horoszkóp
DSC 0056

Lagzi Lajcsi X-aktái kinyíltak Jimmy közvetett átkától

2015.10.10. 09:49

Story 

Hát maguk meg bolondok?

Nem, ez a Velvet valamelyest rendszeresen jelentkező hetilapszemléje, amelyben megnézzük, mit írt a Story-Best-Hot! magazinok szentháromsága. Az előző részeket itt olvashatja.

Címlapon Szulák Andrea, aki nemrég mindenkit arra kért, hogy ne cseszegessék a szakítása miatt, ezért teljesen érthető (nem), hogy közös fotójukra óriásbetűkkel írták: „ÉVEKEN ÁT CSALTA A FÉRJE!”. A lapon belül is ízléssel nyúlnak ehhez a témához: az énekesnő-tévés expasijának állítólagos egykori alkalmi partnereit szólaltatják meg, pedig igazából a négyoldalas (!) cikk helyett elég lett volna csak annak első mondatát közölni: 

Ezt is túl fogja élni, mint annyi mást.

Ugyancsak címlapon Galambos „Amper” Lajos, aki állítólag titkolja első házasságát, és most „kinyílnak a Lajcsi-akták”. Sajnos ezekben - az X-aktákhoz képest - semmi érdekes nincs, se egy szellemizédés, sem egy nyomorult ufó, csak az derül ki, hogy Galambos és első felesége (aki még csak nem is gyíkember) nem voltak boldogok, és elváltak. Aztán az asszony hozzáment Galambos egyik gyerekkori barátjához, aki szakmáját tekintve lótenyésztő, és egy darabig összejártak még. „Arról már nem mesél senki, hogy a különös társaság tagjai mikor és miért távolodtak el egymástól, de úgy tudjuk, ha találkoztak, mindig köszöntek egymásnak.” Ne már. Érdekes mikrosztori még, hogy az asszony vett egy marha nagy ágyat, amit a hórukkosok nem tudtak bevinni a zenész luxusvillájának kapuján, úgyhogy kibontották a hálószoba ablakát, és úgy emelték be. Amikor elköltöztek, ugyanúgy emelték ki.

Egyéb érdekességek: Szklenár BabyGabi Gabriella énekesnő és a férje tök jóban vannak, csak nem szoktak együtt nyilvánosan megjelenni. Rába Tímea lánya könnyebben viselte a szerelmi csalódást, mert szép, egy leleplező összeállításból pedig kiderült, hogy mindentől rákosak leszünk, mindentől.Végül Hujber Ferencről derül ki, hogy ahhoz képest, hogy nemrég még egyedül akart emigrálni, most éppen újra akar házasodni a nejével.

Hülyeség lenne újdonságként tálalni, de Demcsák Zsuzsa veszettül jól néz ki azon a négy oldalon, amit kapott.

Hot!

Címlapon Liptai Claudia, aki boldog Ádám nevű szerelmével, és igazából a cikkben nem is mondanak el ennél többet: együtt dolgoznak, és ez jó, a férfi elkíséri őt tévéműsorfelvételre, és ez jó. Fun fact: a cukrásznak tanuló Liptai nem szereti igazán az édességet, úgyhogy torta helyett pogácsával kínálják ezentúl.

Ugyancsak örvendetes, és kicsit talán informatívabb az az összeállítás, ami Ambrus Attiláról szól, viszont ebben meg pont ő nem szólal meg. Ambrus, mint talán tudják, nemrég nősült , ehhez kapcsolódik a kedvenc mondatunk ebből a cikkből: „Ha Csala Zsuzsa élne, biztos ő is ott mulatott volna a vendégekkel, hiszen Ambrus a segítségével érettségizett le annak idején a börtönben.” Menyasszonya hímzett ruhákkal kereskedik, az egykori bankrabló pedig azóta kerámiázik, hogy kijött a börtönből. Szerelem volt első látásra. Tények még: a lagzi Taksonyban volt, a vőlegény 48 éves, és fáj a gerince, mert a börtönben deszkán aludt. Nászút nem lesz, viszont a férj életéből Andy Vajna filmet akar forgattatni Antal Nimróddal. Állítólag. Addig meg marad a vásározás, és a mázas köcsögök.

Őrület, de ennek a lapnak Lajcsi-dossziéja van, és minthogy nem tudták előrángatni az exfeleséget, kerestek egy exmenyasszonyt. Éva néptáncosként ismerkedett össze Galambossal, sokáig együtt voltak, a férfi mellette volt, amikor sokáig betegeskedett, de aztán máshogy alakult az élet, mint tervezték. Van ez így.

Kiderül még az újságból, hogy Som-Balogh Edina és férje elkezdtek randizgatni (egymással), Szabó Győzőnek étterme van, és Puskás Péter is tud főzni. Oláh Gergő és Radics Gigi pedig unokatestvérek.Találtunk egy olyan címet is, hogy "Luciano Pavarotti 70 kilót fogyott - a halála előtt". A nagyinterjú Csobot Adéllal készült, ebből kiderül, hogy tud basszusgitározni és van egy öt évvel idősebb bátyja.

Best

Címlapon Détár Enikő, aki továbbra is nagyon boldog, nyomják el azt a görcsös ásítást. Nagy reményekkel vetettük bele magunkat a Dombóvári István standupossal készített interjúba, mégicsak ő lesz a Hungary’s Got Talent műsorvezetője, de frankón csak a testsúlyáról van szó, hát ne már.

Persze nem ez a legérdekesebb, hanem hogy egy kétoldalas összeállítás azt fejtegeti, hogy hathatott Lagzi Lajcsira a Jimmy-átok. Ez az volna, hogy régen rosszakat mondott Zámbó Jimmyre a Frizbiben, most meg aztán megnézheti magát. Hogy ebben hol az átok, ne kérdezzék, Zámbó akkor már nem élt. 

Dráma!

A Kiskegyedben ezen a héten se pornó, se mellhoroszkóp nincs :( Ühm.