9 dolog, amit nem tudok megszokni Svájcban

Családi okokból évekig Olasz- és Magyarország között ingázva éltem, az év egyik felét Budapesten töltve, a másikat kint. Aztán az élettársam munkája miatt változott az életünk, és két évig Olaszország helyett Svédországba ingáztam ki, majd amikor ennek a periódusnak vége lett, és elkezdtem újra huzamosabb időszakokat Torinó és Milánó környékén tölteni, írtam egy cikket azzal a címmel, hogy 12 dolog, amit nem lehet megszokni Olaszországban. Pár hete valamiért újra terjedni kezdett a Facebookon ez a cikk, és ennek kapcsán kaptunk egy olvasói levelet egy Görögországban élő olvasónktól 10 dologról, amit ő nem tud megszokni a kinti léttel kapcsolatban. Erről a levélről pedig az jutott eszembe, hogy mivel egy újabb váltás miatt az elmúlt két évnek majdnem a felét Svájcban töltöttem, talán érdekes lehet még egy folytatás ebben a jó régen indult sorozatban, ezúttal Svájcról.

Elöljáróban annyit, hogy a perspektívám továbbra is elég egyéni: bár elég sok időt töltök újabban Svájcban, távolról sem vagyok kint állandóan. Ezen kívül tudni kell, hogy Svájc egyes részei között hatalmasak a különbségek, és amit itt írok, az elsősorban Zürichben, illetve annak környékén szerzett tapasztalatokon alapul. A francia és olasz nyelvű kantonokban egészen biztosan sokban más az élet, mint ahogy más valószínűleg egy kisebb hegyi faluban is. Zürich egyáltalán nem egyenlő Svájccal.

Amit meg lehet szokni

Azt szokás mondani, hogy a jót könnyű megszokni, szóval bevezetésként kezdjük olyan dolgokkal, amiket pár nap, pár hét után is már természetesnek vettem. Egykettőre hozzászoktam például a tisztasághoz, a szemét- és szennyezésmentességhez, illetve a jómódhoz, amiben az emberek élnek. Inkább az a sokk nekem, amikor hazamegyek, kiszállok a Keletiben a vonatból, és látom az ott uralkodó állapotokat.

Szintén azonnal megszokja az ember, hogy Svájcban kevesebb a reklám, főleg az óriásplakát, és ami van, az sem direkt ízléstelen, mint Magyarországon, és nem a teszkó akciós csirkeaprólékot hirdeti gyűlöletpropagandával felváltva. Pár nap után természetes, hogy az emberek nyugisak, kedvesek, normálisak, igen, még a templomba járók is normálisak.

Az átlagos zürichi a közlekedésben sem agresszív, mosolyogva adnak elsőbbséget, biciklivel is remekül el lehet menni bárhova. Gond nélkül megszoktuk, hogy nincs többé szükség az autónkra, hogy olyan jó a közbiztonság, hogy nap közben nem zárom az ajtót, ha otthon vagyok, és hogy bárhol jár az ember, van a közelben egy tiszta, használható, ultramodern és általában ingyenes nyilvános WC. Svájcnak az egyik fő problémája, hogy ezeket az előnyeit az ember ripsz-ropsz megszokja, és ha nem figyelmezteti magát ezekre a dolgokra rendszeresen (pl. azzal, hogy hazamegy Magyarországra), akkor folyton csak a következő, nehezen megszokható dolgokra koncentrál, amik közül némelyik kifejezetten pozitív, más viszont alkalmanként bosszúságot tud okozni.

1. Nyelv

Amikor két évvel ezelőtt kiderült, hogy ezentúl sok időt fogok Svájcban tölteni, részben azért is örültem meg, mert én kifejezetten szeretem a német nyelvet – miközben az általam vagy 12 éve naponta használt olaszt sose szerettem (szorri, de ez van, én se értem). Korábban sose éltem német nyelvterületen, de még a gimiben letettem a középfokú német nyelvvizsgát, és bár önmagam kifejezése gyakorlás hiányában elég nehézkesen megy, értek olyan jól, hogy könyveket olvastam és filmeket néztem végig németül. Azt hittem, végre, namajdmost, eljött az ideje, amikor használhatóvá válik majd a némettudásom egy kis gyakorlástól.

Persze előtte sokan figyelmeztettek, hogy ez itt egy nagyon más német, de én azt gondoltam, hogy esetleg olyan nagy lesz a különbség, mint pl. az angolnak az amerikaiak és az ausztrálok által beszélt változatai között. Nagyot tévedtem: sokkal nagyobb a különbség. Annyira, hogy a svájci német nyelvből gyakran egyáltalán semmit sem értek, alkalmanként még a témát se tudom kivenni. Máskor egész jól értegetem, miről lehet szó, ilyenkor viszont sokszor azt nem tudom eldönteni, hogy ez most szerintük a standard német-e (Hochdeutsch), csak így ejtik ki, vagy ez a szinte külön nyelvnek tekinthető Schwitzerdütsch.

