A szexuális erőszakkal megvádolt, néhány napja posztjáról lemondott volt IMF-vezérigazgató, Dominique Strauss-Kahn pénteken rövid időre elhagyta manhattani rezidenciáját, ahol összesen hatmillió dolláros óvadék ellenében házi őrizetben van . Szemtanúk szerint Strauss-Kahn és felesége, Anne Sinclair francia újságíró nem egészen másfél órát volt távol a lakástól, reggel 7 óra 40-től kilenc óráig. A New York Daily News című bulvárlap szerint a Nemzetközi Valutaalap volt vezetője orvoshoz ment 14 millió dollárt (2,66 milliárd forintot) érő manhattani lakásából, de azt nem lehet tudni, pontosan miért.

Az óvadék ellenében házi őrizetbe helyezés feltételei között szerepelt, hogy egy New York-i szálloda 32 éves alkalmazottja elleni nemi erőszakkísérlettel és zaklatással vádolt francia közgazdász csak orvoshoz, ügyvédhez vagy bíróságra mehet el otthonából, esetleg egyházi eseményre. Strauss-Kahn múlt szerdán költözött bérelt luxuslakásába, amelyben a házi őrizet idején tartózkodnia kell. Rezidenciáját éjjel-nappal szigorúan őrzik, a néhány hete még a jövő évi francia elnökválasztás legfőbb esélyesének tűnő szocialista politikusnak pedig GPS-helymeghatározó berendezést kell magán viselnie.
Strauss-Kahnnak június 6-án kell ismét megjelennie a bíróságon, várhatóan ekkor hivatalosan is kifogást nyújt be a vád ellen. Ebben az esetben a bíróság az év második felére halaszthatja a tárgyalás folytatását.

Az IMF volt vezetője csaknem egy hetet töltött börtönben azután, hogy őrizetbe vették az Air France New Yorkból Párizsba tartó járatán, percekkel a gép felszállása előtt.