Mi meg örüljünk önfeledten, hogy ő milyen szépen alakít.

    Takarodjon. Semmi dolga a nemzet színházának színpadá. Vagy oda akkor is jó lenne, ha idős néniket fog megerőszakolni???

  • 2010.05.11 23:15:43Pong

    Naja, kellett egy buciszimpatikus poszt is, ha már a többi velvet cikk a gyülölet füstölgő mágjái lettek.

    Ez nem baj, mivel ennek az egésznek annyi értelme volt, hogy vicces animgifek készültek, rendkívül hasznos diskurzusok épültek, s nem beszéltünk még arról, hogy felelevenítette a Viagráról szóló társadalmi párbeszédet is.

    S minden FB csoport Rómába vezet, azaz egy erkölcsi kudarcában elbukott idolunkat áldozzuk megint, mindenki a magam módján seggbekukizza, s utána majd 30 év mulva Mickey Rourkeként visszatér, hasonló fizikai állapotban.

  • 2010.05.11 23:18:32Sutty !

    EMBEREK!EMBEREK!EMBEREK!

    Kiss Elemér mit csinált, aki csak élősködött, meg most is azt teszi a zsírós nyugdíjából, amit kap. És még hazudozott is össze vissza, meg nem beszélve a háttérben levő falazókról!

    Szíveskedjetek azért reálisan gondolkodni!

    Egy egyszerű pl-ul:most arra derült fény, hogy a fideszes valakiket, egy rendőr aki állrendőrnek nézett ki, elmenekültek a rendőr elöl, a többit meg úgy is tudjátok, ha néztétek a híradót!

    Én 2006- ban úgy jártam, hogy szintén egy városban a rendőrségre menekültem, amiatt mivel agresszívan fellépő szakadt nyugdíjas rendőrök a kocsim ablakát majd betörték. És ám mi lett belőle,nem fogjátok elhinni, mert én a mai napig nem tudtam feldolgozni, mivel amikor a panaszirodán bejelentést tettem, elküldtek a sóhivatalba a rendőrségen.
    És ráadásul annak ellenére, hogy az ijedségtől a 13-éves asmás fiam majdnem megfulladt, még minket büntettek meg 15000-ft-ra és 3-om büntetőpontot is kaptam. Annak ellenére, hogy soha nem voltam büntetve.
    Ezt hívják nálunk demokráciának, de ha van ISTEN MAJD IGAZSÁGOT SZOLGÁLTAT, MERT AMI KÉSIK, AZ NEM MÚLIK!

  • 2010.05.11 23:24:18JohnnySlob

    Mi a faszom az, hogy "közepesen ittas"? Valaki vagy ittasan vezet, vagy nem. Zéró tolerancia van, vagy mi a gecó...

  • 2010.05.11 23:24:48Sutty !

    Még annyit, hogy én még szabálysértést sem követtem el!

  • 2010.05.11 23:27:17Acapulco

    FENYŐ IVÁN IS ITTASAN OKOZOTT BALESETET NEM IS OLYAN RÉGEN. Neki semmi baja nem lett, a másik sofőr viszont súlyosan megsérült.
    Ő is elszállt magától, holott egy átlagos kis faluvégi színész lenne, ha Jordán Tamás, az ex-apósa nem nyomja be ide-oda és nem futtatja fel Ivánka karrierjét.

  • 2010.05.11 23:30:40Acapulco

    Remélem, hogy a kósza hírekkel ellentétben nem Fenyő Iván fogja átvenni Stohl szerepét a sorozatban. Mert ő is ugyanúgy ittasan okozott balesetet és ugyanúgy hiteltelen lenne egy rendőr szerepében.

  • 2010.05.11 23:52:19cinika

    a közepesen ittas állapotról ma reggel Zacher Gábor toxikológus csak annyit mondott, hogy ilyen alkohol szinten lévő népeket ők már lélegeztetni szoktak... persze nem mindegy, ki mennyire van edzésben

    mellesleg meg az volt a fütyifejfedő, aki visszaadta golyóstholbucinak a jogsiját

  • 2010.05.12 00:02:36all eyes on me

    Mar olyan is van, hogy " kozepesen ittas"?
    Kozuti baleset okozasanal?

    Ittas vezetesrol mar hallottam de ugy tunik, hogy ezzel mar szep lassan felmentjuk Stohl baratunkat ugyanugy a bunosseg alol mint anno Elod-ket.