Nem sok reményre ad alapot, hogy hiába kezdeményezek németül beszélgetést, sokan vagy automatikusan angolra váltanak, mert hallják, hogy külföldi vagyok és rendesek, vagy németül válaszolnak, de akkor meg olyan kiejtéssel, hogy egyáltalán semmit nem értek belőle, ezért kénytelen vagyok én megkérni, hogy nem lehetne-e inkább mégis angolul. Szóval fejlődött a némettudásom, de kétségbeejtően keveset, annál több viszont a kínos szituáció.

2. Drágaság

Alapvetően Svájcban nincs drágaság, legalábbis ha a svájci fizetésekhez viszonyítjuk az árakat. Egyéni problémám, hogy nekem nincs svájci fizetésem, de néha azért a szívükhöz kapnak azok a Svájcban élő külföldiek is, akiknek van. Az a baj, hogy a frank árfolyama nagyon közel van az euróéhoz, ezért az ember nem tudja nem azonnal összehasonlítani az árakat, mert még csak át sem kell számolni. Bizonyos dolgok (például a háztartási kisgépek vagy a ruha) nagyjából ugyanannyiba kerülnek, mint mindenhol Európában, magyar szemmel extrémmagasak viszont például a lakbérek és az élelmiszerek árai.

Megírtam már egyszer itt az Európa blogban, mit ér 6378 forint egy svájci zöldségesnél, de a haverokat azzal a sztorival szoktuk riogatni, amikor egyszer ötfrankos érmével próbáltam fizetni egy pohár (2 deci) vízért egy semmiextra zürichi bárban, és csomó ideig nem értettem, hogy miért nem veszi el a pénzemet a kiszolgáló, majd nagy nehezen értettem meg, hogy azért, mert nem volt elég: az egy pohár víz 5,50-be, azaz kb. 1600 forintba került. Nem Perrier-t rendeltem: a szemem láttára töltötte ki a pohárba a másfél literes PET-palackból.

3. Gazdagság

Kevés dolog tud belőlem olyan kevés érdeklődést kiváltani, mint az autók, de még nekem is feltűnik, hogy mennyi luxuskocsi járkál Zürichben mindenhol. Az még hagyján, hogy folyton szembejön egy Lamborghini vagy egy Maserati, amin igazán meg szoktam lepődni két év után is, az az, amikor ezekből az autókból nem egy „ránézésre 15 év fegyház” típusú tipikus kopasz maffiózó száll ki, mint otthon, hanem egy teljesen normálisnak tűnő család. Látni Zürichben is klasszikus béemvés-audis bunkókat/bűnözőket, de egyrészt BMW-Audinál általában jobb kocsijuk van, másrészt nem csak ők járkálnak ilyen verdákkal.

4. Éttermek

Az általános drágaság közepette különösen drágának tűnnek az éttermek. Ha az ember Olaszország felől érkezik, akkor különösen kiáltó a különbség. A magyar éttermek átlagszínvonalához képest az olasz éttermek általában jobbak és drágábbak, a svájci éttermek viszont gyengébbek és még az olasz áraknak is gyakran a dupláját kérik el. Simán előfordul, hogy 20-30 frankba (kb. 5800-8700 forintba) kerül egy Schni-Po (Schnitzel und Pommes, azaz rántott hús rósejbnivel), de direkt megnéztem egyszer Zürich belvárosában az egyik legelegánsabbnak tűnő étterem étlapját, és azon szintén szerepel a sima rántott hús, devott 60 frankba kerül (ami kb. 17 400 forint). Egy svájci simán ki tudja fizetni ezeket az árakat, de szerintem én ha milliárdos lennék, akkor se lennék hajlandó 17 400 forintot adni egy rántott húsért.

Vagyok én éppen eleget Svájcon kívül, kifejezetten kerülni szoktuk Svájcban az éttermezést, de a néhány alkalomból, amire mégis sor került, leginkább csak az ár volt emlékezetes, a többi nem. A hagyományos svájci konyha ráadásul nem nyújt túl sok izgalmat a krumplin (rösti) és kolbászokon túlmenően, szóval a jobb éttermek egy része olasz vagy francia ételekkel próbálja lenyűgözni a vendégeiket. Ugyanezek az ételek Olasz- vagy Franciaországban valószínűleg sokkal finomabbak, és biztosan sokkal olcsóbbak.

