Járai Máté élete egyik legnehezebb időszakát követően kezdett újra forgatni. A felvételkor a Velvet is jelen volt, lapunkat pedig magánéleti titkokba is beavatta a színész, illetve az életmódváltásáról és a rosszindulatú kommentek kezeléséről is vallott. „
Miért vállaltad el ezt a produkciót?
Még az RTL-nél dolgoztam, amikor felkértek erre a műsorra, de akkor még nem tudtuk, hogy egy elég komoly változás után megyek a VIASAT3-hoz forgatni. Tudni kell, hogy én itt kezdtem a tévés pályafutásomat, pontosabban a 200 első randi című sorozatban, amelyből 120 részt forgattunk le. Ha nincs ez a sorozat, akkor tulajdonképpen más műsorokban sem vettem volna részt, és nem lettem volna műsorvezető sem. Az ember örömmel tér vissza oda, ahol a sikereit kezdte.
Ez a gasztroshow mégis más. Mi fogott meg benne?
Engem nagyon izgatott ez a műsor, nagyon érdekelt. Korábban főztem már más gasztroműsorban, ahol egészen más volt a cél. Ott az volt a lényeg, hogy az ember egyedül minél jobbat, minél tökéletesebbet főzzön. ATroll a konyhában egy izgalmas játék, aminek csak apropója a főzés, de sokkal inkább szól egyfajta nyomozásról, arról, hogy megtaláljuk, ki lehet az, aki szándékosan tönkreteszi az ételeket. Nekem mindig az az első kérdésem, hogy ki az, akivel együtt fogok dolgozni. Iszonyatosan boldog voltam, amikor megtudtam, hogy kik lesznek a csapattársaim.
Úgy érzem, ennek a műsornak köszönhetem, hogy be tudott gyógyulni az a seb, amelyet a Reggeliből való távozásom okozott.
Újra azt éreztem, hogy benne vagyok a körforgásban. Akikkel együtt voltam, nemcsak szimpatikusak a számomra, hanem lelkileg is egy hullámhosszon voltam velük. Amikor bementünk a stúdióba, tudtuk, hogy mindenki jól akarja érezni magát, és nyomozni akar. Annyira összekovácsolódott a csapat, hogy azóta is szorosan tartjuk a kapcsolatot és a premierrészt – mármint amiben mi vagyunk először – együtt fogjuk ma megnézni.
Melyek voltak számodra a legizgalmasabb pillanatok a forgatások során?
Megmondom őszintén, végig nagyon izgultam, de végül is olyan volt, mint társasjátékozni. Elképesztően izgalmas volt, hiszen tudtam, hogy hiába adok bele mindent a fogásokba, mindig lesz valaki, aki szándékosan el fogja rontani azt, amiből a legjobbat akarjuk kihozni. Minden nap izgultam, hogy én leszek-e troll egyáltalán. Azon gondolkodtam, mit tennék ebben a helyzetben. Egy kicsit olyan volt, mint az a gyilkosos játék, amelyben az emberek becsukják a szemüket, és a játékvezető kijelöli, hogy ki lesz a gyilkos, majd egy őrült nyomozás veszi kezdetét. Na hát ez nagyon hasonló volt! A tétek persze nagyobbak voltak, hiszen tényleg meg akartuk menteni a hozzávalókat, amelyekkel dolgoztunk. Más főzőműsorban is megtapasztaltam, hogy mennyire becsülni kell az alapanyagokat, hiszen azok nagyon értékesek. Ez a műsor inkább arról szól, hogy kinek milyen színészi és egyéb kvalitásai vannak, hogy hogyan tudja meggyőzni a többieket arról, hogy nem ő a troll, és ráterelni a gyanút másra. Ezzel picit leképezzük az életet is.
Neked hogy ment a megfigyelés?
