Delhusa Gjon megszegte a dresszkódot, Rubint Réka alig maradt le a cicivillantásról. Szombaton ismét megtartották a Story Ötcsillag Díjátadó Gálát, ahol népszerű volt a mojito és a black jack. Az eseményről egy olvasónk jóvoltából értesülhet, aki még képeket is küldött. Erre varrjon flittert!

Szombaton, vagyis január tizenkilencedikén ismét megtartották az év celebmustráját, vagyis a Story Ötcsillag Díjátadó Gálát. A hagyományok szerint az esemény a díjkiosztó gálával kezdődött, és bár az is hagyomány, hogy a győztesek fehér kesztyűben veszik át a díjat - melyet Ómolnár Miklós főszerkesztő hasonló elővigyázatossággal nyújt át -, továbbra is kicsit abszurdnak tűnik ez a hangulatfokozó szertartás.

Egyik olvasónk részletesen beszámolt díjkiosztón történt eseményekről. Megfigyelései szerint a ceremónia után legtöbben először a bárpultot rohamozták meg, páran pedig - például Torres Dani - a black jack asztaloknál próbáltak szerencsét. Pár perc alatt kiderült, hogy a hazai celebritások kedvenc itala a mojito koktél, ami a Sziget Fesztiválon kicsit bajba sodorta a Schobert házaspárt.

A vacsorával egybekötött szabadprogram alatt Gönczi Gábor és zenekara szórakoztatta a hírességekből álló közönséget. A Fókusz műsorvezetőjének néha a Groovehosue énekesnője, Judy is besegített. A legtöbben vagy békésen falatoztak, vagy kapcsolatokat ápoltak, de Gáspár Győző egy Robbie Williams-dal hallatán például táncra perdült.

Nem jött össze a black tie

A hírességek ebben az évben is meglehetősen szabadon értelmezték a dress code-ot, mely black tie-os eseményként definiálta a gálát, azaz az uraknak szmokingot, a hölgyeknek pedig nagyestélyit vagy koktélruhát írt elő. A férfiak közül leginkább Orbán Józsi, Delhusa Gjon és Puskás Péter lázadt a szervezők által diktált szabályok ellen.

A 100 Folk Celsius énekese például farmerben jelent meg, és némi alkohol fogyasztása után telefonjával fényképezett egy hölgyet. Az albán származású énekes, Delhusa Gjon - aki Zámbó Jimmy tündöklésekor egy időre Johnnyvá lett, ráadásul Zalatnay Cini jóbarátja - egy majdnem térdig érő gyolcsing mellett döntött, melyre egy rózsaszín zakót vett fel. Puskás pedig - aki jelenleg a Casting minden című film ifjú sztárja - hozta szokásos rebellis formáját a zöldmintás inggel és a fémes hatású sportcipővel.

Bár az exmegasztáros Palcsó Tamás, és - az egy szőke hölgy kíséretében érkező - Edvin Marton nem volt ennyire formabontó, azért az ő öltözékükben is volt némi kivetnivaló. A fiatal énekes ugyanis egy western stílusú inget vett fel az alkalomra, amit nem igazán tudunk megmagyarázni. Világhírű hegedűművészünk zakójának hátán pedig - nyilván a gyengébbek kedvéért - az Edvin felirat volt olvasható, némi cirádával körbevéve.

Kellemesen csalódtunk viszont Gáspár Győzőben, aki a gekkózöld helyett idén a jóval decensebb fekete szmoking mellett döntött, amit azért díszített egy pár apró szegecs a gallérján és a zsebén. A felöltő fehér másával mintha találkoztunk volna tavaly, mégpedig Schobert Norbin. Igaz, ő inkább a flitteres változat mellett döntött. Bár Árpa Attila fekete inges, fekete nyakkendős megoldása is kellemes látványt nyújtott - főleg a szintén fekete ruhát viselő felesége, Tomán Szabina oldalán -, leginkább Csonka András testesítette meg a blac ktie-os ideált.

Nézesegessen mulatozó celebeket!

Ami a hölgyeket illeti, a legeredetibb ruha Várdai Anikóé volt. A csillagkúti klinika recepciósa ezen az estén Marie Antoinette-nek öltözött, míg párja inkább a vagány, ám mégis elegáns stílusra tette le a voksát. Bár erre a választásra nincs kézenfekvő magyarázat, kétségkívül merész és egyedi húzás volt.

Ami a színvilágot illeti, főként a piros és a fekete dominált, de a cukorkaszínek is népszerűek nőnemű celebjeink körében. Az abroncsos szoknyától a hagymaszoknyáig, a nagyestélyitől koktélruháig minden előfordult. Férjéhez hasonlóan Gáspár Bea is egy komolyabb öltözéket választott idén, ruhája egy elsőbálózó lánynak sem vált volna szégyenére. Bár még javában tél van, nem egészen értünk egyet Horváth Éva választásával, aki egy prémboát viselt.

