Ki hiányzik a legjobban az RTL Klub kinyírt műsorainak szereplői közül? Nem tud aludni Csonka András nevetése nélkül? Álmában is Keleti Andreát látja keringőzni, majd a májrákról beszélni? Vagy István Dániel sztárpletykái nélkül érzi üresebbnek az életét? Most eldöntheti.

Hülyítettek minket már azzal is, hogy vége van, de mégis úgy néz ki, most kezd csak bele igazán ez a gazdasági válság nevű mizéria, ami bizony nem kíméli a mi kedvelt, ámde kissé talán már megkopott celebjeinket sem. Azt egyelőre még homály fedi, hogy mi lesz a TV2 lelkes dolgozóival, bár a Jóban rosszban megkurtítása már önmagában is kellemetlen lehet annak, aki nézi a sorozatot. Ördög Nóra siratta igazán komolyan a hajnalban kelőknek szóló beszélgetős, bolondozós műsort, a Reggelit, pedig ugye neki aztán nem lehet oka panaszra.

Rosszhír

Csonka András a legrégibb bútordarab, amitől megvált az RTL Klub, pedig tényleg nagyon szerették. Viccet is hajlandó volt csinálni magából, a nyugdíjasok is kedvelték, a kismamákról meg nem tudjuk, de nyilván ők is. Csonka rendes bonvivánhoz méltón nem is hisztizett egyetlen sort se, hanem inkább közölte, hogy ő mindig is inkább színész volt, szép volt, jó volt, köszöni, ennyi. "A Reggeli megszűnése annyiban fájdalmas, hogy nagyon jó csapat volt mindig. Attól, amit az ember szeret, nyilván nehezen válik meg, de hát ez nem a mi döntésünk" - nyilatkozta akkor a Velvetnek.

Szujó Zoltán szomorúságában, hogy nem kell hajnalban kelnie többé, még a telefonját is kikapcsolta, de élő műsorban háromszor megásta a Reggeli sírját. Mentségére szolgáljon, hogy a rossz hírt ő is ugyanazon a reggelen kapta meg, nem is lett volna elvárható, hogy repessen örömében. Annál is inkább, mert jelenleg nem nagyon dúskál az ajánlatokban, a képernyő pedig nehezen enged, ha hozzászokik az ember.

A lányok angyalok

Mádai Vivien is rossz oldalára került a proverbiális szervnek, alighogy belekóstolt, milyen is hajnalonként izgalmas interjúkat készíteni három percben, rögtön mehetett is Csak csajokozni heti egy napra. "Hálás vagyok az RTL Klubnak, hogy pár adásig én is részese lehettem a Reggelinek és a remek csapatnak. Nemcsak részt venni volt benne jó, de mint néző is rendszeresen erre keltem, ezért tényleg nehéz erről beszélni. Nem tudok konkrétat a jövővel kapcsolatban, egy biztos, a szerkesztés sok időt elvesz az életemből" - mondta akkor lapunknak, és hozzátette, a VV5-ben továbbra is dolgozik szerkesztőként, ezért érte nem izgulunk, túl fogja élni, főleg, hogy azóta a Reflektort is ő vezeti. Nem úgy Keleti Andrea, aki szintén egy naposra zsugorította heti tévés melóit, de előtte még megtanítja a Való világ lakóit táncolni.

Kumin Viktóriát nem a Reggeliből, hanem a Híradóból tették a szülőszoba után parkolópályára. "A héten még láthatnak a nézők, de való igaz, többekkel együtt, gazdasági okokból nekem is távoznom kell a csatornától. Mint mindenki, én is fájó szívvel búcsúzom. Szerettem a munkám, a kollégáim" - mondta volt a Borsnak.

Önnek ki fog legjobban hiányozni?

István Dánielnek a Reflektor magazinnál fellegzett be, de ő sem lepődött meg különösebben a dolgon, mivel már nyolcadik éve vezette a műsort. "Nem gondoltam, hogy innen tolnak majd ki a nyugdíjas éveim előtt. Mivel fel voltam rá készülve, nem is kellett haragban váljunk el, ráadásul van még élő szerződésem a csatornával, én vagyok a műsor narrátora továbbra is. Furcsa lett volna, ha haragban válunk el. Arról nem is beszélve, hogy nagyjából számomra is időszerű a váltás” - nyilatkozta, és elmondta, hogy a rádiózásra is jobban rákoncentrál. Kész szerencséje szegény Stohl Andrásnak, hogy van alibije.