  • 2010.05.12 00:36:39Rézvirág

    Egyszer már egy Hajdús poszt alá is beírtam, hogy bakker, kíváncsi lennék, hogy azok, akik meglincselnék azokat, akik a kerekesszékes helyre beállnak egy amúgy tök üres parkolóban, vajon hányan keserítik meg a kerekesszékesek életét nap mint nap azzal, hogy úgy állnak fel a járdára, hogy ott aztán egy kerekes szék el nem fér, és szerencsétlen mehet vissza majd egy utcányit, hogy a forgalmas úton kikerülje a bunkóját...?

    Ugyanígy, vajon hányan engedték már el ismerősüket, barátjukat, családtagjaikat ittasan kocsival? Mert az milyen poén...Tudom, ne is mondjátok, ti aztán soha, még a kulcsot is lenyelitek, igaz? :o/

    Hol vannak azok, akik _elengedték_?!?!?!?

    Miféle barátok, ismerősök, akárkik azok?!?

    Egy részeg ember aztán piszkosul meg tudja ítélni, hogy ő most olyan állapotban van-e, hogy vezetni tudjon :o/ Szóval szerintem igenis kapja meg Stohl azt ami jár, semmi kivételezés. Ami jár, az jár. De ez a sok koncra éhes okostojás azért nézzen magába, még ha itt majd nagy arccal bizonygatja is, hogy ő aztán soha...hogy hányszor nézte végig tétlenül, hogy valaki pár pohár ital után kocsiba ült.

  • 2010.05.12 01:05:41baba jaga

    quentin
    ha már így megszóltottál -

    ittasan vezet,súlyos balesetet okoz,cserbenhagyással,
    majd egy másik autóval - még mindig csont rézegen!-,elhajt,hogy elkerülje a felelősségrevonást.
    s mindezt visszaesőként.
    ez mégis mit ér szerinted?

  • 2010.05.12 01:08:40baba jaga

    quentin

    te nem tudod,ki a jó színész.
    S.A. igenis középszerű,s akkor még túlértékeltem.
    műsorvezetőnek meg egy rossz ripacs.

  • 2010.05.12 01:10:28majomképű

    börtönbe az össze farizeus képmutató mások felett ítélkező "szent életű" tetves kommentelővel

  • 2010.05.12 02:04:07Quentin vagyok Montargis-ból

    2010.05.12 01:08:40baba jaga:
    Mondjuk lehet, hogy még én is tudom, de a színész ismerőseim meg tutira tudják (és nem Stohl haveri körébe tartoznak).

    Műsorvezetőnek olyan, amilyennek kérik. Antal Imre is zseniális színész (is) volt, műsorvezetőként mégis ripacskodott ő is (pedig róla egy elég neves rendező ismerősöm jegyezte meg annó, hogy egyetlen showman van Magyarországon: Antal Imre).

    A másik autóval nem biztos, hogy ő hajtott el, lehet, hogy a felesége vezetett.
    Mint kiderült, nem volt csontrészeg, hanem közepesen ittas - 2 ezrelék persze nem kevés, de néhány országban ennek a negyede hivatalosan is meg van engedve, pl. Horvátország), kocsiba ülnie persze akkor sem lenne szabad, csak utasként. Viszont mindezekért a cselekményekért nem jár letöltendő, sőt, visszaesőnek sem számít, mert az utolsó ilyen cselekménye óta már eltelt több mint 5 év (konkrétan azt hiszem, majdnem 8).

    2010.05.11 23:52:19cinika:
    Most vagy te hazudsz, vagy Zacher Gábor, de ilyen alkoholszint kb. a szalonspicc, amikor az ember még nagyon is magánál van, bár a reflexei már biztos jóval lassabbak, mint normál esetben, de egy átlag kocsmában este 10-kor a bent lévők 99%-a már kb. ilyen állapotban van.

    2010.05.12 00:02:36all eyes on me:
    Eddig is volt. Az ittasság mértékétől függ, mennyi időre vonják be a jogsit. Ez a szint elméletileg több év. A közepesen ittas inkább vád, mint felmentés.

    2010.05.12 00:36:39Rézvirág:
    dettó

    2010.05.12 01:43:52DeToXXX:
    Igyál egyszer tisztán, rá fogsz jönni, hogy az alkohol is rossz. Csak a körítés miatt iható egyáltalán.

  • 2010.05.12 02:18:08.syl.

    GregMarton: a fenyegetést nem véletlenül írtam, közel hasonló megnyilvánulásért Hajdú Péter majdnem beperelte a facebookozókat. egyébként pedig nem, nem vagyok stohl-rajongó.

    heyJude: ha megnézed, a "legútobbi" szó idézetben szerepel, szóval nem értem, miért is kellett volna átírnom. Máséval sem tettem - komment a cikkben -, pedig abban is van helyesírási hiba/elütés.