A konyha egy nagyon intim hely. Nem véletlen, hogy nagyon sokan a konyhában beszélnek meg családi dolgokat, komoly problémákat. Ettől aztán az ember nagyon különös érzékkel tud figyelni is. Nagyon izgalmas volt, hogy ott álltunk egymás mellett és mégis volt olyan, hogy a saját szemünknek sem hittünk. Nagyon számít az, hogy ki milyen egyéniség. Voltak olyanok, akikre akkor is trollt kiáltottunk, ha teljesen ártatlanok voltak. Én az a típus vagyok, aki akkor is trollkodik, amikor nem kéne, mert én képes vagyok olyan baklövéseket is elkövetni, amelyekről nehezen hiszik el, hogy nem direkt csináltam. Pedig tényleg nem.
Mit tanultál a műsorból?
Azt, hogy nagyon nehéz bűnözőnek lenni, ugyanakkor a színészi kvalitások nagyon sokszor jól jönnek. Bizonyos tulajdonságaimat is megismertem, például hogy mennyire vagyok izgulós, vagy hogy milyen könnyen tudok lelepleződni. A többi versenyző, akikkel együtt főztem, gyakorlatilag egy hétig mindnyájan az „ápolóim” voltak. Úgy érzem, hogy ezekre az emberekre a későbbiekben is számíthatok.
A hétköznapi életedben mennyire tölt be fontos szerepet a gasztronómia és a főzés?
Nagyon szeretek együtt vacsorázni a barátaimmal vagy a feleségemmel, Kírával. Ennek meg is adom a módját az esetek többségében. Szépen megterítek, a legszebb tányérokat, poharakat veszem elő, figyelek rá, hogy minden mindennel passzoljon. Gasztronómiailag azonban nem vagyok egy gourman. Nem csak Michelin-csillagos éttermekben vagyok hajlandó enni, és ha külföldre megyek, nagyon ritkán indulok gasztrotúrára. Mindig mondom, hogy engem, akinek a kedvenc étele a pirítós kenyér, nehéz ilyen szempontból lenyűgözni. Kár belém valami bonyolult vagy elképesztően izgalmas étel, mert a legalapvetőbb dolgokkal is elvagyok. Ha már ehetek egy téliszalámis kenyeret, attól olyan boldog vagyok, hogy nem is kell más. Igazából nem az étel a fontos, hanem az, hogy kivel töltjük az időnket az asztalnál. Ha én főzök, kísérletezgetni sem szoktam. Nem szívesen pepecselek órákat bármivel is. Szeretem, ha egy étel hamar kész van, így a jól bevált recepteket használom. Amit szeretek megenni, annak az elkészítési módját igyekszem megtanulni. Azt hiszem, jó érzékem van hozzá, szűzérmében például verhetetlen vagyok.
Úgy tudom, most különösen fontos odafigyelned arra, hogy mit eszel...
Valóban, január óta egy nagyon komoly diétán vagyok. Volt egy nehéz időszakom még 2019-ben, amikor sajnos orvosi segítséget kellett kérnem. Felírtak egy bizonyos gyógyszert, ami bár segített, jobban felszaladtak miatta a kilók. A nézők már plusz 7-8 kilóval ismertek meg, így nem volt feltűnő, de engem zavart. Végül tavaly decemberben kezdtem életmódváltásba, de csak ünnepek után húztam szorosabbra a gyeplőt. Mostanra sikerült elcsípni egy olyan flow-t, ami elég jól megy és tartható. Már 8 kilótól megszabadultam. Még mindig van egy-két kiló, amit le lehetne adni, illetve lehetnék izmosabb és a hasam is kockásabb. Ennek a körnek sosincs vége, de azt hiszem, elég látványos a változás.
Mi a titok?
