10 idegesítő női kérdés – így kell rájuk válaszolni

„Gyanítom, totál véletlenül, de sikerült megjelentetni azt az írást, ami – bármilyen hihetetlen, de – végeredményben elvezet iszonyú sok párkapcsolati problémához, aminek talán a legsúlyosabb válfaja: „nem kívánja az asszony a szexet”. Ez elég sokszor előkerült mostanában a Randiblogon, de jó válasz még nem igazán született rá, legalábbis szerintem. Viszont a kutya pont ezekben az idegesítő kérdésekben, és az ehhez hasonló szituációkban van elásva” – bújtatott beszólással kezdi a levelét Gyula, úgyhogy még szerencse, hogy nem vagyunk sértődősek, mert Gyula tényleg egy csomó érdekeset írt férfi-nő kapcsolatáról korábbi posztunk nyomán.

Külön kérte, hogy ne rövidítsünk a leveléből, de nem is fogunk, alább olvasható minden, amit megírt, plusz egy csomó link, amit hozzáfűzött. Ha végigböngészte az egészet, és úgy érzi, írjon ön is! Egyet ért? Más a tapasztalata? Nagyon szívesen hallanánk az ön véleményét is! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk a leveleket!

„Kis kerülővel kell kezdeni, hogy megértsük miért vezetnek el ezek az apró idegesítő kérdések egészen addig, hogy a férfi vonzó lesz-e a felesége szemében. Melyik férfi vonzó a legtöbb nőnek mélyen belül, ösztönszinten? A falkavezér. A domináns hím. (Légyszi ne értsük félre a dominanciát, nem elnyomásról és kizsákmányolásról van szó, és nem rabszolgatartásról, hanem vezéregyéniségről, családfőségről). Aki tudja, mit akar, aki bátor, nem fél. Akit a többi férfi követ, akire a többi férfi felnéz, és akire a nő önmaga is fel tud nézni. Női megfogalmazással: „aki mellett nőnek tudom érezni magam”.

A probléma ott van, hogy ismerkedéskor, egy szórakozóhelyen, egy első randin nyilván nincs a férfi homlokára írva, hogy ilyen-e vagy sem. Szép lassan kiderülne ugyan magától, de az evolúció évmilliói során a nők kifejlesztettek hatékonyabb módszereket annak ellenőrzésére és felmérésére, hogy a párjuk/kiszemeltjük valóban olyan férfi-e, akit leírtam az előbb. Ezeknek egy nagy részét hívja az angol férfiszféra „shit test”-nek. Pontosan annak a felmérésére szolgál – ismételten 95%-ban tudat alatt, vagyis a nő nem tudatosan, célzottan tesztel, hanem ösztönből, zsigerből –, hogy a férfi eléggé alfahím-e. Ezekkel a tesztekkel akarja a nő felmérni, hogy hogy viselkedik a férfi nehéz helyzetben, nyomás alatt. Olyan szituációkban, amikre látszólag nincs jó válasz, nincs jó megoldás. Ha a férfi rendre elhasal ezeken a teszteken, akkor megszűnik a nő szemében nagybetűs férfi lenni, puhapöcs lesz, és bénabéla, arra pedig még egy nő sem izgult.

A cikkben szereplő kérdések jókora része pontosan ilyen shit test, és pontosan ezért idegesítő a férfiaknak, mert látszólag nincs rá értelmes válasz. Sőt látszólag a kérdés sem értelmes, hogy is lehetne az, amikor nem tudatos információszerzés a cél (tudja azt a nő, hogy lesznek más csajok is a buliban, és azt is fel tudja mérni a nő, hogy az a másik csaj mennyire helyes, vagy hogy mekkora a popója), hanem tudat alatt, ösztönszinten állítja egy teszt elé a nő a férfit.

A férfiszféra – aminek magyarul sajnos szinte semmi irodalma sincs – trial and error-alapon, vagyis kikísérletezve és az eredményeket tesztelve, értékelve előállt a jó válaszokkal, vagy legalábbis a jó hozzáállással ezekre a kérdésekre, ezekre a tesztekre.

Az első lehetséges megközelítés az, hogy nem veszünk az egészről tudomást. Meg sem halljuk a hülye kérdést, vagy legalábbis tegyünk úgy, de hihetően. Ne dermedjünk le pár másodpercre, mert utána már nem lehet hihetően előadni, hogy észre sem vettük a kérdést. De ez a megközelítés csak afféle tűzoltás.

A jobb válasz az, amit angol nyelven agree and amplify-nak mondanak, magyarul egyetértés és felerősítés lehetne. Írok egy-két példát.

Mielőtt a női olvasók felháborodnak, nem is annyira maguk a szavak a fontosak, hanem a pozitív pimasz humor, amivel előadjuk. Nem bántóan, hanem viccesen, akár egy simogatás vagy egy puszi közepette.