  • 2010.05.12 02:31:53Egyetemi docens

    Volt már? Sunáznám!

  • 2010.05.12 02:57:47milk and apple

    Mi folyik itt GYöngyösön???????????

  • 2010.05.12 03:31:26nyelvtan náci

    A lecsószagú, proli életeteket most felzaklatta egy olyan ember, a STOHL ANDRÁS (így nagybetűvel, mert megérdemli), akinek ti a nyomába se érhettek soha. Művész bazmeg, fasza gyerek, tud élni, ti meg irigylitek. Szereti a nőket szopatni, megissza a visszahányt sört (riszpekt) és imádja a fegyvereket meg a gyors gépeket.
    Egyetértek vele, hogy leszar minden hülye szabályt, én is csak azokat tartom be, amikkel egyet értek. Az ittasvezetést csak annak tiltanám, aki amúgy is töketlenkedik a forgalomban, a drogokat én se vetettem meg, ahogy több százezren az országban. Autópályán ne legyenek sebességhatárok, rendőr ne zaklasson, ne állítson meg, ahhoz, hogy a szamurájkardomat a hátsó ülésen tartom senkinek semmi köze.
    Aki feltört, eljutott valahova, tolja az üzletét, azt az ilyen senkiháziak átlagos unalmas életet élő adót fizető (LOL) prosztók megpróbálják visszahúzni. Szabályok, meg mi a faszom még? Templomba ne járjak?

    Én is terepjáróval járok, mert túl akarom élni a balesetet, ha megtörténik fel legyek készülve, gyúrok, virítom a lóvét, megkúrok minden nőt, akit ok, nem érdekel, hogy a lányod, barátnőd, feleséged, vagy az anyád.
    Vannak barátaim, akik bevédenek, ha kell, van pénzem, megveszek kilóra bárkit.
    Egy életem van, nem fogok a fal mellett járni, mert te máshol nem tudsz, ki akarom élvezni és ne álljon senki az utamba. Ja, mielőtt itt leszólnátok, közölném, hogy szerintem mi vagyunk többen az országban, akik élvezni akarják az életet. Ne szabjatok nekem szabályokat, mert aztán csak a sírás lesz, hogy megszegte a őket csúnya kopasz ember a nagy fekete autóban.
    Fogjátok fel, hogy van olyan, aki nem akar 90 évig élni szarul, bevállalja a súlyosabb, pörgősebb életformát akármi az ára. A Stohl is ilyen arc, még a talpát nyalni se vagytok méltók.

    ENNYI PUBIKÁIM!!!

  • 2010.05.12 04:00:34Andras / ئاندراش

    a fenti komment remélem csak vicc volt...

  • 2010.05.12 06:12:24====== vadparaszt ======

    nem, kórisme

  • 2010.05.12 06:47:34kirúzsoz

    egyszer Ungvári Rudolf mesélte, hogy 56-ban a forradalom alatt járkált a városban, ahol ávósokat akasztott a tömeg. Azt mondta rémisztő volt az emberek viselkedése, ott tobzódott a csőcselék is, ha valakire az egyik rámutatott volna ordítva, hogy te is ávós vagy akasszuk fel, gondolkodás nélkül felhúzták volna.
    Ez jutott az eszembe a fészbukos pasiról.

  • 2010.05.12 06:48:12kirúzsoz

    egyszer Ungvári Rudolf mesélte, hogy 56-ban a forradalom alatt járkált a városban, ahol ávósokat akasztott a tömeg. Azt mondta rémisztő volt az emberek viselkedése, ott tobzódott a csőcselék is, ha valakire az egyik rámutatott volna ordítva, hogy te is ávós vagy akasszuk fel, gondolkodás nélkül felhúzták volna.
    Ez jutott az eszembe a fészbukos pasiról.

  • 2010.05.12 06:49:07kirúzsoz

    párdon, önműködik a gépem.

  • 2010.05.12 07:16:52szúnyog

    Az a kár ,hogy a ripacskodást nem büntetik,így már rég ülne és nem okozhatott volna balesetet.

  • 2010.05.12 07:34:15koromvirag

    eh...

  • 2010.05.12 07:39:56krampácsoló

    Cserhalmi legalább kétszer okozott sérüléses balesetet.
    Én őt is megvetem, noha jó színész.
    Korda Gyuri a király!

