A modell szakított pasijával, mivel szerinte nem illettek össze. A német és francia származású Bertram Klamp LeMercier ugyanis családot akart alapítani, míg ő továbbra is élvezni szeretné az életet. Ráadásul az sem tett jót a kapcsolatuknak, hogy hetekig nem tudtak találkozni, csak telefonon tartották a kapcsolatot. Miután pár hete a férfi szerepelt egy csokoládéforgalmazó cég reklámjában, amelyben közvetve Bódi Sylvi is szerepelt, sokan kétkedve tekintenek vissza a románcra.

Bódi Sylvi csütörtökön kiadta aktuális pasija, Bertram Klamp LeMercier útját, ugyanis teljesen más terveik voltak egymással, és a távolság sem tett túl jót a kapcsolatuknak. A modell a Borsnak elmondta, míg a nála 19 évvel idősebb férfi családot szeretne alapítani, ő szabadságra vágyik, ráadásul esze ágában sincs Milánóba költözni, hiszen családja, barátai és munkája is idekötik.

„Szeretném még élvezni az életet, a szabadságot, még rengeteg tervem van, ami megvalósításra vár. Csak ezután jöhet a házasság és az anyaság. Ráadásul sok mindenben különbözünk” - nyilatkozta Bódi Sylvi, aki hozzátette a nyugodt és megfontolt modellel ellentétben ő például rajong az extrém sportokért. Az ex-playmate a történtek ellenére tartani szeretné a kapcsolatot LeMercierrel, ugyanis személyében egy nagyon jó lelkű embert ismert meg.

A modell már két héttel ezelőtt is kifejtette, egyelőre túl korainak tartja, hogy összeköltözzön kedvesével. Mindenesetre a Valentin-napot a férfi budapesti lakásában töltötték, amit két éve vásárolt, amikor egy filmforgatás miatt a fővárosban járt. A távolság akkor még nem zavarta Bódit, ugyanis állítása szerint nem szereti, ha egy férfi a nyakán lóg. Sőt, azt tervezgette, hogy barátnői után édesanyjának is bemutatja a német és francia származású modellt.

Bertram Klamp LeMercier és Bódi Sylvi ekkor is csak szűk egy hetet töltött egymás társaságában, ugyanis a negyvennégy éves férfi a szerelmesek ünnepét követően visszautazott Milánóba. Azóta nem is találkoztak, csak telefonon tartották a kapcsolatot. Röviddel megismerkedésük után ugyanez volt a helyzet, ugyanis LeMercier Olaszországban intézte üzleti ügyeit, a modell pedig édesanyjával elutazott a Maldív-szigetekre.

Bódi Sylvi és modellként, színészként, valamint operaénekesként is ismert barátja egyébként egy előszilveszteri bulin találkozott. Az Olaszországban dolgozó férfi éppen egy reklámfotózás miatt tartózkodott hazánkban. A csokoládéforgalmazó cégnek természetesen kapóra jött, hogy Valentin-napi kampányuk reklámarca, akit eredetileg neve miatt kapta meg ezt a munkát, összejött Magyarország egyik legismertebb celebjével. Bódi a Velvetnek elmondta, tudta, hogy LeMercier szerepel majd a hirdetésben, de nem igazán örült neki, hogy őt is belekeverték a dologba. Sokak szerint mindenestre gyanúra ad okot, hogy két héttel a kampány után véget ért a románc.