A hölgyek körében voltak akik úgy gondolták, hogy nadrágban is elég nőiesek, ami persze lehet igaz, de az estélyi ruha követelményének nem igazán felel meg. Növényi Nobert párja például egy tunikával dobta fel pantallóját, a Barátok köztből éppen távozni készülő Csifó Dorina pedig egy apró, frakkszerű kabátkával. Ezúttal a merész díva, Medveczky Ilona is a nadrágkosztüm mellett döntött.

A fehér összeállítást a művésznő egy ezüstszínű, flitterekkel díszített kézitáskával egészítette ki, mely a kosztümön végigfutó csíkhoz passzolt. Ebben mi nem találunk semmi kivetnivalót, hiszen egy autóékszer bemutatón már láthattuk, hogy kedveli a csillogó dolgokat. Ami a női frizurákat illeti, a konty, illetve valamilyen más formában feltűzött haj volt a legáltalánosabb. A Barátok köztben a punk vonalat érintőlegesen megpendítő Csifó Dorina, és a Jóban Rosszban Szorcsik H. Viktóriája azonban úgy döntött, hogy inkább részleges afrofonást visel. A műfaj legkomolyabb művelője természetesen Gáspár Laci, aki most is ezt a hajviseletet részesítette előnyben.

Nem volt konkurenciaharc

A kereskedelmi csatornák közötti állítólagos konkurenciaharcból viszont semmit nem lehet érezni. Vágó István békésen beszélgetett Árpa Attilától alig egy méterre. Varga Izabella, a Barátok közt egyik szereplője hosszú perceken keresztül társalgott a TV2 Jóban Rosszban sorozatának Vidovszky Nándijával, vagyis Sághy Tamással. A Bencsik Beát alakító Szorcsik H.Viktória pedig szívélyesen üdvözölte Gianni Annonit, aki legutóbb a Viasat3-on a Sofőrökben Majkával Magyarország legrosszabb sofőrjét kereste. Az olasz műsorvezető közben éppen az RTL Klub egyik munkatársával beszélgetett. Az ifjú színésznő ezek után az egyik black jack asztal felé vette az irányt.

Lakatos Márk stylist - aki például a Megasztár versenyzőit is öltöztette - szintén nem volt részrehajló. Hosszas eszmecserét folytatott például Erős Antóniával, aki amellett, hogy az este folyamán segédkezett a díjkiosztónál, főállásban az RTL Klub hírolvasója. De Rubint Rékával is váltott egy-két szót, sőt, amikor Schobertné elejtette kézitáskáját, Lakatos utána hajolt, de a fitnesznej bizonyult gyorsabbnak. Olvasónk megjegyezte, Rubint Réka lehetett volna óvatosabb, ugyanis csak egy apró kapocs akadályozza meg, hogy ruhájának mély dekoltázsa fel ne fedje a plasztikai sebészek által felpumpált melleket.

A sztárok egyértelműen barátkozós kedvükben voltak. A Jóban Rosszban című sorozat főnővére, Szorcsik Viktória széles mosollyal üdvözölte Horváth Évát. Úgy tűnik, a színésznő kedveli a modelleket, ugyanis Európa szépe, Laky Zsuzsa szintén nagyon jó barátnője. Mellettük vonult el Kiszel Tünde is, aki most nővérét hozta magával párja helyett. Bár volt rá példa, hogy Dr. Kiszel Csilla vigyázott unokahúgára, Donatellára, miközben testvére és annak szerelme, Sebestyén Hunor egy eseményre voltak hivatalosak, úgy tűnik, most neki volt kimenője. A testvérpárral tartott azonban Sebeők János, aki ezúttal sem vette le kockás sapkáját - , valamint a filozófusból lett melorapper kedvese, Erika. Az est folyamán az is kiderült, hogy a Hip Hop Boys egykori tagja, Egry Levente jó barátja Pokrivtsák Mónikának.

Bódiék korán elmentek

A hivatalos meghívó szerint mindenki magával hozhatta partnerét, ezt a lehetőséget pedig sokan kihasználták, és ismert, vagy kevésbé ismert pasijukkal-csajukkal együtt jelentek meg. A bárpult környékén téblábolt péládul a Nagy Fogyás egyik döntőse, Péter, valamint menyasszonya, akinek egy kis cipővel kérte meg a kezét. Arra, hogy Somogyi Santana Lorena valóban együtt van-e Csánk Péterrel, a No Thanx tagjával, ott tartózkodásunk alatt nem derült fény, ugyanis megfigyeléseink szerint a Jóban Rosszban sztárja barátnői társaságában mulatott.

Bár úgy tűnt, hogy a legtöbb pár a gála végéig marad, voltak, akik meglehetősen korán távoztak. Bódi Csaba, Bódi Guszti és Margó fia, ifjú feleségével, Ginával még vacsora közben elköszönt. Összetartozásuk jeléül mindketten míves bőrszerelésben jelentek meg. Velük egy időben indult haza Balássy Betty és Varga Ferenc, aki alkalmi tudosítónk véleménye szerint a röpke idő alatt egy meglehetősen kedves pár benyomását keltették.