  • 2010.05.12 07:41:15citrix

    Érdekes a rendőrség hozzáállása.Most hol kallódik az objektív felelősség?Ismeretlen tettes,jó vicc.Ha pénzes,menő,jó kapcsolatokkal rendelkező/celeb az elkövető,akkor addig mismásolnak,húzzák-vonják-színezik az ügyet jónevű sztárügyvédek,amíg ki nem mosdatják az elkövetőt.Max egy szolíd ejnyebejnye.Más a helyzet egy mezei balekkal:már egy apró vétségért is leszedik a fejét/pénzét x*30.000.- Néhány éves huzavona után a salamoni döntés:Buci egy fatális véletlen áldozata,rosszkor rossz helyen volt,nem is ő vezetett hanem egy hasonmása (!).Úttörő becsület szavára megígéri,ittasan még utasként sem ül ezentúl autóba,nehogy még a gyanú árnyéka is rávetüljön.Szenvedélybeteg,ilyen állapotban nem felelhet cselekedeteiért,már csak ezért sem ítélhető el.Segítségre van szüksége.Valahogy ilyen eredményt képzelek el a független magyar bíróságtól és az őt támogató nyomozóhatóságtól.Köszi!

  • 2010.05.12 07:55:52másenyká dzseni

    "heyJude: ha megnézed, a "legútobbi" szó idézetben szerepel, szóval nem értem, miért is kellett volna átírnom. Máséval sem tettem - komment a cikkben -, pedig abban is van helyesírási hiba/elütés."

    sic! ismeretlen fogalom?

  • 2010.05.12 07:57:57másenyká dzseni

    [link]

    ja, és szolgáljon épülésedre, ha már a 2 hetes újságírótanfolyamon nem sikerült megemlíteniük...

  • 2010.05.12 08:02:27BBW_LOVER

    hülyék vagytok!
    az vesse Stohl Andrásra az első követ, aki bűntelen!

  • 2010.05.12 08:08:55szipka

    Jó nagy barom vagy,ha te ittasan ülsz a kocsiba már te vagy a hibás!!!
    Stholt meg igenis csukják le a gecibe,és vegyék el a jogsiját egy életre az ilyen visszaeső buziknak


    2010.05.11 19:04:39Abraka
    na de ki volt a hibás?

  • 2010.05.12 08:16:24Pong

    @ nyelvtan náci

    Ezen iszonyatosat loloztam.

    "gyúrok, virítom a lóvét, megkúrok minden nőt"

    Az élet császára vagy-e?

    @ Sutty

    Te ottmaradtál 2006ban cimbi.

  • 2010.05.12 08:21:07Pong

    Arra kérnék udvarias minden primitiv bucialázót, illetve bucimentőt, hogy kultúráltabb kifejezésmódot találjanak már hangulatukhoz, mivel az:

    A: "Akasszák fel Bucót, börtönbe gyerekeivel!"

    B: "Kossuth dijat Bucónak börtön helyett, s gyerekeinek is."

    Már kissé tényleg uncsi.

  • 2010.05.12 08:21:42ORGASMUSFORSCHER

    Császárelődöt a pénz és a BM-es anyuka tudta megvédeni s ennyi. Stólt is megvédi majd valaki, valami. Hiszen, ha a rendőrségnek ennyi idő után sem jutott eszébe NEM ISMERETLEN elkövető ellen eljárni, az több mint gyanús.
    Ez egy ilyen ország. Az autós rulez.... Friss hír, hogy megint volt gázolás zebrán, mégpedig Csepelen, de úgy, hogy a szemközti sávban szabályosan megállt egy rendőrautó s át akarta engedni a gyalogosokat.
    Ez itt a baj, hogy az ország tele van agresszív állatokkal... Ennek csak egy továbbfejlődése a Jobbik... Azaz nem a Jobbik a fő baj, hanem a magyar karakter.....

  • 2010.05.12 08:25:22LeviT

    A 6 deci tömény az mióta közepesen ittas? Nem azért, kollégiumban megedződtem, de 6 dl tömény igencsak kiütne (mielőtt okosok elkezdik fejtegetni a testtömeg/alkohol arányt, 176cm/78kg). Csoda, hogy be tudott ülni az autóba. Sztem olyan részeg volt, mint az albán csacsi. Ha meg elhagyta a helyszínt, akkor miért ismeretlen a tettes? Cserbenhagyásnak hívják és minősített eset. Nem tudom a büntetési tételeket, de plusz néhány évet biztos ér egy ilyen megmozdulás. Akár híres, akár nem. Pont.
    @BBW_LOWER: nem a büntetlenségről van szó. mindenki hajtott már gyorsan, vagy parkolt tilosban. DE MATAJ RÉSZEGEN autót vezetni több, mint felelőtlenség. Az már előre megfontolt gondatlan veszélyeztetés. Érted a különbséget?