Azoktól az apró örömforrásoktól szabadítom meg magam, amelyeket egy pékség vagy egy cukrászda, esetleg egy klassz fagyi tud nyújtani. Nyilván ez nem lesz örökre így, de amíg el nem érem a kívánt formát, addig szigorúbbnak kell lennem magamhoz. Bár sokan azt mondják, nem volt szükségem fogyókúrára, én sokkal jobban érzem magam a bőrömben. Azok a nadrágok például, amelyek eddig szorítottak, ma sokkal kényelmesebbek. Ráadásul egy színésznél azért is ciki a hízás, mert a jelmezeken rögtön érezni lehet. Azokhoz a darabokhoz, amelyek évek óta műsoron vannak, még soványabb korszakomban készültek rám a jelmezek. Na ezek gyakorlatilag lecsattantak rólam, repült a gomb, alig bírta az öltöztető összehúzni a hátamon a ruhát vagy begombolni az inget. Ebből tudtam, hogy ennek véget kell vetnem, mert ez borzalmas.
A cukorról is lemondtál? Korábban azt nyilatkoztad, hogy cukorfüggő vagy.
Abszolút! Komolyan mondom, én
a legsúlyosabb „drogos" vagyok, ha cukorról és lisztről van szó.
Ha tehetném, akkor reggeltől estig bagettet zabálnék vajjal, felvágottal és zöldségekkel. Nekem ez így tökéletes lenne. Főleg, ha előtte megennék egy kakaós csigát, utána egy túrós táskát, egy pudingot, és hozzá kólát innék. Ez azonban nem tartható, így marad a natúr csirke rizzsel és salátával, amit szintén nagyon szeretek. A monotonitás tűrésem elég jó. Futni is imádok, ráadásul elég hosszú távokat képes vagyok megtenni. Nem mellesleg egy színésznek bírnia kell, hogyha minden este ugyanazt a darabot játssza a színházban. Bár mint mondják, két előadás sosem ugyanolyan.
Milyen praktikákat alkalmazol még?
Bevezettem az úgynevezett időkaput. Ennek az a lényege, hogy a napnak csak bizonyos szakában eszem, ami az én esetemben délután egy és este nyolc-kilenc óra között van. Az ebédem bőséges, előadások előtt azonban könnyű ételeket fogyasztok. Este kilenc és másnap délután egy között nem eszem semmit, ami azért nehéz, mert mindig is szerettem reggelizni. Most úgy látom, ez a módszer hatékony, de szeretnék szép lassan visszaállni úgy, hogy többször egyek keveset. Nem szeretném, ha a nehezen megszerzett izom a diéta rovására menne.
Milyen sűrűn edzel?
Heti három a minimum, de igyekszem négyszer. Mázlim van, mert a munkám is egyfajta edzés. Az, hogy én estéről estére zenés darabokban táncolok olyan, mint egy kardió edzés. Van olyan darab, amelyben egy-másfél kilót simán lefogyok a rohangálással. A szellemi munka is tud fogyasztani. Gondoljunk csak arra, hogy hány ember fogy le a stressztől. A fizikai, de az agyi munka is sok energiát tud elégetni, ami nekem jó.
Az alakformáláson kívül mi más motivál?
Lelkileg is jót tesz az edzés és az egészséges étkezés. Egész egyszerűen boldogságot okoz, hogy sokkal nagyobb a választék a szekrényben ruhából, mint korábban. Pluszkilókkal akarva akaratlanul is a kényelmes, nagyobb darabokat választottam. A pozitív visszajelzések is nagyon jól esnek azoktól, akik látják, hogy mennyit fogytam. Negyven fölött évről évre egyre több felesleg rakódhat ránk, és ha nem teszünk ellene időben, nagyon nehéz lesz, ha már 20-25 kilótól kell megszabadulni.
Említetted a stressz miatti fogyást. A Reggeliből való távozásod után hogy érzed magad?
