Celeb
Gáspár Győzőt bezárták, míg Bea asszony forgatott
Minden nap új információ "szivárog ki" a kereskedelmi tévék főzőshow-iról.
Apát és fiát is kimentette ugyanabból a tóból, de húsz év különbséggel
Egy férfi kimentett egy hétéves kisfiút egy halastóból.
Kállai Ferenc újra színpadra készül
A nemzet színésze, aki októberben múlt 82 éves, megromlott egészségi állapota miatt egyelőre nem veheti vissza szerepeit a Vígszínházban, írja a Bors.
Helyszínen felejtett adóbevallása buktatta le a rablót
Különös módon derült fény egy bolti rablás elkövetőjére: adóbevallását felejtette a helyszínen. A fiatalember egy Des Moines-i (Egyesült Államok) benzinkút boltjában közölte az eladóval, hogy fegyvere van, majd a bevételt követelte.
Az angol eurovíziós korábban kukás volt
Egykor kukás volt a 43 éves Andy Abraham, aki Even If című dalával nyert a brit válogatón, így részt vehet az Eurovíziós Dalfesztivál belgrádi döntőjén.
Nicholson is videóval kampányol, Clintonért
Jack Nicholson videómontázsa nem sokkal azután került nyilvánosságra, hogy will.i.am is bedobta az új, celebes kampányklipet Barack Obama támogatására.
Harry herceg alig várja az újabb bevetést
Erzsébet királynő unokája, Harry herceg szombaton tért vissza Angliába Afganisztánból, ahol titokban katonai szolgálatot teljesített.
Jessica Alba is Obamáért kampányol
A Black Eyed Peas énekese, will.i.am új, celebekkel teletűzdelt klipet készített.
Madonna és Ritchie csaposnak áll
Madonna és férje, Guy Ritchie megvett egy legendás kocsmát London Mayfair negyedében.
Karon lövette magát a munkakerülő
Egy férfi karon lövette magát barátjával azért, hogy ne kelljen dolgozni mennie, és elkerüljön egy drogtesztet.
Az Oscar-díjas Marion Cotillard nem hiszi 9/11-et
A múlt vasárnap Oscar-díjat nyert francia színésznő nyilvánosan megkérdőjelezte a 2001.
Amy Winehouse arcán púp nőtt
Az angol énekesnő - aki újra drogozik - sürgősségi ellátást vett igénybe, mert egy dudor nőtt az arcán.
A bántalmazott nők idő előtt szülhetnek
A fizikailag bántalmazott terhes nőknél nagyobb a koraszülés kockázata - állapították meg portugál kutatók.
Hivatalosan is van neve Lopezék gyerekeinek
Jennifer Lopez és Marc Anthony gyerekeinek hivatalosan is megvan a neve: az ikreket Emme-nek és Maxnek nevezték el, közölte a People.
Egy szőke rávetette magát Beckhamre
A 32 éves David Beckham Dél-Koreában bulizott az LA Galaxy csapatával, amikor rajongók hada a „szexy Beckham” kiáltásokkal árasztotta el.
Hobo dalt írt a spiclikről
A Hobo Blues Band új albumán szereplő Túlélő trallala azokról az ügynökökről szól, akik jelentettek Hobóról a szocializmus alatt.
Rúzsa Magdi izgul a főztje miatt
A megasztáros énekesnő részt vesz a Hal a tortán című produkcióban, de azon izgul, hogy a főztje ízleni fog-e a többi szereplőnek.
Bea asszony a Kinter Oszkár-félékre bukik
Gáspár Győzőné Bea a Vacsoracsata felvételére az angol humorú Kinter Oszkár modellel érkezett, bár véletlenül.
Szorcsik Viki arab országban monokinizett
Jóban Rosszban sorozat Judit főnővére, Szorcsik Viktória február végén egy hétig Jordániában forgatott.
Az Aerosmith videójátékban zenél
Főszereplője lett egy videójátéknak az Aerosmith amerikai rockegyüttes, pályatársai közül elsőként.
Vikidál egymilliót szeretne
Vikidál Gyula, az István, a király Koppánya kártérítésben reménykedik: a milliós eladású lemez után szerinte nemcsak néhány ezres fizetség járna neki, hanem egymillió forint.
Kártérítés dagadt, zuhanó macska miatt
Egy kínai étterem kártérítést fizetett egy vendégnek, akire rászakadt egy kövér macska vacsora közben.