Szőke tiniként tűnt fel először a színpadon a sokoldalú tehetség.

Tóth Andi csupán 15 évesen, mégis némi tapasztalattal a háta mögött indult el Magyarország egyik legnépszerűbb tehetségkutató műsorában 2014-ben. Andi egészen a romániai Nagyváradról utazott a magyar fővárosba, hogy megmutathassa énektudását a zsűrinek és a tévénézőknek. Édesanyja, édesapja, nagymamája és testvére is elkísérte őt erre az embert próbáló megmérettetésre.

Az akkoriban még szőke hajszínnel hódító fiatal lány egy rock klasszikussal érkezett a válogatóra, ahol sikeresen levette a mentorokat a lábukról: négy igennel jutott tovább a táborba. Mentora, Szikora Róbert pedig nemcsak, hogy fiatal Tóth Gabinak nevezte a lányt, de még egy autogramot is kért a fiatal tehetségtől.

Kevesen emlékeznek ma a bemutatkozására, de Tóth Andi már hatévesen az éneklés szerelmese lett, és amint észrevették a szülei kivételes adottságát, rögtön beíratták egy énektanárhoz. Az X-faktor legfiatalabb győztese lett, azóta pedig folyamatosan halmozza a sikereket. Egy évvel később megjelent saját videóklipje, a Legyek én! című dal, majd szerepet kapott a Madách Színházban és az RTL Válótársak című sorozatában is.

2016-ban Berkes Olivérrel duettet alkotva bekerültek az akkori Eurovíziós Dalfesztivál hazai előválogatójába, ezt követően folyamatosan jelentek meg új dalai. Bár ebben az időszakban egy kicsit lankadt a népszerűsége, 2020-ban ismét felrobbantotta a színpadot a Sztárban Sztár hetedik évadában, ahol második helyen végzett.

Az éneklés és színészkedés mellett más kihívásoktól sem riadt vissza: 2021-ben fontos szerepet kapott életében a tánc, amikor a Dancing with the Stars második évadjának versenyzője lett. Partnerével, Andrei Mangrával kiemelkedő produkciókkal lepték meg a zsűrit hétről hétre.

Ugyanebben az évben szerepet kapott a TV2 Mintaapák című sorozatában is, míg a nézők nagy kedvence lett a Hazatalálsz című szériában is. Idén ismét újabb szerepkörben tetszeleghet, pontosabban abban a műsorban lehet zsűritag, amelyben korábban maga is versenyzőként tűnt fel. A Sztárban Sztár adásaiban zsűritársa kedvese, Marics Peti is, akivel bár rövid ideje alkotnak egy párt, már együtt élnek és egy közös kiskutyával is gazdagodott a családjuk.

Korábban a Velvet is beszámolt róla, hogy hiába halmozza a sikereket, Tóth Andi nemrég úgy döntött, felhagy az énekléssel. Állítása szerint hosszú hónapok óra érezte már a leépülését, és úgy gondolja, már nem tölti el akkora boldogsággal a zenélés, mint korábban. Mint azt leszögezte: mostantól más típusú médiamegjelenésekre fog koncentrálni.

(Borítókép: Tóth Andi. Fotó: Kaszás Tamás/Index)