A közönség igényli a '90-es évek népszerű bandáit, ők meg nem bírják nézni ezt a szenvedést, hát visszatérnek, mind. Van újra Kozsó, Bestiák, Happy Gang, Hip Hop Boyz, Mohamed Fatima, UFO, Romantic és Geszti Péter, nézze meg, mire képesek most!

Hiába ment jól a sora egy sereg magyar előadónak a kilencvenes években, illetve a kétezres évek elején, mára az ő pénzük is elfogyott elfogta őket a vágy, hogy ismét színpadra álljanak. Sokkal jobb egyikük sem lett, de a playback intézménye még mindig létezik, és a gagyira vágyók tömege sem lett kisebb. Tekintse át velünk a visszatérők névsorát!

Mohamed Fatima

A Fekete Vonat egyetlen női tagja, aki régebben a város túlsó oldalán énekelt. A félvér énekesnő nem rántotta össze újra a 2001-ben, az LL Junior távozásával elnémult együttest, ami utoljára 2004-ben adott ki lemezt Még várj címmel. L.L. Junior azóta is szólókarrierjét és testtömeg építgeti, Beatről és Báróról - aki L.L. Junior helyére került - semmit sem tudni, utóbbiról csak annyit, hogy még közreműködött a 2004-es lemezen.

Mohamed Fatima az együttes felbomlása után külföldre ment pincérkedni, és közben folyamatosan készült a visszatérésre, ami azt jelenti, hogy az elmúlt években kétszer is meglebegtette, közel már a naaaagy visszatérés. Fél évvel ezelőtt Valahol című számához készült videoklipje is megjelent, és a Velvetnek nemrég azt mondta, már a második klip is kész van, jelenleg utómunkálatok folynak. Az is elképzelhető, hogy hamarosan debütáló albuma is megjelenik, naná, itt a karácsony. Honlapja nincs, rajongói viszont vannak, legalább 3320-an - ennyi lájkot gyűjtött be a Facebookon.

Happy Gang

Ők kuncsorogtak kulcsért a tinilányok szívéhez. A három dalia mára nemcsak kisfiús bájából veszített, hanem taglétszámából is: Cory és Vitamin folytatja a Happy Ganget, Mohaman élete azonban más irányt vett. Hogy milyet, nem tudni - még a Wikipedia is annyit tud csak róla, hogy állítólag valahol kézrátétellel gyógyít.

És hogy mi van most? Cikkünk írásának pillanatában 283 rajongó a Facebookon, sufnituningolt honlap, és néhány fellépés. Cory haja foltos, kicsit emlékeztet Schobert Norbira, egyszersmind Grabowskira, és a TV2-es fellépés alapján rosszul leplezi a playbacket, miközben Vitaminnal mamlaszként állnak a Velencei-tó partján tomboló szélben. Cory egyébként az Underzen nevű zenekarával vidám műpunkot játszik, amely az amerikai pite bármelyik részébe beleférne, emellett videoklipeket vág, például a Győri ETO himnuszára. Sajnálatos módon a Boomshaka-laka, milyen alak ez a Lala kezdetű slágerüket még mindig nem tudjuk megbocsátani.

Tissy

Ő volt az sötét bőrű, fehér hajú lány, aki a Szomorú szamuráj klipjében fehér babydollban és szatén paplanhuzatban dalolt. Visszatéréséről egy közleményből értesültünk. "Örömmel adunk hírt arról, hogy a mostani retrohullámra Tissy, az egykor Szomorú Szamurájt éneklő dögös énekesnő is felül. Jobb formában van mint valaha, s egészen különös, új produkcióval jelentkezik." Reméljük, nem operáltatta magát férfivá.

Tissy két évig nyomult Kozsóval, ám azután a nő, állítólagos drogfogyasztása miatt, kivált a csapatból, és külföldre ment vendéglátózni. 2000 óta dalol mindent, Whitney Houstontól az operettig. És hogy mi van most? Facebook-profil, 132 rajongóval (és egyik kedvenc fotójával saját magáról), magától zenélő honlap, és egy duett - Dr. Albannal, akivel a 100x hívtalak című dalt adják elő. Mi is hívtuk vagy százszor, de nem sikerült elérnünk, produkciója egyelőre homályban marad.

