Lassan vége a nyári szünetnek, újra sűrűsödnek a díjkiosztók és a celebfesztiválok. A múlt héten a Video Music Awardsot leszámítva a legnagyobb ilyen esemény a Velencei Filmfesztivál volt, aminek természetesen még nincs is vége, de máris összejött hat olyan nő, akiket önnek mindenkinek látnia kell, pedig menet közben is szorgalmasan posztoltuk a legizgalmasabbakat. Szóval itt egyben van mindenki, aki elég szép, híres és/vagy bevállalós ahhoz, hogy az ön érdeklődésére számot tartson, nézze meg őket!

Alessandra Ambrosio

Alessandra Ambrosióval kezdjük, aki ugyan modell, de erre a filmfesztiválra mintha bérlete lenne: tavaly is itt volt, és akkor se volt éppen csúnya (bár akkor nem őt választották meg olvasóink a legszebbnek). Ambrosiót hét közben is kiemeltük már egyszer, de ebből az összeállításból sem maradhat ki, így legalább a bevonulását is megmutathatjuk. Ezek a képek ugyanis szerda este készültek róla, a filmfesztivál hivatalos megnyitóján.

Kicsit a népmesebeli okos lányra emlékeztet ez a szerelés: első pillantásra olyan, mintha egy nagy habos-babos ruhaköltemény lenne rajta, de ha jobban megnézi az ember, kiderül, hogy ez az egész egy mindenhol átlátszó semmi. Persze akárhogy is nézzük, gyönyörű. Több kép van a fotóösszeállításban, kattintson, ha mindent látni szeretne!

Kristen Stewart

Kristen Stewarttal egy csomószor előfordul, hogy nem néz ki túl jól a vörös szőnyeges eseményeken. Hát most ilyeneket nem is vállalt be (egyelőre), hanem csak az Equals című film készítőinek rendezett, informális vacsorára ment el. Az informális szó alatt azt értjük, hogy nem kellett kirittyenteni, és rögtön milyen könnyű meglátni Kristen Stewartban azt a csinos-menő csajt, akiről egy ideje azért már tudjuk, hogy ott rejtőzködik valahol az Alkonyat filmsorozat sztárjában. Ez az egész nagy tetoválás a jobb alkarján mellesleg a Guernica című Picasso-festmény részlete. Nahát.

Elizabeth Banks

Elizabeth Banks színésznőt többek között Pókember-filmekből és az Éhezők viadalából lehet ismerni, és ebben a bonyolult mintájú és fazonú ruhában pontosan úgy is néz ki, mint egy hollywoodi díva. De persze a fenti fotót választottuk róla, mert milyen érdekes, hogy elég egy kis ballépés, elég, ahogy beleakad a ruhája szegélye a tűsarokba, amitől Banks kicsit kizökken a „most pedig bevonulok egy puccos filmpremierre”-szerepből, és rögtön még ezerszer emberibbé és szexibbé válik.

Elisa Sednaoui

Na nem mintha az olaszoknak a szomszédba kéne mennie szexi nőkért. A Velencei Filmfesztivál idei háziasszonya Elizabeth Sednaoui, akiről korábban már szerepelt egy heti trendben, ebben. Gondolhatják, háziasszonyként mindenhol jelen kell lennie és folyamatosan át kell öltöznie a filmfesztiválon, és az eddigi rengeteg fantasztikus öltözékéből azt választottuk ki, amelyikben a strandon fényképezkedett egyet minden különösebb apropó nélkül. Elképesztően jók lettek a fotók, ahogy ezzel a fekete, áttetsző szettben mezítláb belegázolt a tengerbe – őszintén szólva a képeket elnézve nehéz megérteni, hogy ez a csaj miért nem világsztár még mindig.

Amanda Lear

Na Amanda Lear viszont világsztár volt hosszú évtizedekig, hol Salvador Dalí múzsájaként, hol modellként, hol diszkóénekesnőként, hol színésznőként. Azért az ő korában már neki sincs a csúcson a karrierje, de ahogy nézzük, legalább a plasztikai sebészei a toppon vannak. Nem mintha lehetne tudni, hogy pontosan mi az ő kora, mert a mindenféle források (köztük Lear nyilatkozatai) ellentmondanak egymásnak, mindenesetre 64 éves tuti megvan, bár lesz az inkább 68 is, sőt, a legtöbben azt fogadják el, hogy Lear 1939-ben született, úgyhogy hamarosan 76 lesz. Akárhogy is, Amanda Lear továbbra is egy jelenség, és valóban kortalan. Nem is értjük, hogy ez hogy lehet, de mindössze ezt az egy darab fotót csinálták róla az egész fesztiválon.

Sia

Ki volt a legszebb?

Sia Furler, művésznevén Sia egy olyan nő, hogy őt aztán tényleg muszáj mindenkinek szeretnie, mert aki nem bírja a Titanium vagy a Chandelier című számokat, az totál félreértett valamit. Sokkal nehezebb azonban újabban Sia külsejével megbarátkozni, mert bár ő biztos viccesnek szánja ezt a szettet, igazából kicsit félelmetes az egész.

A 39 éves énekesnő már egy ideje olyan fejdíszekben jár, amik teljesen eltakarják az arcát, és ugye az már önmagában kicsit nyugtalanító, hogy az ember nem tudhatja, hogy tényleg ő van-e a maszk mögött. Plusz ehhez hozzájön az, hogy bár bizonyára játékosnak és vidámnak szánták ezt a piros-sárga csíkos ruhát, meg a masnis-pöttyös fejdíszt, az embernek kicsit az az érzése, hogy az egész úgy egyben a „vidámság” helyett inkább az „elmebetegség” szót ordítja. De lehet, hogy mi értettük totál félre valamit, szóval ha önnek bejön Sia bizarr szerelése, szavazzon bátran rá! A lényeg az, hogy válasszon kedvencet a hat közül, és egy kattintással mondja meg nekünk, hogy ki az!