Lassan két hónapja lesz, hogy nem vezetem aReggelit , de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szorul össze a gyomrom, ha rágondolok. Nagyon szerettem csinálni. Úgy éreztem magam, mint egy gyerek, aki ajándékba kap egy rollert vagy dömpert, amelyre már nagyon vágyott, de csak két évig használhatja. Két év után elveszik tőle, és azt mondják, hogy más gyereknek adják. Tisztában vagyok vele, hogy működik a média. Sírhatnék, de nem teszem. Nyilván rossz, hogy ilyen hamar vége lett, de szépen lassan már inkább arra gondolok: milyen jó, hogy egyáltalán két évig tartott. Hálás is lehetek. Ez csak nézőpont kérdése. Azt is nekem kell lélekben és fejben eldönteni, hogy én most áldozat vagyok-e vagy túlélője valaminek. Inkább szeretnék túlélője lenni! Túl fogom élni, hogy most nem vezetek reggeli műsort.
A színházban sok az elfoglaltság?
Még két bemutatóm lesz ebben az évadban, vagyis két próbafolyamatom. Egy nagyon izgalmas főszerepben láthatnak majd a nézők Szente Vajk rendezésében. Emellett éjjel-nappal játszunk egy nagyon klassz francia vígjátékot, és A miniszter félrelép főszerepét is játszom tovább. Van munkám bőven, nem unatkozom. Nincs időm arra, hogy sajnáljam magam, bár így is találok rá alkalmat! (nevet) A tévézés egy kicsit háttérbe szorult, de nagyon bízom benne, hogy lesznek új lehetőségek. Mindenki életében vannak olyan időszakok, amikor kevesebbet van képernyőn, próbálom ezzel is vigasztalni magam. Ez egy gyászfolyamat, amit végig kell csinálni, de úgy érzem, a helyén tudom kezelni.
Sok olyan dologról szoktál beszélni, ami másoknak tabu. A negatív visszajelzéseket, a kritikát hogyan kezeled?
Világ életemben megosztó voltam. Igazából semmi nem változik. Sokat szoktunk erről beszélni Kírával, a feleségemmel. Így volt ez az iskolában is: valaki vagy nagyon szeretett velem barátkozni, vagy nagyon nem. Ez nemcsak az őszinteségem miatt van, hanem amiatt is, mert azt akartam, hogy olyannak ismerjenek meg engem az emberek, amilyen vagyok.
Nem fogom önmagamat se szebbnek, se jobbnak beállítani.
Van, akinek túlzás ennyi mindent felvállalni és túl sok magánügyről beszélni, ahogy én teszem, de hiszem, hogy ezeknek az ügyeknek a felvállalásával és azzal, hogy ezekből téma lesz, segíteni tudok másoknak.
Mire gondolsz pontosan?
Szerintem az emberek többsége, akik hasonló problémákkal küzdenek, mint én, a történeteim és meglátásaim által ráébrednek arra, hogyan tudják megoldani a saját gondjaikat. Amellett, hogy a hasonló cipőben járóknak jó érzés lehet tudni, hogy nincsenek egyedül, nekem is jót tesz, ha kibeszélem, ami bánt. Én egyetlen olyan témát sem hoztam be a köztudatba, amivel rajtam kívül más ne szenvedne. Ha a közszereplők nem beszélnek bizonyos problémákról, és azok örökké tabuk maradnak, akkor soha nem fognak megoldódni. Ezeket a nehézségeket én vállalom, ha pedig valaki személyesen is megismer, nem fog csalódni, hogy mást mutattam volna a médiában. Sokan, akik engem nem kedvelnek, önmagukban sem kedvelnek valamit. Az önazonosság pedig pont ezért irritáló a számukra, mert velük ellentétben én minden problémámmal és jó vagy rossz tulajdonságommal együtt kerek tudok lenni.
Mi a helyzet a gyalázkodó üzenetekkel?
