Tíz éve már, hogy Oprah Winfrey a beszélgetős műsorába hívta Tom Cruise-t, aki ugrált egy kanapén, szuperhős-mozdulatokkal illusztrálta energikusságát, szóval számos szempontból úgy viselkedett, mint egy ütődött kamasz. Akkoriban jött össze Katie Holmesszal, de nemcsak emiatt volt érdekes ez a beszélgetés. A Zap2It fontos cikket írt a témáról, hozzátesszük a magunkét.

Mi volt más 2005-ben?

A tényhűség kedvéért azzal kell kezdeni, hogy a színész és Katie Holmes színésznő 2005 áprilisában jöttek össze, a hónap végén mutatkoztak először együtt nyilvánosan, és egy hónappal később Cruise már a szerelemről áradozott Winfrey műsorában.

Akkor még tényleg egészen mások voltak az internetezési szokások. 2005 májusában járunk, körülbelül három hónapja van egyáltalán Youtube, alig tudja valaki, hogy létezik. Úgyhogy nemigen szokás tévéműsorok részleteit feltenni az internetre, egyszerűen túl macerás a dolog.  Másrészt  Perez Hilton úttörő, celebgyalázó blogja és a Huffington Post (amely gyakran foglalkozik virális tartalmakkal, kattintékony marhaságokkal) is ugyanebben a hónapban indulnak, a TMZ-nek egyelőre se híre, se hamva (novemberben indul). Szóval az, hogy egy híres ember furcsán viselkedik, és erről videó is készül, ami az internetre kerül, mindenképpen újdonságnak számít – celebhírekről mindenki a nyomtatott sajtóból értesül. Szóval a hülyegyerekként ugrándozó Cruise videója egyedülállónak számított, úgyhogy mindenki ezzel foglalkozott. (Akkor is, ha igazából a felvételek minősége olyan, mintha krumplival forgatták volna őket.)

Hát még?

A terjedéshez hozzájárult az is, hogy a beszélgetést többen újravágták, szerkesztgették, rápakoltak vicces effekteket. Az alábbi viszont egy elvileg érintetlen változat.

Maga Winfrey egyébként azt állítja, annak idején fogalma sem volt arról, mekkora balhé lesz ebből a beszélgetésből, inkább úgy ítélte meg a dolgot, hogy bizony, egy szerelmes férfi így odavan a nőjéért. Viszont haragszik azokra, akik felfújták a dolgot, ez akkor derült ki, amikor készítettek egy különkiadást a műsora legemlékezetesebb pillanataiból.

„Nem is mutatom meg most. Tudják, miért? Mert nem akarom, hogy az emberek megbolonduljanak tőle, leszedjék a műsorból, és újra, és újra, és újra lejátsszák a kontextusán kívül, mert már akkor is azt gondoltam, hogy egy nagyon igazságtalan dolog. Nagyon, nagyon, nagyon igazságtalan.” Ez talán azt is megmagyarázza, miért nincs jobb minőségű, lopott videó a történtekről.

Na de

A videó tényleg nagyon sok szempontból fontos. Katie Holmes 2005-ben Amerika egyik kedvenc sorozatszínésze volt a Dawson és a haverok miatt. Tom Cruise portréjával pedig a filmsztár kifejezést lehetett volna illusztrálni egy esetleges kísérleti tankönyvben. Szóval a kapcsolatuk nem volt hétköznapi, ezt ők is tudták. (Aztán persze az is érdekes helyzetet teremtett, amikor Cruise és Holmes elváltak, de azon lépjünk túl gyorsan.) Mindenkit érdekelt, hogy mennyire szeretik egymást (nagyon).

2005-re viszont Cruise már korántsem forgatott annyit, és a filmjei is másmilyenek voltak, valahogy egyre inkább akciószerepekkel találták meg. Ami egészen biztos, hogy a filmsztár Tom Cruise imázsát eléggé megváltoztatta a tény, hogy így tud majomkodni egy tévéműsorban. A filmjei helyett egyre inkább a botrányairól beszéltek – persze igazságtalanság lenne ezt a filmjei minőségére fogni, egyszerűen az embereket már sokkal jobban érdekelte a szcientológus mivolta, minthogy szerinte milyen az új filmje (és hát hülye is lett volna azt mondani, hogy pocsék, nem? Ja...). Csakhogy mire Cruise megszokta a szerelmi élete iránti fokozott érdeklődést, gyorsan az agyára is ment mindenkinek.  

2006-ban összeházasodtak Holmesszal, addigra már megszületett egyetlen közös gyerekük. Egy ideig boldogan éltek, aztán nem. A válás pedig megintcsak arra hívta fel a figyelmet, hogy Cruise milyen szokatlannak mondható dolgokban hisz, és milyen életvitelt folytat. Szóval ezt a 2005-ös videót tekinthetjük korszakváltónak a színész életében.