  • 2010.05.12 08:28:45LeviT

    &citrix: Fején találtad a szöget. Ez abszurdisztán. Ja, és ha valaki azt hinné majd most más lesz, annak üzenem, hogy kapaszkodjon erősen.

  • 2010.05.12 08:29:52fuckin frank

    nnna ítélkezik a sok morális hős, aki még sosem hibázott ebben a telibebaszott retkes kurva ribanc életben:P

  • 2010.05.12 08:38:20Pong

    @ O-FORSCHER

    Legtávolabb álljon tőlem, hogy a Jobbik szót egyáltalán leírtam, de azért megkérdezném, hogy mégis hogy a francba kerültek a részeg autósok, s a részeg jobbikosok egybe, azok kivül, hogy mindegyik részeg, kivéve Morvai Krisztit, aki ekizik.

  • 2010.05.12 08:39:15Pong

    @ fuckin frank

    Te már ugyanazt az erkölcsi vektort közlöd különféle nikkekel, légyszives takarod, te web1es tool.

  • 2010.05.12 08:52:59fuckin frank

    Pong

    légyszive fejez be az önkéntes moderator
    köszi

  • 2010.05.12 08:58:55goobers

    Szeressük Stólbucit!

  • 2010.05.12 09:04:28Pong

    @ f f

    Most megint ugyanazt mondtad, nevetséges ez a fajta felstrófolása a szerepemnek uram. I'm just here for kicks.

  • 2010.05.12 09:31:04hakapeszi76

    Óvakodj a részeg autóStohl :)

  • 2010.05.12 09:32:04Babu2000

    "Ismeretlen tettes ellen"? De hát elég egyértelmű ki volt, nem?

  • 2010.05.12 09:33:12hakapeszi76

    Szeeeegény Buci, a nép haragja rajta, az összes port rajta verik el. Csúnya dolgot csinált, felelőtlen hülye, de azért nem kellene karóba húzni, megkapja majd ami neki jár, de azért nem egy sorozatgyilkos.

  • 2010.05.12 09:37:05R242

    Két év fegyház, és minden este papás-mamás a beutaltakkal. Lesz ideje gondolkozni :D :D :D :D
    Mert megérdemli!

  • 2010.05.12 09:42:44JohnHenry

    úgy kétezer éve mondta egy okos ember:
    "Ne ítéljetek és nem ítéltettek; ne kárhoztassatok és nem kárhoztattok; megbocsássatok, néktek is megbocsáttatik;"

  • 2010.05.12 09:47:11lanvin

    Alig várom már, hogy ismét kimossák kicsit és elénk rakják a monitorra. Olyan kis aranyos lesz a bűnbánómagdolnás arcával és a lefizetett milliokkal, hogy gyönyörködhetünk benne, mi nullatoleranciát betartó barmok, hogy öröm lesz rá sms-ben szavaznunk.Szegénykémnek szinészi pálya most jut eszébe, nem akkor amikor arra ment, hogy az a néppel szemben egy elkötelezettség és talán példát is kellene mutatni, de nem olyan stohlbicisat, mert az már van ebben az országban elég. Normálisban meg alap visszavonul egyyetlen szo nélkül, rinyálásmentesen.Bucika, más országot keress, itt már elég belőled!

  • 2010.05.12 10:19:27sertésszamba:-/ malacmambó

    már túl lennék az ártatlanságom elvesztésén és nagyon fájna...
    itten meg még ismeretlen a tettes...
    csak több sérült, egy kis ez meg az és roncsok maradtak a helyszínen..
    És mekkora az az üveg aminek a felét fogyasztotta ez a vadparaszt, piperkőc, senkiházi...a rendőrség számára teljesen ISMERETLEN tet(v)es.
    itt még a szándékos emberölés is megállná a helyét...
    nulla tolerancia ... hánynom kell.

  • 2010.05.12 10:31:01mbaye

    Sok itt a dilettáns, tanulatlan paraszt, aki nem végzett jogot (nem is tudná elvégezni), nem tudja a büntetőeljárást, ezért felháborodik, hogy a rendőrség ismeretlen tettes ellen nyomoz.
    Az, hogy ismeretlen ellen indították az eljárást, taktikailag a legjobb döntés, mert a nyomozás határideje a gyanúsított ismertté válásától ketyeg, ha papíron ismeretlen (bár kezdettől tudják, kit fognak meggyanúsítani) hosszabb ideig, szélesebb körben nyomozhatnak, mindenkinek (itt például a barátnő) a felelősségét tisztázhatják. Ráadásul ha Stohlt először tanúként hallgatják ki, akkor köteles igazmondásra, ha rögtön gyanúsítottként, akkor nem, a terhelt ugyanis nem köteles igazmondásra, bármit hazudhat következmények nélkül, csak mást bűncselekmény elkövetésével hamisan nem vádolhat.
    Általában ismeretlen tettes ellen indítják a nyomozásokat, akkor is, ha teljesen egyértelmű, ki az elkövető.