Mi a baj az egyenes, mindennapos sablonválaszokkal? „Nem, drágám, gyönyörű vagy ebben a ruhában / Igen, asszony, kövérnek látszol benne”? Az a baj, hogy az első verzió nyalizós, nyálas, olyan férfi válasza, aki fél a barátnője/felesége esetleges érzelmi kitörésétől, ami akkor jönne, ha mást válaszolna. Márpedig a falkavezér nem fél. A második választ nem kell ecsetelnem, durva és bántó.

Ellenben, amint a példához írtam, egy kis jóindulatú pozitív humorral el lehet sütni mindent. Nem vagy nyalizós bénabéla, de nem is félsz a nő érzelmi rohamaitól vagy hisztijétől, és nem is vagy bántó. A férfi gondoljon arra, hogy hogy reagálna egy ilyen kérdésre az a pasi, akinek bármikor jut bármelyik ujjára egy másik nő? (Mint egy falkavezérnek, egy alfahímnek). És próbáljunk meg olyan választ adni.

Ugyanez az elgondolás érvényes a másik két példára is. Vannak egyéb megközelítési módok, amikkel kapásból lecsaphatjuk a hülye kérdéseket, vagy akár meg is fordíthatjuk az egész szituációt, és visszadobhatjuk a labdát a másik térfélre. Pl.:

A humor minden átsegít, és sokkal jobb, mint az unalmas, sablonos igen/nem válasz.

Lényeg a lényeg, ne legyünk sablonosak és unalmasak. Viselkedjünk mindig úgy, mint egy falkavezér, aki nem fél a női reakcióktól, de azért maradjunk persze emberiek. És humor/humor/humor. Ha a nő köti az ebet a karóhoz, akkor kössük mi is erősebben. Jöjjön át, hogy abszurd a kérdése, amire ne is várjon komoly választ, ha hisztizik, nevessünk. Nevessünk erősebben, mint a hisztije, előbb-utóbb ő is elkezd majd nevetni. Legyen a mi keretünk, a mi valóságunk erősebb. Ez a dominancia.

A „melyik ruhát vegyem fel?” kérdés. Nem az a lényeg, hogy divattanácsot adjunk, nem is azt várja tőlünk. 1000-ből 999 nő pontosan tisztában van azzal, hogy jobban ért a női divathoz (de még a férfihoz is), mint mi. Ebben a helyzetben az érdekli, hogy tudsz-e döntést hozni. Inkább hozzunk rossz döntést, mint semmi döntést. Bökjünk rá az egyikre (persze ha van ízlésünk és érzékünk hozzá, akkor használjuk), és válasszunk. 10-ből 9-szer már úgyis tudja, hogy mit fog felvenni (vagy legalább azt, hogy mit nem), az érdekli csak – megint a tudatalattiját –, hogy tudunk-e dönteni. A falkavezér mindig tud dönteni. A Bénabéla habozik, bizonytalan, határozatlan. Ne legyünk ilyenek.

Bármilyen apróságnak is tűnnek ezek, hihetetlen fontos dolgok. Nagyon sok áll vagy bukik ezeken. Egy nőnek folyamatos megerősítésre van szüksége arról, hogy a férfi, akit választott valóban FÉRFI-e. Ha folyamatosan elbukunk ezeken a teszteken, akkor olyanok leszünk, mint egy unalmas marionettbábu, akit dróton lehet rángatni. Fontosabb ez, mint a pénztárcád mérete, vagy hogy mennyire vagy kigyúrva.

Kis utó-elmélkedés főleg nőknek: tudom, hogy nagy részetek ezt hülyeségnek tartja, és a nyalizós válaszokra esküdne: drágám te vagy a legjobb az ágyban, és tökéletesen keres a hátsód abban a gatyóban, stb... De azt, hogy melyik férfi a vonzó számotokra, azt nem a tudatotok dönti el, hanem az ösztöneitek. Nem tudjátok irányítani, ugyanúgy, ahogy mi sem. Így aztán nem is tudjátok így leírva és elképzelve értékelni ezeket a dolgokat. Szóval ne utasítsátok el csípőből, (legalább egész addig ne, amíg képesek vagytok arra a mondatra, hogy „nem vágyom a férjemre/páromra szexuálisan, de nem tudom, hogy miért, pedig tökéletes ember/apa stb.”) de amúgyis inkább férfiaknak szól ez az írás.

Ez az én válaszom minden olyan randiblogos levélre, ami arról szól, hogy elmúlt a szex, kihűlt a kapcsolat, nem támad le az asszony, nem vagyok már vonzó és nem tudom, miért. Tudom, hogy hosszú lett, de még így is nagyon rövidre fogtam, csomó minden nincs rendesen megmagyarázva, kifejtve, körüljárva. Ajánlok még egy kis irodalmat:

Link – link – link – link – link – link – link”