Nem kap tájékoztatást ügyfele állapotáról, és meglehetősen rég találkozott vele – mondta a Velvetnek kedden a kulcsi gyilkosságokkal gyanúsított H. Csanád Jutas kirendelt védője, Hortobágyi Tibor. Így kérdésünkre csak tippelni tudott, miszerint lezárult-e védence elmeorvos-szakértői vizsgálata (ezt június végére ígérték).

H. Csanád négy áldozata elhunytának vizsgálatára viszont négy új szakértőt rendeltek ki. Hortobágyi szerint nem valószínű, hogy exhumálják az eltemetett családtagokat, de "lehet, hogy a rendőrségi jegyzőkönyv alapján megmondják", mi lehetett a halál pontosabb oka. Újra megvizsgálhatják azt is, mennyire brutálisan ölték meg az áldozatokat (pl. hány késszúrással), ami akár súlyosbíthatja az eleve szörnyű gyilkosságot.

Kérdeztük Hortobágyit arról is, védence hogy áll a külvilághoz, az ügyvéd pedig azt válaszolta, tudtával H. Csanádot még mindig nem érdekli, mi történik a külvilágban, nem követi a híreket. Ugyanakkor június 25-én Hortobágyi elmondta a Blikknek, hogy H. Csanád "korábban úgy beszélt a gyilkosságokról, mintha csak egy kívülálló lenne, és valaki más követte volna el azokat. Mostanra ráeszmélt, hogy az bizony ő volt és bűntudata támadt". Hozzátette, védence "Démoni sugallatokról mesélt, hangokról, amelyek azt erősítették meg benne, hogy a családtagjai az ellenségei. Sokat beszélt ezekről az álmokról és hangokról, de nehéz követni a gondolatmenetét. Azt mindenesetre már megértette, hogy nagyon sokáig lesz fogságban"

Az ügyvéd őszre várja a vádemelést az ügyben, és elmondása szerint ha Pesten jár, benéz majd az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyászati Intézetbe (IMEI) H. Csanádhoz, aki április 4-6. között gyilkolta meg kulcsi otthonában négy családtagját, további hármat pedig súlyosan megsebesített.