    A jog egy komoly szakma, sok sok évig kell tanulni egyetemen, aztán a gyakorlatban még tovább, nem értetek hozzá, ami nem baj, de akkor nem kellene beleugatni a rendőrség munkájába.

  • 2010.05.12 10:40:18sertésszamba:-/ malacmambó

    2010.05.12 10:31:01mbaye
    Te biztosan elvégezted, onnan ez a pökhendi, beképzelt, okoskodó stílusod.
    Ha nem vetted volna észre, ez itt nem a jogácsfórum. Itt mindenki "elmondhatja" a véleményét, -még te is- bár ajánlatos nem sértegetni a véleményt mondókat.
    Gondolom végzett jogászoknál, amint vélelmezem nálad is, ez hétköznapi társalgási forma a jogot nem végzettekkel, akik szerinted fogják be és kuss.
    Majd ti megmondjátok, hogy mit gondoljon a "Sok itt a dilettáns, tanulatlan paraszt, aki nem végzett jogot (nem is tudná elvégezni),"
    Gratulálok tanult barátom:)))

  • 2010.05.12 10:44:52Pong

    Jog? Akkor minden közgazdász s informatikus tanulatlan paraszt, minden bizonyal uram!

    Köszönöm eme hasznos, s kétségkívül helyes információt.

  • 2010.05.12 10:47:18Hova tovább

    OLYAN NINCS, HOGY VALAMI VAGY VALAKI JÓ VAGY ROSSZ. OLYAN VAN, HOGY TETSZIK NEKEM, VAGY NEM TETSZIK NEKEM. MÁSSZATOK MÁR KI EBBŐL AZ ÁLLANDÓ MINŐSÍTÉSI MÁNIÁBÓL. ENNEK SEMMI ÉRTELME, CSAK VITÁRA AD ALAPOT. HOGY TUDTOK EZEN RÁGÓDNI, HOGY ROSSZ SZÍNÉSZ VAGY ROSSZ SZÍNÉSZ? ÚGY BESZÉLTEK ITT, MINTHA ISTENEK LENNÉTEK ÉS ÍTÉLKEZHETNÉTEK. MILYEN ALAPON TÖRTÖK BÁRKI FELETT PÁLCÁT? ÉN PLD HÁNYOK A HAJDÚ PÉTERTŐL ÉS VAN AKI SZERETI. MOST VEREKEDJÜNK ÖSSZE RAJTA? MILYEN ÁLLATI ÖSZTÖNÖK HAJTANAK BENNETEKET EBBEN A LINCSELÉSBEN? MIT SZÓLNÁTOK, HA A TI KÖZELI ROKONOTOK CSINÁLNA ILYET? AKKOR IS ILYENEKET ÍROGATNÁTOK IDE? EMBEREK, ÉBRESZTŐ, NEM JÓ AZ IRÁNY!!!

  • 2010.05.12 10:47:33mbaye

    Én se pofázok bele, hogy az orvos mit írjon fel mások aranyerére, nem szólok hozzá IT guruk fórumaihoz, nem akarok vasúti hidat építeni és nem gondolom, hogy énekesként színpadon a helyem. Én ismerem a határaimat, de akik itt jogászosat játszanak mindenféle képzettség nélkül, azok valószínűleg nem.
    Amit írtam, abból okulhattok, mert nem elég letölteni a jogszabályt és idézgetni, ami a szöveg mögött van, ami nincs leírva, az a fontos, azt sose tanulod meg a törvényből.

  • 2010.05.12 10:49:20Hova tovább

    JAVÍTÁS5-6. SOR, JÓ SZÍNÉSZ VAGY ROSSZ SZÍNÉSZ
    NA MOST ENGEM IS MINŐSÍTHETTEK, HOGY ELRONTOTTAM, AMÚGY ÉN SZERETEM, MINT SZÍNÉSZT

  • 2010.05.12 10:50:28mbaye

    2010.05.12 10:44:52 Pong

    Valóban, a közgazdászok tényleg elég dilettánsok.
    Az egész szakmájuk szemfényvesztés, én naponta korrigálom a bődületes hibáikat.

  • 2010.05.12 10:50:32waldvogel

    Lenne egy olyan felvetésem, hogy ahelyett, hogy ide-oda vagdalkozunk (jó színész - nem az - de igen stb.) inkább mondjunk konkrétumokat, ami alapján következtetünk: én pl. jó színésznek tartom, a Tartuffe-ben remek volt, habár láttam már vele olyan előadást is (igaz, elég rég), amiben nem győzött meg. Szóvel ti mi alapján írjátok, hogy jó vagy rossz színész?