5. Állatok

Zürich több szempontból is egy nagy falu. Az egyik dolog, ami ezt az érzést megerősíti az emberben, az az, hogy tele van a város állatokkal. Néha a belváros közepén is érezni a tehénszagot, bár ott azért az állattartás általában csak a szokásos kutya-macska-satöbbi zónában mozog. Viszont elég egy kicsit a külsőbb kerületekbe menni, és én két év után is meghökkenek, amikor látok a troliról egy birkanyájat. Amikor este lemegyünk vacsora után sétálni egyet a ház körül, továbbra sem bírom megállni, hogy menet közben ne szelfizzek egy tehénnel. Nem szoktam meg, de nagyon élvezem!

6. Harangozás

Svájcról mindenkinek a csoki, a bicska és a karóra jut eszébe. Nos, az órák sokkal inkább átszövik a mindennapokat Svájcban, mint ahogy én gondoltam volna, és nem elsősorban a karórák. Mindenhol van óra, és a köztérre kihelyezett órák mellett minden templom negyedóránként harangozással jelzi az időt, plusz számomra teljesen randomnak tűnő időpontokban szokott sokperces harangozás érkezni innen-onnan, de olyan hangerővel, hogy Zürich bármely egy szabadon választott pontjára valószínűleg minimum 2-3 templom harangja odahallatszik.

Szombat este 7-kor van mindig a legnagyobb harangorgia, ilyenkor legalább 10 percig kongatnak folyamatosan, de olyan hangerővel, hogy a templom előtti téren nem lehet beszélgetni. Szégyellem, és azt kívánom, hogy bár ne így lenne, de nem tudom megszokni ezt a folyamatos harangozást, és nemcsak önmagában a hanghatás idegesít, hanem az is, hogy sosem lehet negyed órára megfeledkezni az idő múlásáról, mert az embert rögtön figyelmezteti egy-egy kongás, hogy hohó, már háromnegyed három!

7. Hordozható hangszórók

Baromi trendinek számítanak mostanában Svájcban a hordozható hangszórók. Nekem az a benyomásom, hogy a svájciak úgy érzik, főleg nyáron, hogy a szabadtéren szóló zenétől oszlik az a rideg, szigorú hangulat, amiért folyton cikizik őket, ezért szerintem sokan kifejezetten szimpatikusnak találják, ha valaki elővesz egy hordozható hangszórót, és elkezd valami Drake-slágert vagy annak általam nem ismert előadó által készített klónját játszani jó hangosan.

Ez oda vezet, hogy jó idő esetén Zürich központjában a tóparton sétálva az ember általában 2-3 ilyen zenekedvelő fiatal zenéjét kénytelen egyszerre hallgatni, akik vagy sétálva bömböltetik ezeket az önmagukban is elkeserítő szerzeményeket, vagy leülnek a fűbe és kiteszik maguk mellé a hangszórót, hogy tényleg ne legyen menekvés. Amikor ebbe a több irányból érkező kakofóniába becsatlakozik további 2-3 templom harangja, amik mind eltérő hangmagasságban és eltérő ritmusban harangoznak olyan hangerővel, hogy a mellkasomon érzem az ütéseket, akkor én általában menekülőre fogom a dolgot. Előre félek, hogy mi lesz Magyarországon, amikor nálunk is terjedni kezdenek majd ezek a hangszórók.

8. Vetkőzés

Szemlátomást más szabályok vonatkoznak az öltözködésre Svájcban ahhoz képest, amiben én nevelkedtem. Ezt Zürichben részben az is okozza, hogy a város kellős közepén van egy tó és két folyó, és mindben lehet fürdeni, rengeteg a szabadstrand. Emiatt tök normális, hogy az ember a belváros közepén fürdőruhás embereket lát, főleg félmeztelen, strandpapucsban csattogó srácokat. Volt már, hogy a trolin utazott velünk valaki fürdőruhában, de például a templomba se öltözik be mindenki kényszeresen: 50 év körüli férfit is láttam már atlétában misét végigülni. Olaszországban a gyengébbek (=külföldiek) kedvéért ki szokott lenni piktogramozva a templomok bejáratához, hogy ujjatlanban tilos a bemenet. Svájcban senkinek a szeme se rebben egy-egy atlétától.

9. Magyarok

Elég sok időt töltöttem külföldön már életemben, de valahogy mindig olyan helyeken, ahol nem nagyon fordultak elő magyarok, még turisták is csak elvétve. Talán ezért van, hogy amikor Zürichben magyar szó üti meg a fülemet, még mindig folyton a földbe gyökerezik a lábam. Utcán, tömegközlekedésen, boltokban, mindenhol rendszeresen hallok magyar beszédet. Engem meglep, hogy milyen sok magyar lakik Zürichben, Facebook-hirdetésekből tudom, hogy szokott lenni magyar buli is olyan sztárfellépőkkel, mint pl. Curtis, de még egyszer sem jutottam el a zürichi magyar buliba. Igaz mondjuk, hogy eljutok éppen elég magyar buliba, amikor Magyarországon vagyok.