A hét legnagyobb szabású hazai celebeseménye a Glamour magazin gálája volt, és ilyen esetben a heti trendben mindig kiválogatjuk a kedvenceinket. Azokat természetesen kihagytuk, akikre korábban már külön is felhívtuk a figyelmet: alább nem kell újra megnéznie se Kulcsár Edina gipszét, se Iszak Eszter bugyiját, se Rogán Cecília összevont szemöldökét, se Vajna Tímea dekoltázsát. Helyettük azokat mutatjuk, akiknek (szintén) sikerült lelkesednünk az öltözékéért – reméljük, önnek is bejön majd egyik-másik! Ki volt a legszebb ön szerint?

Ónodi Eszter

Ónodi Eszter tavaly az év végi döntőben is elég szép helyen végzett, reméljük ezúttal is elnyeri az önök tetszését. Ónodi Eszterben többek között az a lenyűgöző, hogy dívás is tud lenni meg vagánycsajos is, és mind a kettő jól áll neki. Tavaly az Aranyélet premierjén az előbbi formáját hozta, pont a Glamournál viszont eléggé spórolt a glamúrral, és az est egyik leglazább szettjében jelent meg. A haja se volt annyira szigorúra megcsinálva, szinte kamaszlányos ez az öltözék így együtt a rózsaszín aprókockás ruhával és a rávett dzsekivel. Kattintson a fenti fotóra, többet és nagyobb méretben lát majd!

Vágó Réka

Vágó Réka cipőtervezőként vált híressé, a Glamour szerint ő az év kiegészítő-tervezője. Érdekes módon a gálán ő maga nem viselt különösebb díjra érdemes kiegészítőket, a cipője ugyan elegáns és nőies, de pont nem is nagyon megy ehhez a fekete-fehér szetthez. Na de maga a szett! Természetesen nem ettől a sima fekete felsőtől vesztettük el a fejünket, hanem a geometrikus mintával díszített szoknyától, amin a kétdimenziós hatszögek az ember szeme láttára változnak át 3D kockákká. A fazonja is borzasztó jó, meglátjuk, önnek is annyira tetszik-e, mint nekünk.

Csisztu Zsuzsa

Csisztu Zsuzsa már csak azért sem hiányozhat ebből az összeállításból, mert a heti trend szavazói szokták őt szeretni. Most se fogunk csodálkozni, ha sokan választják majd Csisztut a szavazódobozban, mert ezt az enyhén nagyasszonyos stílust az ő korosztályából elég kevesen tolják ennyire jól. Ez a ruha kicsit azt a benyomást kelti, mintha csak magára kapott volna egy köntöst és deréktájt megkötötte volna, és ezzel úgy szexi, hogy közben egyáltalán nem közönséges, hanem pont annyira elegáns, mint amennyire az egy ilyen eseményre való. A fekete-szürke szetthez jól áll az élénk színű rúzs és köröm – kár, hogy retikül nem volt kéznél ebben az árnyalatban, ez a testszínű táska kicsit olyan, mintha valaki másé lenne.

Hevesi Krisztina

A farsangtól meg a báli szezontól ugyan már nagyon messze járunk, de ettől függetlenül nekünk tetszett az az ötlet, hogy Hevesi Krisztina fogta és jelmezben ment el gálázni. Annyira komolyan vette a Marilyn Monroe-vá változást, hogy még a szépségpöttyöt is elhelyezte az arcán a megfelelő helyre. A divathoz ennek a szettnek nincs sok köze, jelmezbálban is biztos sikert aratna, de így meg, hogy nem is jelmezbálba ment el Marilynnek öltözve, így meg főleg mindent visz.

Szekeres Nóra

Szekeres Nóra volt az est műsorvezetője, Simon Krisztiánnal együtt. Uncsi, hogy milyen sok szokott lenni a csupafekete szett az ilyen eseményeken, de ha már valaki csak feketébe öltözik, akkor tegye legalább olyan érdekesen, mint Szekeres Nóra. Ezt a ruhát háromféle színű rojtpamacsok díszítik, ami pontosan olyasmi, hogy annyira fura, hogy vagy nagyon bejön, vagy nevetségesnek találja az ember. Nekünk tetszett, bár azért nem lett volna baj, ha van ennek a ruhának valami formája is az egyenes csőfazon helyett. A nagy fekete fülbevalót is mindenképpen ki szeretnénk emelni – kár, hogy Szekeres Nóra nem emelte ki őket, hanem hagyta, hogy kicsit elvesszenek kiengedett haja között-alatt.

Gubík Ági

Ki volt a legszebb?

Gubík Ági pedig sokaknak a Barátok köztből lesz ismerős, meg most már onnan, hogy ő volt az egyetlen, aki olyan ruhában ment el glamúrozni, ami akár egy hollywoodi A-listás vörös szőnyeges eseményen is megállta volna a helyét. Persze olyan sokáig bámultuk a fotót, hogy végül csak találtunk rajta egy-két esetleg kritizálható apró részletet: úgy néz ki, mintha 2 centivel hosszabb lenne a ruha a kelleténél. Nem tudjuk, milyen cipő volt Gubík Ágin aznap, de ha belefért, akkor kicsit (még) magasabb sarkúval jobban nézett volna ki. Továbbá esetleg a frizura tűnik még kicsit hétköznapinak ahhoz képest, hogy mennyire előkelő ez a ruha, de ez persze már szőr(haj)szálhasogatás. A lényeg, hogy baromi jó alakja van ebben a klasszikus fazonú, mégis izgalmas részletekkel érdekessé tett, aranysárga estélyiben, sok-sok ilyet szeretnénk még látni a jövőben. Egyet ért? Vagy önnek más jobban tetszett? Szavazzon!