Romantic

Két nő, meg Gáspár Győző - belőlük állt a zenekar, utóbbi közreműködése mondjuk annyira nem látványos, legfeljebb, amikor a pusztában, nagykabát és hajzselé segítségével megidézi a vihart.

Mi van most? Közlemény még nincs, de Gáspár annyit már elmondott a Velvetnek: „most azon dolgozunk, hogy újra összehozzuk a régi csapattal a Romantic zenekart. Hat évig nem beszéltünk a lányokkal, de most kibékültünk, és szeretnénk újra összeállni. Szeretnék a lányokkal újra csúcsot dönteni, bár lehet, hogy nem fog már sikerülni. Mindegy, akkor is jó lesz."  Ezen kívül Völgyi Zsuzsi, aki azóta meggondolta magát, mert becsődölt, és Kunovics Katinka, aki VV Zsófika születésnapján énekel. Ja, meg Facebook-profil, egyetlen lájkkal.

Kozsó

A tiszteletbeli indián, aki egy furcsa hajtinccsel, mázsányi fuksszal a testén beszélt a szeretetről, és a jóég tudja, honnan toborozta a táncoslányait. Nemcsak temérdek fiú-és lánybandát (Bestiák, Shygys, Picasso Branch, na, na?) futtatott széles e hazában, maga is tevékenyen énekelt. Íme egy korrajz-erejű komment: "Kb. 2002-ig nyomtak jó magyar popzenéket a hazai együtteseink, aztán változás történt, jött egy új hullám és ma újat mutatni nem tudnak már. Visszasírják sokan ezt az időszakot. Ugyanez a változás ment végbe társadalmi téren is, a fiatalok elhidegültek egymástól, nincs összetartás stb. (A csajok ribancok, a fiatal a net előtt ül, mi régen mindig bandáztunk haverkodtunk, eljártunk, kulturáltabbak voltunk.)."

Mi van most? Facebook-profil, 5748 rajongóval, honlap hírmorzsákkal és széles Kozso-portréval, de meglepően kevés koncertdátummal. "Kesergés helyett újabb atomtámadást indít a zene világegyetemében" - írja róla életrajza 1996-ra vonatkozó szakasza. Alighanem 15 évvel később is képes erre. Az Ámokfutókat 2010 áprilisában indította el újra, persze, nem egyedül, új énekesnőjével, Keirával. "Az a szerencsés helyzet állt elő, hogy a hanghoz párosult egy ilyen őrület, és egy ilyen csodálatos lélek, ami benne van" - így határozta meg új énekesnőjét - és későbbi szerelmét - a Velvetnek, ám mint később kiderült, ez a hang és ez a lélek kevésnek bizonyult a sikerhez, Kozsó ugyanis idén januárban bejelentette, keres még egy érzelemdús bombanőt az együttesbe, ami előszeretettel ad elő régi, tuningolt számokat.

Bestiák

Három nőből állt ezt a csapat, és azt énekelték hogy tumbáó, tumbáé, és valahogy mindig túl messze volt nekik a reggel. Azért voltak megkülönböztethetők a többiektől, mert nekik hangjuk is volt, mégpedig saját. Na, Bedhy, Bee és Honey is összeáll, ezúttal Kozso gyámkodása nélkül.

És mi van most? Facebook-profil, 609 lájkkal, egy meglepően használható honlap, és rengeteg infó."A “böcsületes” nevem, Somorjai Ilona, 1976. június 9-én születtem, Budapesten, a XIV. Kerületi Uzsoki kórházban" - kezdi Bee, Honey elárulja, hogy 2003 óta nyomja a Honey és a kis bestiák együttessel, "mely a kis manóktól a tini orosztályig terjedő közönségnek szól", Bedhyből pedig éneklő tyúkanyó lett, aki ezoterikusan öltözködik. Ugyanazt tolják, mint eddig, legfeljebb kicsit áthangszerelve, no meg anyukásabban, és nem közönségesen, amiért riszpekt.

Hip Hop Boyz

Ők azok a fiúk, akik a jóég tudja, miről énekeltek-rappeltek, de ez mindegy volt, mert olyan ügyesen ugribugriztak a színpadon. A hegyekbe' fönn generációs életérzést adott, de mégis a Megbántottak volt az igazi, amelyben Real Action, O.G. Duck és Levy T azt imitálta, hogy beakadt a vécépumpa.

