2013 sok minden éve volt, szerencsére elmondhatjuk azt, hogy többek között Palvin Barbaráé is, akiről minden hónapban írtunk, annyi minden történt vele. Nézzük, hogy nézett volna ki az év, ha semmi más nem történik, csak Palvin Barbara.

Január

Nagyszerűen indult az év, hazánk kedvence, Palvin Barbara is részt vett az Amerikai Egyesült Államokban tartott színvonalas díjátadó ünnepségen, a Golden Globe (Arany Glóbusz) díjátadón, amelyen az amerikai televíziós és rádiós kíválóságok kapnak díjat szakmai elismerésül. Ezen az eseményen viszont minden megjelent csillagnál fényesebben ragyogott egy: hazánk közkedvelt manökenje, a fiatal Palvin Barbara!

Február

A januári évkezdet Palvin Barbarának, így hazánknak is álomszerű volt, nehéz lett volna elképzelni is, hogy ezt hova lehet még fokozni, de köszönhetően a közkedvelt manökennek, sikerült még magasabbra emelni hazánk és saját népszerűségét. Palvin Barbara az év legrövidebb hónapjában megmutatta, hogy annak ellenére, hogy a világ krémjéhez tartozik a modellek között, még mindig megvan benne az a gyermeki báj, ami miatt annyian rajonganak érte hazánkban és szerte a világban. Februárban láthattuk, hogy egy bohém frizura is milyen természetesen áll neki.

Március

A tavasz beköszöntével Palvin Barbara is újra kivirágzott, ahogy a természet, még ragyogóbbá vált, mint korábban, pedig ez igen komoly feladat. A Glamour (Bűbáj) magazin díjátadó gáláján mutatta be ákrobatikus képességeit, ahol természetesen díjazták, de hát miért ne díjazták volna a legragyogóbb, legbűbájosabb mánökent! Hazánk gyönyörű büszkesége a mutatvány közben egy pillanatra látni engedte fehérneműjét, amit egy ország figyelt szemlesütve, nehogy közfelháborodást keltsen egy ilyen apró illetlenség.

Április

A népszerű modellnek sajnos az április fájdalmat hozott az életébe, ugyanakkor még az eddigieknél is több ember ismerte meg a nevét, még többen beszéltek róla. A tavasz derekán sajnos kevesével elhagyták egymást, így a gyönyörű virágszál egyedül maradt. Elképzelni is nehéz az ilyesmit, hogy egy ilyen csodás teremtés egyedül küzd meg a világ nehézségeivel, de biztosíthatjuk róla, hogy egy ország szorít a boldogságáért.

Május

Mi sem bizonyítja jobban, hogy Palvin Barbara hazánk egyik legfontosabb személye lett, hogy sajnálatos módon megjelent a neve a vandálok körében is. Az óbudai városrészen Budapesten egy hatalmas falfestmény, úgynevezett graffiti készült róla, ami igyekszik tükrözni a szépségét, bár inkább a méreteivel hívja fel magára a figyelmet. Palvin Barbara a barbár vandalizmusban is meglátta a szépséget, ezért ellátogatott oda, ahol a kép található, és fotót készített magáról a festmény előtt, ezzel művészi értékre emelve az utcai firkálást.

Június

A június még a nyárnál is jobb dolgot hozott hazánkba, Palvin Barbara ismét megjelent a hazai közönség előtt! A VIVA (Éljen) zenei tévécsatoran Comet (Üstökös) nevű díjátadó ünnepségén vett részt, ahol kedélyesen beszélgetett minden szerencséssel, aki ott lehetett az eseményen. A közkedvelt modellről azután, hogy korábban kiderült, milyen akrobatikus képességek birtokában van, kiderült az is, hogy nagyon szereti a labdarúgást, valamint a baráti találkozókat.

Július

A nyár közepén bepillantást nyerhettünk abba, milyen Palvin Barbara, amikor nem bálványként tekintünk rá, hanem munka közben hozza ki magából a lehető legtöbbet. A Victoria's Secret (Viktória titka) fehernemű cég hírnevét öregbíti mostanság a népszerű manöken, ennek a munkának a gyümölcse volt, hogy elkészült róla egy úja fényképsorozat. A felvételeken Palvin Barbara annyira ragyogóan néz ki, hogy szó szerint a Napba lehet nézni, de rá nem, ahogy a közmondás tartja.

Augusztus

Az ősz közeledtével Palvin Barbarának végre volt egy lélegzetvételnyi ideje, így el tudott menni találkozni a nemzetközi rajongóival. Hiszik, vagy sem, de még a távoli Dél-Koreában is annyi fiatal rajong hazánk csillagáért, hogy a repülőtéren olyan tömeg várt rá, mint amilyen az ország vezetőire sem szokott. Palvin Barbara az ázsiai szokásoknak megfelelően legyezővel takarta orcáját, így még jobban belopta magát a helyiek szívébe.

Szeptember

Palvin Barbara színészi ambíciókkal rendelkezik, amit nem rejtett sohasem véka alá, de eddig nem volt alkalma próbára tenni magát a filmvásznon. Az ősz a szüreten kívül azt is meghozta, hogy népszerű kedvencünket hamarosan majd egy amerikai szuperprodukcióban is viszontláthatjuk, a Herkules nevű mitológiai hős, akit valószínűleg senkinek sem kell bemutatni, kalandjait feldolgozó, várhatóan népszerű mozgóképes alkotásban kapott testhezillő szerepet. Egy királynőt alakít majd.

Október

Októberben, a sárguló levelek között úgy láthattuk Palvin Barbarát, ahogy mindig is látnunk kéne, hogy igazán méltó legyen a saját ragyogásához: aranyban. Közben azt mondta, amit elhinni is nagyon nehéz, hogy a korábbiaknál is szebb alakot szeretne szerezni, hogy a már említett fehérneműcégnél megszerezzen egy fontos munkát. Sajnos végül nem sikerült neki megszerezni a munkát, ami mindenképpen a már említett vállalkozást minősíti.

November

Az év végéhez közeledve Palvin Barbara kezdte elfoglalni a méltó helyet Magyarországon, és Budapest legnépszerűbb jelenkori személyének választották a városlakók egy szavazáson, ahol számos, nagyon fontos emberrel mérkőzött meg. Gratulálunk a nemes címhez! Innen már csak egy lépés, hogy egész Magyarország legfontosabb embere legyen, ami talán igazán méltó elismerés lenne számára.

December

A december igazán mozgalmasra sikerült Palvin Barbara számára, és úgy tűnik, az év végére minden szempontból rátalált a boldogság hazánk büszkeségére. Egyrészt megvetette a lábát a világhálós üzleti életben, másrészt végre rátalált a szerelem, ha hinni lehet az éber fotográfusoknak az Egyesült Államokban. A népszerű modellt a szintén népszerű One Direction (Egy irány) nevű amerikai zenekar egyik ifjú tagjával látták együtt többször is decemberben. Mi ez, ha nem szerelem?