Röviddel azután, hogy Courteney Cox és David Arquette bejelentette válását, egy újabb híresség erősítette meg, hogy házassága tönkrement. Christina Aguilera kedden elismerte, hogy szakított férjével, de egyúttal leszögezte, közös fiuk továbbra is nagyon fontos számukra. Az énekesnő és a producer Jordan Bratman ugyan külön élnek, de még nem biztos, hogy el is válnak.

Bár közel egy évvel ezelőtt Christina Aguilera még lelkesen mesélte, hogy milyen nagy áldás számára a házassága Jordan Bratmannel, kiderült, hogy a házaspár útjai már néhány hónapja különváltak – írja a US Magazine a családhoz közel álló forrásokra, illetve az énekesnő közleményére hivatkozva:  „Bár szakítottunk Jordannel, a fiunk Max iránti elkötelezettségünk erősebb mint valaha.” Hogy a gyermek minél könnyebben átvészelje ezt az időszakot, az énekesnő még a Burlesque filmzenéjének felvételére is magával viszi kisfiát. „Mindent megtesz annak érdekében, hogy csodálatos anyja legyen a fiának. Nagyon sok dolga van, de lassan megtanulja, hogyan kell összehangolnia a karriert a magánélettel” – tette hozzá egy ismerős. Hogy a szakítást válás is követi-e majd, arról egyelőre nem döntöttek.

Házastársakból barátok

„Egyelőre külön élnek, és majd meglátják, hogyan alakulnak a dolgok. Nagyon szerették egymást, de az elmúlt pár hónapban egyértelművé vált, hogy már inkább csak barátok, mint házastársak” – nyilatkozta egy bennfentes, aki szerint az énekesnő augusztusban azért akart Olaszországba menni, hogy rendbe hozzák a kapcsolatukat, de sajnos nem jártak sikerrel.  Az énekesnő és gyermekének apja, Jordan Bratman még 2002-ben ismerkedett össze, és három évvel később bejelentettékeljegyzésüket, majd pár hónappal később össze is házasodtak. Christina Aguilera 2007 novemberében jelentette be, hogy várandós, és közös fiuk, Max 2008 januárjában meg is született.

A pucér vasárnapok is véget értek

Az évek során a híresség gyakran mesélt arról, hogyan is teszi izgalmasabbá a házaséletet. Ott volt például az ún. pucér vasárnap. „Ilyenkor otthon maradunk, és csak henyélünk egész nap. Nincs semmi dolgunk, csak egymással foglalkozunk, és mindezt meztelenül tesszük, még főzni is így szoktunk” – vázolta az egész napos program lényegét Aguilera. Majd fia születése után elhintette, hogy férjével néha elszöknek hazulról egy kis romantikázás erejéig. „Meglógunk otthonról romantikázni, de mindig hazaérünk időben, és közben van, aki vigyázzon a gyerekre”  - nyilatkozta az énekesnő.

A szextippek sem segítettek

Nemrég pedig azt is megtudhattuk, hogy meleg barátaitól kér szextippeket. "Nagyon megértőek, és tökéletesen bele tudják élni magukat a helyzetembe. Hogy a heteroszexuális vagy a homoszexuális pasik adnak jobb tanácsokat? Attól függ, hogy milyen tanácsra vágysz. Ha szexuális tanácsokra van szükségem, akkor a meleg barátaim a legjobbak" – vázolta a híresség, aki lehet, hogy nemcsak a Burlesque című film forgatása utáni lazítás, hanem magánéleti problémái miatt szedett fel néhány kilót az elmúlt időszakban.