Most meg van egy Facebook-profil, 1095 lájkkal, de a trióból kikopott Real Action, neki tánciskolája van. O.G. Duck néhány éve még befektetésekkel foglalkozott, Levy T-nek zenei kiadója volt, most azonban együtt hakniznak a Hip Hop Boyz Retroshow-val, itt a honlap, bő egy éve nem frissült, viszont van rajta Rocktükrös interjú, jaj. O.G. Duck kérdésünkre elmondta, romantikus és pénzügyi okok miatt döntöttek a visszatérés mellett, bár azt mondja, az "X-esek és egyebek mellett ebből megélni nem lehet." Átlagolva havi 2-4 fellépésük van, viszont a rajongóik skálája sokkal szélesebb, 12 évesek és hatvanasok is ismerik a számaikat. "Albumot egyelőre nem tervezünk, jövőre lehet, hogy lesz egy nagy durranás, de erről még nem beszélhetek" - mondta, és hozzátette, leginkább anyagi okokból nem készítenek új lemezt vagy videoklipet, ez ugyanis legalább kétmillióba kerülnek, a koncertek viszont ezt nem hoznák be. A zenélésen kívül mind neki, mind Levy T-nek van más megélhetési forrása, ebből nem tudnák eltartani magukat, de hát a közönség igényt tart rájuk, kellenek, na.

UFO

Tudják, a vörös hajú vicces fiú, meg a fekete és a vörös lány. A vörös lány, Cynthia (jelenleg Zumbaoktató) Hujber Ferenc felesége lett, és Kozma Orsi meg Keresztes Ildikó énekelt helyette (nem az esküvőn, úgy általában). Zsuzsiról (akinek elődje Mercy, majd Doris volt) sosem tudtunk semmit, pedig biztos érdekes személyiség, Varga Zsolt  (Dr. Love) azzal járult hozzá a magyar popkultúrához, hogy vörösre festett haját felzselézte. Hogy miért jönnek vissza? "Cynthia, Zsuzsi és Dr. Love az elmúlt időszakban egyre több felkérést kapott ilyen jellegű rendezvényeken való szereplésre. Az idő haladtával eldöntötték, újra összeállnak és eleget tesznek a megtisztelő felkéréseknek" - írják Facebook-profiljukon (516 lájkkal).

Ők már egyébként tavaly nyáron újjáalakultak, csak hát ezt elenyésző számú ember vette észre. Nem baj, nemrég forgattak új klipet, Cynthia pedig állítólag megtanult énekelni, úgyhogy már nem más fog helyette, ha meg nem lesz jó, majd segít rajta az autotune. Akit érdekel, itt tudakozódhat felőlük. Varga Zsolt kérdésünkre elmondta, hogy a visszatéréskor hobbinak gondolták a zenekart, de idővel kicsit komolyabb lett a dolog, mint tervezték. Eddigi munkájukat persze nem kellett feladniuk az együttesért, pedig dúskálnak a fellépésekben, az elmúlt másfél évben mintegy 150-szer álltak színpadra. "A lényeg az egészben az, hogy a közösségnek volt olyan igénye, amiből úgy gondoltuk, hogy esetleg megint kíváncsiak ránk a színpadon" - magyarázta.

Geszti Péter

Tudják, az, aki igazán sohasem tűnt el, mert ha nem tévéműsort vezetett, akkor a Rapülőket, aztán csak úgy simán kreatívkodott, majd maga köré verbuvált néhány jó jazzénekest (Jazz+Az, a pusztító szóviccek nem múlnak), most pedig a Gringo Sztárral (...) gyilkolja az agysejteket.

Hogy megéri-e? Neki biztosan, hiszen néhány évenként újabbnál újabb produkciókkal rukkl elő, úgyhogy nem lehet veszteséges. Geszti ráadásul nemrég úgy nyilatkozott a Velvetnek: „sok lehetőséget adott nekem a sors az elmúlt 20 évben. Azt gondolom, többet is sikerült jól megfogni: élni vele, nem visszaélni, amíg megmarad jó játéknak, még akkor is, ha van annak anyagi vetülete”.