Szinte mindig válaszolni szoktam rájuk, amitől sok esetben megszeppennek. Csonka András például nemrég közzétett egy több évvel ezelőtti Sztárban sztáros fotót, amelyen Amanda Learként volt látható. Emlékszem, milyen fantasztikusan adta elő, bár Amanda Lear kiszaladt volna a világból, ha látja, hogy hogyan nézett ki (nevet). Csonka nőnapi köszöntés gyanánt tette közzé újra ezt a fotót, mondván, valamikor így nézett ki nőnek öltözve, én pedig odaírtam, hogy „hát Bandi, én ezt imádtam”. Egy hozzászóló válaszul azt írta nekem, hogy „nyilván”. Erre elmagyaráztam neki, hogy azok a férfiak, akik vonzódnak más férfiakhoz, egyáltalán nem biztos, hogy a nőnek öltözött férfiakhoz is vonzódnak. A meleg férfiak általában nem a transzvesztitákhoz vonzódnak, hanem más férfiakhoz, hiszen ezért melegek. Ezzel szemben nagyon sok heteroszexuális férfit érdekel a nőnek öltözött férfiak látványa. Azt írtam a kommentelőnek, hogy ez egyáltalán nem egyenesen arányos a melegséggel, tehát sokkal többet kellene tájékozódnia a témában, és kevesebb primitív kommentet írnia. A témát körül kell járni, mielőtt véleményt fogalmaz meg. Ez nem egy „nyilván” dolog. Nekem nem tetszenek a nőnek öltözött férfiak csak azért, mert vonzódom a férfiakhoz is. Ez egy hibás gondolat. Más hasonló, sztereotip kijelentéstől is a falnak ugrok. Ezt leírtam neki, a hölgy pedig erre törölte a kommentet és önmagát is a platformról. Visszakozott. Nem azt mondta, hogy igazad van, nem belement egy vitába, amit ő kiböfögött oda. Ezt kell tudni: ha te kommentelsz valamit, annak következményei lesznek. Az is lehet, hogy kapsz rá egy választ, amely megdöbbent. Egyébként azt gondolom, túl nagy jelentőséget tulajdonítunk manapság a kommenteknek. Már újságcikkek születnek kommentek alapján: „szétszedték, gyűlölik a kommentelők XY-t”, stb. Szerintem ez az ő szívük joga, és az ignorálás az, ami talán a legjobban bosszantja őket.
Akkor nem érintenek érzékenyen ezek a megjegyzések?
Nagyon sok esetben úgy vagyok vele, hogy azt írnak, amit akarnak, engem egyáltalán nem érdekel. Ha válaszolok, igyekszem kulturáltan tenni azt. Ha látom, hogy például egy olyan apuka kommentel, aki a képén a gyermekével látható, akkor mindig igyekszem azt írni, hogy én csak egyre kérlek téged: a karodon ülő gyönyörű gyerekednek ne azt tanítsd majd, hogy ha valaki nem szimpatikus, akkor annak gyalázkodó üzenetet kell írni. Ezek ellen az emberek ellen lehet harcolni, de mindig lesznek, akik így fogják levezetni a saját frusztrációjukat. Azt szoktam mondani, hogy
az ismert ember a modern kor bokszzsákja.
Sokan írják nekem, hogy én vállaltam ezt. Nem! Miért? Én azt vállaltam, hogy engem lehet gyűlölni? Egyébként lehet, hogy a médiában való jelenlétemmel ezt is vállaltam, ha pedig ez bárkit boldoggá tesz, akkor tessék engem gyűlölni. Ugyanakkor azt gondolom, hogy aki negatív komment miatt klaviatúrát ragad, annak érdemes egy kicsit elmerülnie a lelki dolgokban. Az önismeret, az önelfogadás nagyon fontos. Én magam soha életemben nem írtam még negatív kommentet. Soha, senkinek. Még akkor sem, ha valamivel nem értettem egyet. Ez igazából arról szól, hogy „na, olyat írok neki, hogy fájjon, legyen neki rossz, mert attól nekem egy kicsit jobb”. Ez is egy emberi tulajdonság, csak szerintem kellő intelligenciával ezen felül lehet emelkedni. Nekem nem lesz jobb azért, mert megbántom a másikat.
(Borítókép: Járai Máté. Fotó: VIASAT3)