  • 2010.05.12 10:53:23sertésszamba:-/ malacmambó

    2010.05.12 10:49:20Hova tovább

    Keresd meg a kisbetűket kérlek, ne kiabálj.
    Köszönöm.

    2010.05.12 10:47:33mbaye
    Keresd meg és vedd már be végre ami elgurult!!!
    :D

  • 2010.05.12 10:56:00Hova tovább

    „Nem létezik többé objektív realitás, illetve sohasem létezett. A megfigyelés megváltoztatja a valóságot. Csak addig olyan amilyen, ameddig megfigyeletlenül maradhat. S hogy mivé változik, az a megfigyelő személyiségétől függ.”

    Werner Heisenberg

  • 2010.05.12 10:58:05Hova tovább

    Sertésszamba, na látod, ez is minősítés. Kérdezz előbb, aztán véleményezze. Nem kiabálás volt, hanem figyelemfelhívás. Bocs, hogy én másképp értelmezek valamit. Most akkor én is meg leszek lincselve?

  • 2010.05.12 11:01:03sertésszamba:-/ malacmambó

    2010.05.12 10:58:05Hova tovább
    Csak kérés volt...Köszönöm,hogy megtaláltad:)
    Nem emlékezem...írtam volna lincselésről?
    Idéznéd?

  • 2010.05.12 11:05:51Pong

    @ mbaye

    Jóvanna, nekem is vannak jogászok a családban, s nőben szeretem a jogászokat. Nem is divulgáltam itt jogi témákban, engem csak e cuki animgifek érdekelnek.

  • 2010.05.12 11:09:00gretabarbo

    az ismeretlen tettes neve stohl andrás!
    ennyi!

  • 2010.05.12 11:14:51Hova tovább

    Sertésszamba, ha neked jó azt hinni, hogy miattad, akkor legyen. Amúgy kimásoltam valahonnan és kisbetűkkel volt írva:) Úgy látom, továbbra sem sikerült megértened, hogy nem kiabálás volt. Ha neked így jobb, hát ez is legyen neked!

  • 2010.05.12 11:15:47sertésszamba:-/ malacmambó

    Tehát a jövőben használható ennek -ismeretlen tettes- szinonimájaként.

  • 2010.05.12 11:18:09sertésszamba:-/ malacmambó

    2010.05.12 11:14:51Hova tovább

    Megértettem, köszönöm.
    Bár továbbra sem emlékezem, hogy írtam volna lincselésről...
    "Ha neked így jobb, hát ez is legyen neked!"

  • 2010.05.12 11:23:04mbaye

    2010.05.12 11:05:51 Pong

    Szereted a jogász nőket? Na én pont a női kollégákat ki nem állhatom. Igazi hülye picsák.

  • 2010.05.12 11:28:06liksoft

    A következmények nélküli országunkban várom ennek mi lesz a következménye. Csak attól félek, hogy az előző mondatom egy szint felett igaz, alatta van következmény. :(

  • 2010.05.12 11:31:53Pong

    @ mbaye

    Kedveltem mielőtt szigorúan monogámmá váltam volna. S pont azért, mert hülye picsák. De már leszoktam róla, ne aggódj.

  • 2010.05.12 12:07:32Vin

    Nyelvtan náci az a típus, akinél az értelmes nők csak állnak hökkenten, és nem győzik eldönteni, hogy sírjanak vagy röhögjenek... : )
    ő biztosan olyan volt az isiben, hogy odaállt a tábla elé masszívan, és márpedigénaszondom-stílusban adta össze a kettőmegkettőt, ami így lett 6....

  • 2010.05.12 14:47:32citizen_1232234

    hehe .. szerintem nem kéne általánosítani h a csúnya facebookozók rászálltak Stohl Andrásra .. mivel
    1. nem csak ott hanem több blogon találtam cikket amelyben ezzel a tematikával foglalkoztak,
    2. a facebookozók is ugyanolyan emberek mint András és szerintem ha egy ,,fészbúkos,, tette volna ezt akkot már rég börtönben lenne - jogosan

  • 2010.05.12 14:50:37Nyanyó

    "A rendőrség egyelőre nem gyanúsította meg Stohlt, az eljárás továbbra is ismeretlen tettes ellen folyik."

    Háehhogyannvan??? Ismeretlen ismerős????

