Végre elkezdődtek a Voice párbajai, amit Somló Tamás születésnapján is előszeretettel hangoztattak úgy három percenként. A díszleteket kicsit átépítették, és a versenyzőket a párbajra egy ringbe küldték. Ennek megfelelően Szabó Kimmel Tamás ringszpíkerként viselkedett és üvöltött. A műsorvezető-színészre egyébként egy szépnek nem, de izgalmasnak mondható szemetes-zsákból készült bomberdzsekit húztak. Ha már az öltözködésnél tartunk: Malek Andreát a párbajokra mohának öltöztették, Mező Misire viszont végre ráadtak egy dzsekit, és így sajnos nem láthattuk az ominózus hónaljat.

A párbajokat Caramel két versenyője, Karai Anna, és a szinte Amy Winehouse hasonmásnak mondható Bokor Marianna kezdte. Utóbbit rettenetesen zavarta Karai hörgése, akit stílusának megfelelően rózsaszín punkbarbie-nak öltöztettek. Karai, mielőtt színpadra álltak volna, kijelentette, hogy olyan érzéssel akar nagyközönség elé állni hogy "én vagyok a király, és mindenki bekaphatja". Pink Sober című számát énekelték (illetve hörögték), és az eddigiekhez képest unalmas előadás tetszett a zsűrinek. Somló szerint zenés női pankráció történt, Caramelnek pedig sikerült döntenie, és a hörgő/sikító Annát jutatta tovább.

Ez után Malek Andrea két énekese, Schwartz Dávid és Abodi-Nagy Blanka következett, akik Katona Klári Ne sírj című dalát énekelték. Abodi-Nagy már a próbák elején elsírta magát, mikor meghallotta Schwartz hangját - érezte, hogy erősebb lesz nála a fiú, és végül így is lett, mert Malek Schwartz-ot vitte tovább magával. A harmadik párbajdalt Somló Tamás versenyzői, Kriszta Réka Piroska, és Balázs Olivér énekelték el. Somló dalválasztásától Balázs Olivér először megijedt, hisz eredeti 'All around the world'-ben Lisa Stanfield mellett Barry White csupán dúdolgat. Lehet, hogy ez lett a veszte a félelmetesen mélyhangú fiúnak, mivel Somló profibbnak találta Kriszta Réka Piroskát, így őt választotta.

Ismét Molnár Ferenc Caramel két énekese következett. Solt Klaudia mellé Nguyen Ahn Quan-t választotta párbaj-társnak, és Lykke Li 'I follow rivers' című számát adta oda nekik. Lykke Li-nek jobban örültünk volna, de Malek Andreának ez is tetszett, mert szerinte olyan volt, mint egy jól elkészített desszert. Szabó Kimmel - hogy tovább fokozza a feszültséget - megtanult úgy hangsúlyozni, mint Stohl András, és utasítást adott Caramelnek: "Ezt a döntést meg kell hoznod... MOST!" Caramel pedig meghozta, és NguyenAHn Quan-t választotta.

És végre elérkeztünk az este érdekes előadásaihoz is - nem véletlen, hogy ezekkel reklámozták az első párbajt. Az utolsó két-két énekes mind Mező Misihez tartozott, és elsőként a Fehér Adrienn - Veres Mónika duettet hallhattuk. A próbákat megnehezítette a két versenyző számára, hogy a felkészülési idő alatt Fehér Tajvanon volt egy énekversenyen, így nem tudtak együtt próbálni. A két, már profinak mondható énekesnő Aretha Franklin 'Think' című számát énekelte, és Mező végül Veres Mónikát látta jobbnak. Malek Andrea egy kicsit kiborult ezen, mert szerinte Fehérben több a szín, és úgy gondlja, hogy amit Veres csinált, azt egy jó színész is meg tudja csinálni.

Az igazi drámát természetesen a műsor legvégére tartogatták. Mező két másik énekese a Nick Cave hangú Pál Dénes, és az aliglátó Agárdi Szilvi volt. Mező a Pál Dénes hangjához illő Nick Cave - Kyle Minogue duettet választotta. A mester nem bírta ki, és ebbe az előadásba is belevitt egy enyhe szexualitást, hogy a két énekes érezze egymást, amitől ők rendesen zavarba is jöttek. A tényleg elég érzelmes dal végére szinte mindenkinek eleredtek a könnyei. Mező sírt, Malek sírt, Caramel is kezdett bekönnyezni, és féltünk tőle, hogy Szabó Kimmel sem fogja kibírni. Mező végül kért pár percet, és látványosan kivonult a studióból, hogy kiszellőztesse a fejét. Mikor visszaért, a következőket mondta: "Akit ma nem fogok választani... azzal teszek neki rosszat, amivel jót teszek neki. Nem szeretném kitenni őt ennek az egésznek" - mondta Mező, és itt már mindenki sejthette, hogy Pál Dénest viszi tovább magával, mert úgy gondlja, hogy a lánynak még erősödnie kell lelkileg.

A következő adásban folytatódnak a párbajok, amiben újra láthatjuk a Fekte vonatból megismert Fatimát, és az amerikai lelkipásztor fiát, a gospel-t éneklő Henderson Dávidot.