  • 2010.05.12 14:57:52Nyanyó

    ...azé mogyoróznám a stollbucit, csak az uramaTibi meg ne tugggya :-)

  • 2010.05.12 18:12:01QWERT

    legyen stohl andrás hajdú péter sofőrje!

    Ez a legjobb stólos facebookos klubb :)

  • 2010.05.12 23:19:09fckyou2

    Autó típus egyezés alapján engem meggyanúsított az analfabéta közlekedési rendőrség.

    Most akkor hol is tartunk?

    4 órát vártam ujjlenyomat vételre, miközben nem is az én autómmal történt semmi közöm hozzá.

    Amúgy is milyen rendőrségről beszélünk? Ahol hűtlen kezelés gyanúja miatt házkutatást tart az ügyészség.

    HITELÜKET VESZTETTÉK MIND AHOGY VANNAK.

    Buta agy nélküli, nyomozati modellek alapján műkdő a bürokrata apparátus.

  • 2010.05.12 23:21:37fckyou2

    Amit Stohl András csinált, az nem cserbenhagyás.

    A cserbenhagyás bűncselekménye akkor valósul meg, ha nincs sérültje a balesetnek.

    Személyi sérülés esetén a bűncselekmény: segítségnyújtás elmulasztása (3-8 évig büntetendő!!!!), és nem csak az autó sofőrje, de a mellette űlők is bűbcselekményt követnek el.

  • 2010.05.13 00:51:13MMM022

    Ejha, mennyi sértődött komment. És igazuk is van, de nem a rendőrök a hülyék, hogy ennyi bizonyíték híján még mindig ismeretlen tettes ellen nyomoznak. Jól tudják azt ők is, ki volt az,aki "közepesen ittas" (nesze neked zéró tolerancia) állapotban balesetet okozott, cserbenhagyott stb. Legfeljebb kaptak feljebbről egy utasítást, hogy várjanak még, amíg kiderül, kit fog megkenni kicsoda, mikor, és mennyivel.
    Amúgy sem tudom, mit várnak az igazságszolgáltatástól. Itt már rég nem az számít, kiről lehet ránézésre is megmondani, mit követett el. Császár Előd az ittas és ha jól emlékszem kokainos állapotában EMBERT ÖLT az autójával, és másfél év felfüggesztettet kapott csak, utána nevet váltott és most SHANE54 néven boldogítja a jónépet.
    És igenis igazuk van, akik elégtételt, börtönt vagy más büntetést kívánnak,ha indokolt.Legyen szó egy sima műsorvezetőről, aki mindig rokkant helyekre parkol "csak 5 percre", részegen balesetet okozó majd továbbhajtó ( és itt most teljesen mindegy, mi számít jogilag cserbenhagyásnak) "Mindenki Bucijáról", vagy egy politikusokból álló csapatról, akik négyzetméterenként ötezer forintért értékesítettek belvárosközeli földterületeket, majd kb. 45 milliárdért adták tovább 3 portugál cégnek...

  • 2010.05.13 03:06:50Abraka

    "még mindig ismeretlen tettes ellen nyomoznak. "
    le vagy maradva..

  • 2010.05.13 10:17:22SixtusAngel

    Látom a kedves moderátorok teljes egészében törölték a hozzászólásomat, pedig csak egy valós történetről írtam, és a végeredményéről, és a saját véleményemről. Ennyit a vélemény nyilvánításról.

    Ittas vezetés 1 halott és 1 súlyos sérült, 24 éves fiatal taknyos sofőr, aki nemzetközis kamionnal járt. D

  • 2010.05.13 10:22:03SixtusAngel

    Díjazása a tevékenységének: 2,5 év letöltendő, 3 év jogosítvány elvonás. Ez volt az elsőfokú ítélet.
    Másodfokon 3 év letöltendő, a mellékbüntetés nem változott. A másodfok kimondta, SZÁNDÉKOS BŰNCSELEKMÉNY VOLT. Ez lényeges dolog, és minden emberre vonatkozó. Mindenki EMBER és egyforma dolgok vonatkoznak rá.

  • 2010.05.13 16:17:27Let’s CRUD

    Oké, élvezd az életet, mindenki azt teszi, a maga módján (ne gondold, hogy nem).De amíg azon az úton hajtasz végig amit egy társadalom épített fel és nem kertben kell szarnod, mert van csatornázás, akkor azt is élvezd, hogy hátulról tolnak a börtönben, mert köcsök buzinak születtél.

CímkékCímkék

Shopline

  • Up All Night
    One Direction: Up All Night Ár: 3790 Ft − 15% Kedvezményes ár: 3222 Ft
  • Abigél
    Abigél Ár: 1490 Ft − 15% Kedvezményes ár: 1267 Ft

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés

hirdetés